Az utolsó nemzeti királyok

A cím egyben egy ellentmondás, mégis hogyan lehet egyszerre két uralkodó utolsó? Ha szigorúan nézzük, azt nevezhetjük tényleges uralkodónak, aki valóban birtokolta a hatalmat. ez esetben csak Mátyás király jöhet szóba. Ha viszont figyelembe vesszük a nemzet hanyatlását, az anarchiába sülyedés végén Szapolyai János áll, akit a rendek talán végre a nemzet érdekeit szem előtt tartva választottak meg. Mivel a Habsburg uralom a mai napig rányomja a bélyegét a történelemszemléletünkre, azt hiszem, Szapolyai János nagyon alulértékelt a magyar történetírásban.


Hunyadi Mátyás az utolsó nemzeti uralkodó

Mátyás-domborHunyadi János nem csupán az ország nádora volt s kiváló hadvezér, hanem az ország egyik legtehetősebb főura egyben. A török uralom délen igen komoly fenyegetéssé nőtte ki magát, Mátyás megkoronázásakor a Balkán felszabadítása teljesen reménytelenné vált, reális cél a déli határ védelme maradt.

Fiatal Mátyásnak (1443 – 1490) azokkal a Garaiakkal kellett szembenéznie, akik 1457-ben kivégezték László bátyját. De nem csak Garaiakkal kellett leszámolnia, hanem az ellene forduló híveivel is, mint például Vitéz Jánossal, Szilágyi Mihállyal. Ellenfelei alaposan elszámolták magukat, hiszen Mátyást csak bábnak szánták, de anyja Szilágyi Erzsébet alaposan felkészítette az uralkodásra: mire trónra került jártas volt a hadtudományokban, bölcsészetben, valamint több nyelven beszélt. Persze Mátyás királlyá választása nem akadályozta meg Garai Lászlót, hogy III. Frigyest szintén magyar királlyá koronáztassa 1495 februárjában, főleg a nyugat-magyarországi liga támogatásával.

1464 március végén Székesfehérvárott Mátyást magyar királlyá koronázzák, 1469-ben Cseh- és Morvaország királya lesz, 1485-ben elfoglalja Bécset (innentől kezdve itt uralkodik), így hatalmának megszilárdítása ekkorra lezárult.

Uralkodása alatt Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesvári gróf voltak főbb támaszai akik együttes seregükkel Kenyérmező lapályon súlyos veszteséget okoztak Ali bég seregeinek. Több köznemest emelt a régi országnagyok helyér, ezzel teret engedve fiatalabb generációnak az ország kormányzásában, e mellett nagy szüksége volt minél több támogatóra. Nem véletlen, hogy ennyi legenda született Mátyásról: a nép élete nem csak biztonságosabb volt az országban, hanem az iskolákba is többen jutottak el. Bár Magyarország nyugathoz képest az ipar kevésbé alakult át manufaktúrákká, a mezőgazdaság is technológiailag elmaradottabb volt, de a magyar nyelvű irodalom terjedőben volt. Igaz a könyvnyomtatás nem terjedt olyan mértékben, mint Itáliában. Mátyás nagy tisztelője volt az Itáliai kultúrának, amiből megpróbált minél többet hazánkba is átemelni. Ezt Így látta akkor Janus Pannonius:

“Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!”

Kétség kívül az ország virágzott, Cseh- és Morvaországgal együtt a térség nagyhatalmának számított, a fekete seregnek köszönhetően pedig egyenlőre az Oszmán Birodalom támadásainak is ellen tudott állni. Halálával nem csak egy aranykor zárult le, hanem független Magyar állam szűnt meg létezni egészen 1920-ig. Ez elsősorban a megosztott, saját érdekeit néző nemességnek volt köszönhető.

Az anarchia: út Mohács felé

Mátyás halálos ágyán megeskette híveit, hogy Corvin János lesz az utóda. Mivel Corvin János Mátyás törvénytelen gyermeke volt, így természetesen a környező nagyhatalmak urai, valamint a gyenge királyra vágyó rendek nem ismerték el törvényes örökösnek. Bár Mátyást az apja tiszteletére választották meg magyar királynak, a Hunyadiak tekintélye ez úttal már nem volt elegendő. Corvin János a maradék hatalmával annyit tudott elérni, hogy megtarthatta délvidéki vármegyéket (ezzel az ország legvagyonosabb nemese volt) és a harmincegy évesen bekövetkezett haláláig védelmezte az országot. Amikor utód nélkül meghalt, a Hunyadiak vagyona is széthullott.

