Elfáradt Értelmiség

A társadalom olyan, mint egy ember egyedül. Ha sokat dolgozik, elfárad, pihennie kell, már nem fog olyan erővel munkába kezdeni, mint előtte, kicsit hanyagabb lesz, közönyösebb. Dühös is lehet, ha nem kapja meg amit akar, sőt! Ha azt régóta kéri, de meg se hallgatják, akár meggondolatlanul is cselekedhet. Keressünk példát a saját életünkben arra, amikor nagyon dühösek lettünk, és meggondolatlanul cselekedtünk. A legtöbb ember nem büszke rá. Mi történik, ha a társadalom lesz meggondolatlan dühében? Ha mi hibázunk azt is katasztrófaként éljük meg, a saját szemszögünkből, de a sokszor (szerencsére) maximum a szűk környezetünkre lehetünk hatással. Sajnos egy dühös ember könnyebben hibázik, ahogy agy dühös társadalom is.

Közönyös értelmiség elfelejtett középosztály

Ha az értelmiség szerepét boncolgatjuk, ők egyfajta közvetítőréteg a felső döntéshozók és a úgynevezett nép között. Egy író elbeszélheti azokat a gondokat, amik aktuálisan velünk zajlanak, erről énekelhet a zenész, de még az is árulkodó lehet, mennyire népszerű a torzított gitár és az üvöltés a zenében. Amikor az értelmiség nem fáradt, olyan zenekarok lesznek népszerűek mint például Crosby, Stills & Nash. Ők üzenni akartak, szerintük közösen jobbá lehet tenni a világot, fontos volt számukra a mondanivaló. Persze mai szemmel ezek a hippik röhejesnek tűnnek, de ennek a reakciónak mély tanulságai vannak: az értelmiség közvetítő szerepe elveszett, azok, akiknek a zene szólna már nem hisznek abban, hogy egyáltalán az üzenetnek van értelme.

Sajnos pont ennek az egyik következménye Donald Trump megválasztása és a Brexit is. Ezer cikket olvashattunk erről, hogy a bevándorlók munkája mennyire előnyös a brit gazdaságnak, de azokról a lecsúszó középosztálybeli fiatalokról nem szóltak, akiknek semmi esélyük sem maradt munkát találni. Milyen érzés lenne mégis egy magyar fiatalnak, ha verné az asztalt az alacsony bérek miatt, mert 100 000 Ft-ot keveselli, de jön valaki máshonnan, aki 90 000 Ft-ért is boldogan elvállalja ugyan azt a munkát két okból:

  1. Fogalma sincs arról mennyit is ér ez a 90 000Ft, csak azt tuja, hogy sokkal több pénz, mint amit otthon kapna, valamint mire rájön, hogy ebből se neki, se a családjának nincs jövője, már késő.

  2. Nem tervez hosszan az adott országban, összeszedi a kitűzött összeget és utazik vissza haza, ez szintén nem segít hősünkön.

Sajnos a gazdaság kétségkívül élénkül, ha olcsón lehet munkaerőt találni, de ez csak egy szám. Igényünk egy bizonyos életszínvonalra az egyik legtermészetesebb dolog, nem lehet senkinek sem a szemére vetni, hogy miért nem akar leadni az igényeiből a gazdaság kedvéért. Természetes, hogy minimum szeretnénk azokat a körülményeket, amiben felnőttünk, vagy továbblépni, ha pedig a vezetés egyszerűen lecserélné őket, akkor az jogosan dühítő. Fontosabb a társadalmi stabilitás, hogy ne legyenek dühös rétegek, hogy ne szülessen olyan döntés, amit később bánnának, vagy esetleg szégyellnének, hogy ne kelljen olyan vezetőt választaniuk, mint Donald Trump, mert más is (valóban) törődne velük. Ma egyik nyugati ország sem törődik az elszegényedő középrétegével, amit nem szabad tovább halogatni!

Ma újra láttalak!