Mikor Corvin János kísérletet tett hatalma megőrzésére, az a Kinizsi és Báthory ütött rajta seregével, akik anno Mátyás legnagyobb támogatói voltak. IV. Kázmér lengyel király fia, Vadiszláv (magyar néven II. Ulászló) került a Cseh trónra, innen pedig megkapja ajándékba a magyar trónt is. Amikor IV. Kázmér halála után fia János Albert követte a trónon, ő is igényt formált a magyar trónra. Ekkor a két testvér konfliktusa persze katonai összecsapásokhoz vezetett. Ekkor az országot Kassa és Eger felől János Albert támadta, II. Miksa német-római császár a Dunántúlt dúlta fel, miután elfoglalta Bécset és elvesztettük az ausztriai tartományokat, törökök pedig Váradig nyomultak. A nemesség eddigi cseh-lengyel orientációja lankadni látszott, mert 1505-ben Ulászló uralkodásának tizenötödik évében az országgyűlés úgy dönt, hogy  ha az uralkodó utód nélkül hal meg, akkor többé nem választanak idegen királyt. Ezt ellensúlyozandó Ulászló 1506-ban a Habsburgokkal köt családi szerződést. Ulászló fia II. Lajos elvette Habsburg főherceg nővérét, Annát (Ulászló lányát) pedig Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg vette el. Így a Jagelló ház utódlása rendezett volt és a Habsburg trónöröklési lehetősége is nyitottá vált.

Hogy az anarchia teljessé váljon 1514-ben kitör a Dózsa György-féle parasztfelkelés, ami Bakócz Tamás bíboros esztergomi érsek félresikerült kereszteshadjáratából nőtte ki magát. Ez a negyvenezer katona később nagyon fog hiányozni a mohácsi csatamezőn.

1506-tól Zsigmond lengyel király, aki 1525 novemberében tartós békét köt a szultánnal, valamint Franciaország biztatását hozzávéve megnyílik a törökök előtt Magyarország megtámadásának lehetősége, ezzel megpecsételődött hazánk sorsa. Hiába vonul II. Lajos Mohács alá seregével, tisztázatlan körülmények miatt oda Szapolyai nem érkezik meg, hanem Szeged alatt vesztegel, miközben a királyi főerő súlyos vereséged szenved Mohácsnál, ahol a király is életét veszti.

Utolsó nemzeti király

Szapolyai-JánosSzapolyai János történelmünk egyik legellentmondásosabb uralkodója, sok helyen egy okvetlenkedő, Habsburg Ferdinánd mellett egy törvénytelenül megválasztott okvetlenkedőnek állítják be. Sőt, sokszor értelmezik ma a történészek egy idegen uralkodó szerepét teljesen másképp, mint az adott kor embere. Történészek szerint bár esetenként akár a Jagelló ház uralkodója volt a magyar király, vagy akár a Habsburg ház, igazából az ország független volt. Ezt főleg a köznemesek nem így látták, ők inkább láttak volna egy nemzeti uralkodót a trónon, mint egy Németet. Viszont a nyugati országrész nemesei kaptak elég ígéretet ahhoz, hogy a Habsburg ház kitartó hívei legyenek. Hogy mi lett volna jobb az országnak elég ha összevetjük Mátyás uralkodását bármelyik Jagelló uralkodóéval.

Szapolyai János erdélyi vajdát 1626. november tizenegyedikén Székesfehérvárott a rendek királlyá választják és megkoronázzák.  December tizenhetedikén Pozsonyban Báthori István nádor vezetésével Habsburg Ferdinándot ellenkirállyá nevezték ki, miközben Ferdinánd nem is volt jelen.