Ma végre újra láthattalak álmomban. Visszatértél, amiről tudom, hogy lehetetlen. Ma újra jártam azon a helyen, ami annyira kedves nekem; nagyszüleim házába, ahol gyerekkorunk egy része telt. Mamáék már nem élnek ott, de ház újra rokonokkal lett tele: feleségeddel beszélgettem a konyhában szomorú hangulatban.

Amikor a konyhapulttól megfordultam láttam ott ülsz az asztalnak háttal, felénk fordulva és kedvesen mosolyogsz. Hajad kócos volt kicsit sugallva, nincs minden rendben. Ekkor újra gyerek lettem, az akire Te is vigyáztál, aki ha mellettem volt nem féltem gyerekkoromban. Pedig a két év köztünk igazán semmiség, nekem egy szakadéknak tűnt, de tudom, én akartam, hogy egy szakadék legyen, mert csak így lehettél a támaszom.

Szó bennünk akadt, néztem a mosolyod, ekkor Te felálltál és ennyit mondtál: „Most mennem kell!”, Én pedig lelkesen kiáltottam: „Szia!”, ami azt is jelenti, találkozunk újra, hiszen ez lehetséges! Amint kiléptél a konyhából, átsuhantál az előszobába, onnan pedig egyszerűen a falon átlépve távoztál közülünk.

Felébredve benyilallt a fájdalom, a valóság, már nem beszélhetünk, nem láthatlak, meg kell tanulnom ezzel együtt élnem. 36 év! Miért ilyen kevés???

Elfeledett iró: Herman Melville

melville

Újból be kell látnunk, egy nagy mű születéséhez elengedhetetlen egy kalandos életút, amiből egy író ihletet meríthet. Így lehet ez Herman Melville esetében is, ugyanis a világirodalom talán az egyik legnagyobb hatású regény írójáról beszélünk. Moby Dick (angolosan Moby-Dick) karaktere felsorolhatatlanul sok helyről visszaköszön, zeneművekben, irodalomban, televízióban, köznyelvben, ezeket fel se lehet sorolni.  Érdekes módon bár a fehér bálna alakja mindenkinek azonnal beugrik, de maga a mű már közel sem olyan ismert, a filozófiai üzenete talán még annyira sem. Aki ismeri a könyvet annak világos: a regény a bálna és Ahab kapcsolatáról szól, a gyűlöletről, ami végül az egész legénységet fanatizálja.

Hajóutak és évek a benszülöttek között

Herman Melville (1819 – 1891) New York városában született, apja kereskedő volt, Melville nagyszülei pedig mind két ágról a függetlenségi háború hősei voltak, Thomas Melville részese volt a bostoni teadélután eseményeinek. Tanulmányait öt évesen megkezdi, 1826-ban a New York-i fiú középiskolába járt, ahol lassú felfogásúnak és visszamaradott beszédkészségűnek tartották, de a záróvizsgáig hatalmasat lépet előre, előadókészsége az egyik legjobb lett. Ezek után az Albany Akadémián tanult többek közt, angol nyelvtant, irodalmat, földrajzot, görög, római és angol történelmet.

Apja 1832-ben bekövetkezett halála után bár nem tudott Alabany-t elvégezni, a család anyagi nehézségei miatt inkább munkát vállalt, iskolai oktatóként, majd megpróbálkozott a mérnöki pályával Lansingburgh Akadémiára is beiratkozott,  egy mérnöki állással kecsegtették. Mikor az állást nem kapta meg végül hajóra szerződött, mint matróz. 1839-ben egy kereskedelmi hajóra szerződik és New York kikötőjéből kihajózik, egészen Liverpoolig.

1844-ig hajózik a tengereken, ezen élmények visszaköszönnek később a regényeiben,, Meghatározó élményeit az 1840 január 3-én kifutó Acushnet bálnavadász hajó fedélzetén szerezte, ahonnan végül dezertált és három hétig bennszülöttek közt élt. Saját bevallása szerint élete a hajó kifutása napján kezdődött el. Csupán tizenegyen fejezték be az utazást a 26 főből, a többiek dezertáltak, köztük az első tiszt, aki a kapitánnyal harcba is kellett bocsátkoznia.

Írói pályáján 31 évesen (1840-ben) indult el, de hamar sikeres író lett belőle.

Moby Dick

Melville a következőképen írta re regényét: “Egy kalandregény, ami számos vad legendán alapul egy fehér ámbráscetről”, de a következő hónapokban Melville átalakította eredeti terveit, így születhetett meg az egyik legambiciózusabb regény, amit ami egy amerikai író képzeletében megfoganhatott. Általában a tengerészek hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb történeteket találtak ki, amiket a szárazföldi patkányoknak a kocsmákban elmesélhettek, valamint esetleg az időt múlathatták az unalmasabb óráikban a tengereken.

Egy fehér bálna legendája keringett a matrózok között, amit a chilei partoknál ejtettek el, ekkor már húsz szigony állt ki a hátából (a legenda szerint). Az ámbráscet eleve hatalmas állat, ehhez nem kell sokat hozzátenni, hogy egy félelmetes szörnyeteg legyen belőle. Valóságban egy békés állat, de egy tengerésznek ez nem lehetett elegendő …

Ebből a legendából és Melville élményeiből az Acushnet bálnavadászhajón született meg ez a regény, aminek a stílusát csak behatárolni lehet, fellelhető benne a bibliai, a shakespearei nyelvezet, átszövi a misztikum, néhol kissé bizalmasan szólítja meg az olvasót, hogy szinte berántson magával a történetbe. Az a sokrétűség és összetettség is kell ahhoz, hogy egy olyan bonyolult témát elég színesen ábrázolhassunk, mint az elnyomás. Az amit Melville átélt az Acushneten, arról a legtöbben nem tudnának beszélni, legfeljebb egy hatékony pszichoterápián, de Melville ezt egy seniális regénybe tudta ölteni.

A három bennszülött jelképe

A regény már a kezdetekor egy bizarr házassággal indul. Főhősünk Ismael betér Nantucetben egy fogadóba, ahol már nincs szabad szoba, kénytelen közös ágyban aludni az egyik vendéggel. Ez a vendég egy bennszülött a csendes-óceáni szigetekről, őket akkoriban egységesen kannibáloknak nevezték. Queequeg hatalmas tetovált alakja a nyers erőt szimbolizálja. ez a vadember másnap házasságot köt Ismaellel, azaz összekötötték életüket és együtt mentek bálnavadász hajót keresni is. Ismael életét végül Queequeg látomása menti meg: a saját magának készített koporsóba kapaszkodva lesz Ismael a Pequod bálnavadászhajó egyetlen túlélője.

queequeg

Queequeg a egyik szigonyos a háromból, a többi kettő szintén benszülött, de a világ más tájairól: Dagogo az afrikai partokról származó rendkívülien nagy erejű szigonyos, Tashtego pedig az amerikai bennszülött, akit folyamatosan megfosztanak az érdemeitől, ő ejzóti el az első bálnát, de ez Stubbra száll, valamint bár Ahab kapitánnyal egyszerre pillantja meg a fehér bálnát, ezt a kapitány magának ítéli meg. Ők, a nyers erő a bálnavadász csónakok legfontosabb elemei, akik halálos szigonydöfést ejthetik a bálnán, ott a civilizált ember csupán evezős lehet.

Ahab, a zsarnok

Pequod hajó rejtélyes kapitánya sokáig nem lép színre, de a nyomasztó jelenléte folyamatosan jelen van. A matrózok éjjelente hallják a fa lábának kopogását, rémtörténeteket mesélnek róla. Ahabot körülvevő feszültséget a mindig viccelődő Stubb oldja. Ahab gyűlöli Moby Dicket, ő volt aki megcsonkította, neki valójában az egyetlen célja, hogy megölje a bálnát. Ez eleinte nem is világos a legénység számára, hiszen ott mindenki elsősorban pénzt akart keresni. Mikor viszont Ahab a hajó útját nem a legjobb vadászat szerint jelölte ki, hanem a fehér bálnát akarta üldözni, a legénység is zúgolódni kezdett.