E közeben János király megpróbálta a mohácsi vész után az ország védelmét újraszervezni, Budára országgyűlést hívott össze, ahol a nemesség a vagyona egytizedét a török elleni fegyverkezésre ajánlotta fel. A közben Cserni Jován szerb zsoldosvezér Habsburg Ferdinánd felbuzdítására megtámadta János királyt, ami egy fél éves háborúba torkollott, ahol Frangepán Kristóf, János király hadvezére is elesik.  Ezek után Ferdinánd megindul a német birodalmi sereggel Magyarország ellen, miközben a déli határnál a török veszély semmit sem csökkent. Miután 1527-ben I. Ferdinándot is magyar királlyá koronázták Székesfehérváron, egy véres belháború veszi kezdetét.

János király a harmincas évei közepén belátta, hogy a testvérháború a legrosszabb az országnak, ezért kiegyezett Ferdinánddal, 1538 februárjában Váradon békeszerződést kötött Ferdinánddal: ennek értelmében I. János halála után a trón Ferdinándra száll, János fiúgyermeke pedig a szepesi hercegi rangot kapja majd meg. Szerződésben megállapodtak a közös török elleni fellépésről is. Ezt a szerződést mindkét fél jóváhagyatta V. Károly császárral, aki Madridban székelt.

Az a János király, aki 1514-ben legyőzte Dózsa Györgyöt, most megpróbálta az ország erőit bármi áron egyesíteni és a török ellen megvédeni az országot. De I. János szemlélete gyökeresen megváltozott a megkoronázása után. Többek között hatályon kívül helyezte az 1514-es jobbágytörvényeket, szinte minden vagyonát az ország védelmére költötte, aminek a nagy része a török portához került, amivel a békét vásárolta meg a szultántól. Halálakor özvegye csak egy mentét talált a szekrényében. A nép szerette, minden megmaradt anekdota a javára szól, mint például Farkas András evangélikus igehirdető írta:

Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.
Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
 Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.

 

A váradi béke megkötésekor mondott beszéde is csak a bölcsességéröl tanúskodik, hiszen az ország érdekét messze a sajátja elé helyezte, a külpolitikai helyzetet figyelembe véve a lehető legjobban járt el, olyan király beszéde volt ez, aki valóban féltette hazáját.

János király nem tudhatta, hogy a Habsburgoknak eszük ágában sem lesz a török ellen komoly hadjáratot indítani. Nekik a magyar föld elég gyepűnek, ami megvédi a Német-Római Birodalom valódi határait.

1540. szeptember 15-én temették el I. János utolsó magyar nemzeti királyt, utolsó temetés ez Székesfehérvárott, alig néhány év múlva török rablóbandák hordják szét a királysírok kincseit. Caspar Winzer szavai:

“Ha néhány évig nyugton hagyják, rendbe hozza országát, mert olyan szorgalmas és munkás, mint azt más úrnál nem láttam.”


Mégis mi késztette a magyar rendeket arra, hogy Mátyás után a legalkalmatlanabb uralkodót válasszák? Mi lehetett az az erő, ami a rendeket három felé szakította, Habsburg, Jagelló és a magyar nemzeti pártra? Mennyire lehetett fontos a főuraknak a saját pecsenyéjük sütögetése, a közelgő török veszélyhez képest? Szinte lehetetlen megítélni, hogy a kor embere mennyire látta át a külpolitikai változásokat. Hiszen Európát Bizánc eleste is meglepetésként érte, talán a magyar urak sem hitték el, hogy az európai keresztény államok egyszerűen veszni hagyják Magyarországot. Szapolyai János helyes döntést hozott, ha azt feltételezte, hogy egyben szövetségeseket szerez a Habsburgok (és a Német-Római Birodalom) személyében a törökök ellen, ha a koronát átengedi nekik. Nem tudhatta, hogy országunk nekik csak ütközőzónának kell és a kisujjukat sem fogják értünk megmozdítani. Úgy néz ki, ha a magyar nemzet nem tud magán segíteni, nincs meg bennünk a hit a folytatásban, akkor valóban pusztulásra vagyunk ítélve.

(Forrás: Nemeskürty István: A magyar nemzethez)

Reklámok

Farkas Anrás: Az zsidó és magyar nemzetről

Farkas András evangélikus igehirdető 1538-ban kiadott, Krakkóban kinyomtatott éneke:

AZ ZSIDÓ ÉS MAGYAR NEMZETRŐL.

I.
Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról,
Melyvel Scythiából régi magyarokat
Jó Magyarországba olyan módon kihozá,
Ment régen kihozá ah zsidó népeket
Fárahó királnak markából, ínségéből.