Melville olyan leheletfinoman vezet át minket a normális világból a teljes diktatúrába és fanatizmusba, hogy az olvasó magát is ebben a sodorban találja. A legénységet nem csak erővel törte meg, ha kell engedékeny volt, ha kellett pénzzel motiválta őket, de végül az egész hajó a fehér bálnát akarta levadászni. Ez – azt hiszem – a legpontosabb modellje ennek a folyamatnak, hiszen Orwell Állatfarmja, ami a legismertebb mű ebben a témában, sem ábrázolja ilyen árnyaltan azt a folyamatot, amikor egy elnyomás kibontakozik. A való életben sincs szájbarágás, nem lesz egy narrátor, aki szól: figyelj, mert mostantól tértünk nagyon rossz útra! Tömeggel haladva bizony észrevétlenül nagyon messzire juthatunk és a gonoszság bármilyen mélységeit elérhetjük, csak megfelelően kis lépésekben kell haladni, hogy a folyamat ne legyen feltűnő. Most feltételezzük, hogy ilyenkor egy gondos tervre van szükség. Sok esetben ez nincs így, elég, ha  a félelmeinket, gyűlöletünket sikeresen meg tudjuk osztani a legénységgel (néppel), egy ember félelmeit a magunkévá tesszük és beállunk mögé, ahogy ezt  Ahab is elérte. A bálna csupán őt sebezte meg, a többiek mégis nem kevesebb lékesedéssel üldözték a végén, pedig ők még nem is találkoztak vele.

Pequotnak buknia kellett

Miért bukik meg minden zsarnoki rendszer? Talán mert túl sok energiát kell fektetnie az elnyomónak, a többség szabad akaratának korlátozásába. Ez mindegy milyen úton éri el, de mindenképpen egy hatás ellen dolgozik, ami a legkisebb hiba esetén is visszaüt. Ha erre lehetne matematikai modellt építeni, akkor meghatározhatnánk egy diktatúrának az átlagos élettartalmát.

A Moby Dick esetében ez az elbukás is szimbolikus, a bálna, aki ellen Ahab mérhetetlen gyűlölete irányul végül elpusztítja a legénység minden tagját (Ismael kivételével), a hajót pedig elsüllyesztette.

Diktatúra csupán az elnyomásnak egy politikai megfelelője, ehhez nagyon hasonló az abszolutikus uralkodás, ami akkoriban Európában virágkorát élte, ennek ellenpontjaként az Amerikai Egyesült Államokban viszont az a demokratikus berendezkedés kezdett kibontakozni, ami a francia forradalom eszméiből indult, de aztán Amerikán keresztül tért vissza az európai kontinens nyugati felére. Talán azért is született meg ez a regény Amerikában, mivel az egyének szabadságjogai itt lettek először alaptörvénybe fektetve, az ami ma már természetes, sőt egyeseknek soknak tűnik, az akkor egyedül itt létezett. A Moby Dikck-ben ez az eszme is tükröződik, de olyan mélyen, ami már belemagyarázásnak tűnhet. Vegyük Ismael viszonyát Queequeggel és tegyük történelmi kontextusba. Bár a polgárháború után az USA-ban eltörölték a rabszolgaságot, de a feketéknek jogaikért még a 1960-as években (sőt talán a mai napig) küzdeniük kell, de itt a fehér karakterrel egy szintre emelkedik a regény elején, a hajóra lépéskor pedig egyértelműen főlé. Ez a szemléletmódot a korabeli európai regényekben hiába keresnénk.

***

Elnyomással rengeteg helyen találkozhatunk, családunkban, munkahelyünkön, országunkban, egy olyan dolog, ami ideőröl időre előfordul életünkben, akár hosszabb ideig elkísér, de amikor kikerülünk belőle nem hiszem, hogy meg tudnánk magyarázni miként is kerültünk bele. Egy dokumentum filmet láttam Hitler beszédeiről, ahol a tömegben ártatlan nénik lengették lelkesen karjukat. Szerintem a háború után ők sem tudnák megmondani, hogyan is örülhettek ennyire annak a rendszerben. Egyszerűen elhitték, amit mondtak neki, és elhitték azt is, hogy nem lehet másképpen. Moby Dick is erről szól, de olyan köntösbe öltöztetve, ami igazi irodalmi csemege, megfűszerezve kalandregénnyel, a bálnavadászat részleteivel, mindezt misztikummal átszőve. Például olyan részletbe is betekintést nyerhetünk mi is volt az akkori álláspont a bálna rendszertani besorolásáról, például Melville konzekvensen halaknak nevezi, egy ponton bár leszögezi, hogy tulajdonképen emlősök, meg két kamrás szívük van amii arra utal, hogy melegvérűek, de mivel vízben élnek, uszonyuk van, ezért ő továbbra is halaknak nevezi őket. Ezt az érvet is el lehet fogadni.