Azért ez éneket mi kétfelé oszszuk,
Hogy ez dolgot nyilvábban megérthessök;
Először mi szóljonk ah zsidó népekről.
Ment őket az isten Egyiptomból kihozá;
Azután mi szóljonk az magyar népekről.
Ment őket az isten Scythiából kihozá.

II.
Régen ó törvénben, mikor Jézus uronk
Ez világra még nem született vala,
Az zsidók valának istennek népei,
Neveztetnek vala Izrahel fiainak,
Kik lakoznak vala naptámadat felé
Kánahánnak földében ön atyjokval Izraelvel.

Készeríttetének éhségnek miatta :
Egyiptomban ők mind el-bémenének
Kiket az Fárahó Józsefnek kedvéért
Jó kedvvel fogada és békességbe tarta,
Mert József is vala Izraelnek fia,
És az Fárahónak dolgosa, tanácsosa.

József ott meghala az ő vén atyjával
Izráellel, és minden bátyjával;
De ah zsidó népek, kik megmaradának,
Megsokasólának, igen elterjedének.
Új királ támada Egyiptomországban,
Ki nem tudja vala Józsefnek jámborságát.

Azért meggyűlölé ah zsidó népeket,
Kezdé űket igen sanyargatnia
Nagy sok szolgálatval, kénszerittésekkel,
Sok pallérok által űket nehezíteni,
Téglaverésekkel, sárcsinálásokkal,
Erős nagy munkákkal, sanyaró rabságokkal.

Az kegyelmes isten rajtok könyörőle,
Áron papot és Moizsest választá,
És vezéről adá ah zsidó népeknek,
Hogy őket kimentse Fárahónak markából.
Jelenté az isten nagy hatalmasságát
Az Fárahó előtt rettenetes csudáját.

Látván ah Fárahó, inkább keményedék,
Nem akará őket elbocsátani,
Isten parancsola : Moizses indítá
Áromval egyetemben mind ah zsidó népeket,
Utánok indóla az Fárahó királ
Ő nagy erejével, temérdek sok népével.

Mikor juttak vala az Veres tengerre.
Ott ah zsidók igen megijedének,
Moizses bíztatja: »semmit ne féljetek.
Isten velönk vagyon, ő minket megszabadít.«
Áron pap megsujtá ah tengernek vizét,
És az vessző ellen ottan kétfelé válék.

Ott ah zsidó népek az Veres tengeren
Száraz lábbal mind általköltözének.
Azonközbe juta az Fárahó királ,
Nagy hertelenséggel az tengernek indóla.
Hogy bétakarodék minden népeivel
Az tengernek vize esmét egybezúdola.

Minden népeivel Fárahó ott vesze,
De ah zsidók békességvel járának.
Nagy hálát adának mennybéli istennek,
És őtet tisztelék édes éneklésekvel.
Onnat indólának, sem útok nem vala,
Ösvények sem vala, de isten vélek vala.

Nappal mindenkoron egy oszlop fényes köd
Ment egy vezér előttök mégyen vala,
Azonképen éjjel egy oszlop fényes tűz
Ment egy hív kalauz őket vezérli vala,
Őket az pusztában az nagy isten tartá
Mennyei kenyérvel az negyven esztendeig.

Végezetre oztán őket el-bévivé
Ah megígért Kánaánnak földében,
Mely mondatik vala az ő bőségejért,
Nagy kövérségejért, tejjel mézzel folynia.
Letelepedének megöröködének,
Elszaporodának és meggazdagólának.

III.
De immár hagyjuk el ah zsidó népeket,
Vegyük elő az régi magyarokat.
Ingyen majd meg.rtjük, hogy az Isten őket
Ílyetén bő földre, magyarrá el-kihozá,
Mint régen kihozá a zsidó népeket
Egyiptomországból ah megígért bő földre.

Mind a scythiai hatalmas magyarok
Származának két jeles férfiaktól:
Egyik férfiúnak Hunor vala neve
És az másodiknak nagy Magor vala neve,
Kiktől ah magyarok felneveztetínek :
Hunorral hunusnak, Magortól magyaroknak.

Eh két emberektől annye nép származék.
Hogy Scythiát űk mind széllel bétölték.
Ah Scythia vagyon naptámadat felé,
Erdélyen, Moldován, Oroszországon belől,
Túl Tatárországon, ah fejér kunokon,
Pogán országokon, sok havasokon belől.

Jóllehet magyarok el-ben Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
Demaga az istent nem esmerik vala,
Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat;
Azért barom módra nagy vak pogányságban
Űk is élnek vala, bálvánt imádnak vala.
Ah kegyelmes isten rajtok könyörőle :
Űközikbe ada oly gondolatot,
Hogy űk keresnének ah napnyugat felé
Országot magoknak, hol letelepednének.
Azért indulának mind feles.gestül,
Tízszáz és ezeren elöszer kijövének.

Másodszor mikoron nyolczszáz nyolczvannyolczban
Írnak vala urunk szület.se után,
Ah kétszáz-ezeren és három-ezeren
Szolgától kiválván esmétlen kijövének
Sok havasok által pogán országokban
Ah nagy isten őket békességgel viselé.

Mikor juttak vala ah Tanais vízre
Ott hajójok űnékiek nem vala,
Azért két-két lónak egyikét-egyikét
Ah Tanais parton ők mind megnyózzák vala.
Lóbőrből magoknak önnön hasok alá
Hólyagot varrának, vízen általkelének.

Hét kapitánokat köztök emelének.
Béjővének ah jó Magyarországban,
Kit neveznek vala bő Pannóniának,
Mert ím az kenyérnek dejákól neve panis:
Ah panistól híják jó Magyarországot
Bő Pannoniának, bő kenyerő országnak.

Azért ez országot mind nevezik vala
Tejjel, mézzel folyó az kövér földnek,
Mert ő bővölködik aranynyal, ezüsttel,
Ónnal, vassal, érczczel, sóval, öreg barmokkal,
Ah Szerém borával, ah Somogy borával
Ah Makra borával, ah felföldi jó borokval.

Ah Duna vizivel, ah Tisza vizivel,
Száva, Dráva, Szamos, Maros vizivel,
Erdőkkel, mezőkkel, szép zsíros fűekkel,
Johokkal, lovakval, tikval, lúdval, disznóval,
Őket ah nagy isten itt mind megszállítá,
Mint ah zsidó népet Kánaánnak földében.

IV.
Itt esmét hagyjuk el ah magyar népeket,
Vegyök elő az Izráel fiait,
Kiknek isten ada sok jó fejedelmet,
Az Józsue vitézt és az igaz Gedeont,
Erős Sámson vitézt, ím ah Saul kerált,
Ah szent Dávid kerált, ah bölcs Salamon kerált.

Ezeknek általa isten oltalmazá
És megtartá mind ah zsidó népeket,
Míg istent hallgatták és űtet tisztelték
Nagy bő országokban békességgel lakának
De hogy hátra veték szent parancsolatját,
Isten megharagvék, erőssen őket veré.
Pogány kerálokkal, idegen népekkel
Országokat dúlatá, raboltatá,
Ellenek támasztá nagy hatalmassággal
Babyloniából Nabugodonozor kerált;
Ő mind elégeté ah Jerozsálemet
És mind elpusztittá ah Salamon templomát.

Sedechiás kerált ő megfogattatá
És fiait előttö levágatá,
Sok fejedelmeknek fejeket szedeté,
És önnön magának Sedechiás kerálnak
Szemét kivájatá, békóba vereté,
Babyloniába örök tömlöczre veté.

Nabugodonozor kerál fogságában
Hatszáz és négyezer zsidók esének
Szomoró bánattal, keserő sírással
Édes hazájokból mind fogva vitetének, .
Ők is szolgálának Babyloniában
Éhségben, rabságban az hetven esztendeig.

V.
I t t esmét hagyjuk el ah zsidó népeket:
Emlékezzönk meg az magyar népekről,
Kiket ah nagy isten nagy jóval szerete,
Ez országba hoza, igen megkazdagitta,
Nékiek is ada jó fejedelmeket,
Jámbor kerálokat és jó tanácsadókat.

Első kijövésben még pogányságokban
Adá ah hatalmas Atilla kerált,
Ki az nagy Nemrótnak unokája vala,
Bendaguznak fia, ez velágnak félelme.
Másod kijövésben ah szent Estván kerált,
Szent Imre herczeget, dicső szent László kerált.