Az utolsó nemzeti királyok

A cím egyben egy ellentmondás, mégis hogyan lehet egyszerre két uralkodó utolsó? Ha szigorúan nézzük, azt nevezhetjük tényleges uralkodónak, aki valóban birtokolta a hatalmat. ez esetben csak Mátyás király jöhet szóba. Ha viszont figyelembe vesszük a nemzet hanyatlását, az anarchiába sülyedés végén Szapolyai János áll, akit a rendek talán végre a nemzet érdekeit szem előtt tartva választottak meg. Mivel a Habsburg uralom a mai napig rányomja a bélyegét a történelemszemléletünkre, azt hiszem, Szapolyai János nagyon alulértékelt a magyar történetírásban.


Hunyadi Mátyás az utolsó nemzeti uralkodó

Mátyás-domborHunyadi János nem csupán az ország nádora volt s kiváló hadvezér, hanem az ország egyik legtehetősebb főura egyben. A török uralom délen igen komoly fenyegetéssé nőtte ki magát, Mátyás megkoronázásakor a Balkán felszabadítása teljesen reménytelenné vált, reális cél a déli határ védelme maradt.

Fiatal Mátyásnak (1443 – 1490) azokkal a Garaiakkal kellett szembenéznie, akik 1457-ben kivégezték László bátyját. De nem csak Garaiakkal kellett leszámolnia, hanem az ellene forduló híveivel is, mint például Vitéz Jánossal, Szilágyi Mihállyal. Ellenfelei alaposan elszámolták magukat, hiszen Mátyást csak bábnak szánták, de anyja Szilágyi Erzsébet alaposan felkészítette az uralkodásra: mire trónra került jártas volt a hadtudományokban, bölcsészetben, valamint több nyelven beszélt. Persze Mátyás királlyá választása nem akadályozta meg Garai Lászlót, hogy III. Frigyest szintén magyar királlyá koronáztassa 1495 februárjában, főleg a nyugat-magyarországi liga támogatásával.

1464 március végén Székesfehérvárott Mátyást magyar királlyá koronázzák, 1469-ben Cseh- és Morvaország királya lesz, 1485-ben elfoglalja Bécset (innentől kezdve itt uralkodik), így hatalmának megszilárdítása ekkorra lezárult.

Uralkodása alatt Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesvári gróf voltak főbb támaszai akik együttes seregükkel Kenyérmező lapályon súlyos veszteséget okoztak Ali bég seregeinek. Több köznemest emelt a régi országnagyok helyér, ezzel teret engedve fiatalabb generációnak az ország kormányzásában, e mellett nagy szüksége volt minél több támogatóra. Nem véletlen, hogy ennyi legenda született Mátyásról: a nép élete nem csak biztonságosabb volt az országban, hanem az iskolákba is többen jutottak el. Bár Magyarország nyugathoz képest az ipar kevésbé alakult át manufaktúrákká, a mezőgazdaság is technológiailag elmaradottabb volt, de a magyar nyelvű irodalom terjedőben volt. Igaz a könyvnyomtatás nem terjedt olyan mértékben, mint Itáliában. Mátyás nagy tisztelője volt az Itáliai kultúrának, amiből megpróbált minél többet hazánkba is átemelni. Ezt Így látta akkor Janus Pannonius:

“Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!”