Ezeknek utánna jámbor Béla kerált,
Károly kerált, ő fiát Lajos kerált,
És ah Zsigmond császárt, ah Jankula vajdát
És az ő jó fiát, hatalmas Mátyás kerált;
Lengyel László kerált, ifjú Lajos kerált:
Isten győzi számát sok jámbor kerályoknak.

Ezeknek általa ah kegyelmes isten
Oltalmazá ah jó Magyarországot;
Ez ország határit isten kiterjeszté,
Sok vendég népekre, nagy sok tartományokra.
Ő melléjek ada hatalmas urakat,
Jeles országokat, sok kulcsos városokat.

Naptámadat felől az hideg Moldovát,
Havas elve mind ah vad oláhokat,
Délről Ráczországot, és az napnyugatról
Szegén Tótországot, ah bő Horvátországot,
Északról peniglen ah bő Csehországot,
Csehország határán ah Slézia tartománt.

Mindezeket isten mellénk adta vala,
De jobb részét tőlönk meg elszakasztá,
Mert elfeledkezénk ő nagy jóvoltáról,
Kegyelmességéről, sok jó téteményéről;
Meg sem emlékezénk régi dolgairól:
Hálálatlanok lőnk sok jó ajándékiról.

Haragra indítók hitetlenségönkkel,
Vakságinkkal és nagy hamisságinkkal
Kezdők bosszontani kazdag aranyonkkal,
Drága ezüstinkkel, ezekbe bízásinkkal,
Az Szerém borának nagy torkosságával,
Paráznaságokkal, rettenetes bűnökvel.

Azért ő haragja ellenönk gerjede,
Bosszuálló ostora rejánk szálla,
Köztönk meghasonlánk, iregység, gyűlőség
Mi köztönk támada, kezdők egymást üld.zni;
Nagy sok környöl való szép tartományokat,
Jeles országokat isten tőlönk elveszte.

Végezetre oztán miréjánk kihozá
Basáival az hitetlen török császárt,
Mint ah zsidó népre és Jeruzsálemre
Régen vitte vala az Nabugodonozort:
Minket es megvere és mi országonkat
Mind elégetteté, dúlatá, raboltatá.

Sok kejáltásokkal az nagy istent bántók,
De bűnönkből nem akaránk kitérni,
Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De ah szent írásnak nem volt predikálása,
Azért elveszteté sok monostorinkat,
Mint Jeruzsálemben ah Salamon templomát.

Ah zsidó népeket isten foglylyá adá
Régen babylóniai kerálnak
Magyarokat adá törökök markába,
Kik ah Sarlóközből, ah bő Mátyus földéből.
Szalából, Somogyból, ah Szerém földéről,
Ah széles alföldről sok népet elhajtának.

Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.

Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.

Mindezek szállának istentől mireánk,
Bűnönk szerént és gonoszságonk miatt,
Egyfelől verete pogán törökökkel,
Másfelől némettel és ah sok pártolókkal.
Ezzel megmutatá az hatalmas isten,
Hogy ő az bűnöknek erős bosszuállója.

VI.
Vegyük elő esmét ah zsidó népeket,
Kiket isten erössen megvert vala,
Ez hetven esztendő midőn bétölt volna,
Őket el-béhozá ah Babyloniából,
Országokba vivé, újonnan szállítá,
Nékiek építé Jeruzsálem városát.

Őközéjek ada esmét profétákat
Kik tanítsák és oktassák ah népet,
Esmerjék magokat bűnösöknek lenni,
Kövessék az istent: nékik ő megbocsátja,
És annak felette hogy az atyaisten
Egyetlenegy fiát őközikben bocsátja.

Mikoron az üdő immár bétölt vala,
Atyaisten elbocsátá szent fiát,
Ez világra köldé, izene mindennek
Örömet, kegyelmet, bűnőnknek bocsánatját:
De uronk Krisztusban csak kevesen hűnek:
Ah kik őtet vévék, istenben örőlének.

De ah zsidó népnek jobb része nem vövé
Sem ah papok, sem ah szerzetes zsidók,
Uronkat megölék, és ő tanítványit
Kergetnie kezdék, határokból kiűzék :
Negyven esztendejeg isten őket várá,
De meg nem térének, azért őket elveszte.

Egyszer egy üdőben, egy husvét napjára
Felgyűlének régi szokások szerént,
Ah harminczszor való százezer emberek,
Kűvöl bégyűlének akkor Jeruzsálembe,
Isten felindittá ah romai császárt,
Ah várast megszállá, őket mind benn rekeszté.

Nagy éhség támada, kezdék csókolgatni
Az galambszart, kivel ők sóznak vala,
Megnyomorodának, kezdék bényelnie
Számszeríh ideget, önnön saruok talpát,
Asszonyi állatok édes gyermekeket
Éhségnek miatta megfőzik, eszik vala.

Némelyek közzőlök aranyat, ezüst.t
Bényelének, hogy gyomrokban megmentsék,
De az rómaiak két ezert őbennek
Meghasogatának, az aranyat kiszedék;
Császár parancsolá, hogy mind meg ne ölnék,
Azért harmincz zsidót egy pénzen adnak vala.

Ezzel megjelenté az hatalmas isten,
Hogy ő soha ezt el nem szenvedheti :
Az ő szent igéjét mikor megútálják,
És annak felette csúfolják, háborgatják,
Teremtéstől fogva ő mind elvesztette
Kik nem engedének az evangéliomnak.

VII.
Mostan is az isten közinkbe bocsátott
Sok bölcseket és jámbor tanítókat,
Kik az íge által hérdetik minekönk
Áldott Jézus Krisztust egy üdv.ss.gnek lenni,
Ki az atyaistent nékönk engesztelte
Drága szent vérével, ártatlan halálával.

De jaj mind azoknak, kik nem elégesznek
Egy Krisztussal az ő üdv.ss.gekre,
Kik egyebek által akarnak üdv.ss.get,
Vagy önnön magoknak érdemeknek általa :
Ezek megtagadják az Krisztusnak vérét,
És az ő szent atyját káromlással illetik.

Mikoron azt valljuk, hogy nem üdv.zől.nk
Érdemönkből és jó cselekedetönkből,
Pokolbeli ördög ellenönk feltámaszt
Földi királokat, hatalmas nagy urakat,
Világi bölcseket, kazdag pap urakat,
Sok szerzeteseket, áítatos szenteket.

De tanács mindennek, hogy ne háborgassák,
Ne üld.zz.k az istennek igéjét,
Mert ha mi azt teszszük, kezdönk úgyan járni,
Ment ah zsidó népek régen Jeruzsálemben :
Kazdag királokat, jeles nagy urakat
Az hatalmas isten megfeddet az igéért.

Inkább adjonk hálát az nagy úristennek,
Hogy közinkbe szent igéjét bocsátá,
És minket vígasztal az ő igéjével
Mi nagy veszedelmünkben és nyomorúságunkban.
Akarja az isten szűvünket felnyitni,
Hogy mi el ne veszszünk régi nagy bűneinkben.

Azért mi es vegyük jó kedvvel őtőle,
És hallgassuk az istennek igéjét,
Esmerhessük magonkat bűnösöknek lenni,
K.vessük az istent : nekönk ő megbocsátja,
És annak felette jó Magyarországot
Esmét feltámasztja, és esmét hatalmat ad.

Bölcs Salamon írja, hogy az keráloknak
Ő szűvöket csak az isten igazgatja :
Ő markában tartja, és nagy hamarsággal
Melyfelé akarja, ottan oda hajthatja, 340
Hatalmas uraknak pártoló szűvöket
Nagy hirtelenséggel öszvö egyenesíti.

Azért mi es k.rjük istent mint atyánkat :
Igazgassa az kerált miközöttönk :
Magyari uraknak pártoló szűvöket
Igazgassa immár ah jámbor kerál mellé :
Adjon békességet minden népek között,
Hogy mi ő felségét egyetembe d.cs.rhessük.

Farkas András szerzé ezeket énekbe,
Keserőlvén az nyomorúlt országon.
Igen szánja vala hogy az hitetlenek
Istennek híveit széllyel üld.zik vala;
Kis karácson után immár írnak vala
Az ezerötszázban, harmincznyolcz esztendőben Amen.