Kétség kívül az ország virágzott, Cseh- és Morvaországgal együtt a térség nagyhatalmának számított, a fekete seregnek köszönhetően pedig egyenlőre az Oszmán Birodalom támadásainak is ellen tudott állni. Halálával nem csak egy aranykor zárult le, hanem független Magyar állam szűnt meg létezni egészen 1920-ig. Ez elsősorban a megosztott, saját érdekeit néző nemességnek volt köszönhető.

Az anarchia: út Mohács felé

Mátyás halálos ágyán megeskette híveit, hogy Corvin János lesz az utóda. Mivel Corvin János Mátyás törvénytelen gyermeke volt, így természetesen a környező nagyhatalmak urai, valamint a gyenge királyra vágyó rendek nem ismerték el törvényes örökösnek. Bár Mátyást az apja tiszteletére választották meg magyar királynak, a Hunyadiak tekintélye ez úttal már nem volt elegendő. Corvin János a maradék hatalmával annyit tudott elérni, hogy megtarthatta délvidéki vármegyéket (ezzel az ország legvagyonosabb nemese volt) és a harmincegy évesen bekövetkezett haláláig védelmezte az országot. Amikor utód nélkül meghalt, a Hunyadiak vagyona is széthullott.

Mikor Corvin János kísérletet tett hatalma megőrzésére, az a Kinizsi és Báthory ütött rajta seregével, akik anno Mátyás legnagyobb támogatói voltak. IV. Kázmér lengyel király fia, Vadiszláv (magyar néven II. Ulászló) került a Cseh trónra, innen pedig megkapja ajándékba a magyar trónt is. Amikor IV. Kázmér halála után fia János Albert követte a trónon, ő is igényt formált a magyar trónra. Ekkor a két testvér konfliktusa persze katonai összecsapásokhoz vezetett. Ekkor az országot Kassa és Eger felől János Albert támadta, II. Miksa német-római császár a Dunántúlt dúlta fel, miután elfoglalta Bécset és elvesztettük az ausztriai tartományokat, törökök pedig Váradig nyomultak. A nemesség eddigi cseh-lengyel orientációja lankadni látszott, mert 1505-ben Ulászló uralkodásának tizenötödik évében az országgyűlés úgy dönt, hogy  ha az uralkodó utód nélkül hal meg, akkor többé nem választanak idegen királyt. Ezt ellensúlyozandó Ulászló 1506-ban a Habsburgokkal köt családi szerződést. Ulászló fia II. Lajos elvette Habsburg főherceg nővérét, Annát (Ulászló lányát) pedig Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg vette el. Így a Jagelló ház utódlása rendezett volt és a Habsburg trónöröklési lehetősége is nyitottá vált.

Hogy az anarchia teljessé váljon 1514-ben kitör a Dózsa György-féle parasztfelkelés, ami Bakócz Tamás bíboros esztergomi érsek félresikerült kereszteshadjáratából nőtte ki magát. Ez a negyvenezer katona később nagyon fog hiányozni a mohácsi csatamezőn.

1506-tól Zsigmond lengyel király, aki 1525 novemberében tartós békét köt a szultánnal, valamint Franciaország biztatását hozzávéve megnyílik a törökök előtt Magyarország megtámadásának lehetősége, ezzel megpecsételődött hazánk sorsa. Hiába vonul II. Lajos Mohács alá seregével, tisztázatlan körülmények miatt oda Szapolyai nem érkezik meg, hanem Szeged alatt vesztegel, miközben a királyi főerő súlyos vereséged szenved Mohácsnál, ahol a király is életét veszti.

Utolsó nemzeti király

Szapolyai-JánosSzapolyai János történelmünk egyik legellentmondásosabb uralkodója, sok helyen egy okvetlenkedő, Habsburg Ferdinánd mellett egy törvénytelenül megválasztott okvetlenkedőnek állítják be. Sőt, sokszor értelmezik ma a történészek egy idegen uralkodó szerepét teljesen másképp, mint az adott kor embere. Történészek szerint bár esetenként akár a Jagelló ház uralkodója volt a magyar király, vagy akár a Habsburg ház, igazából az ország független volt. Ezt főleg a köznemesek nem így látták, ők inkább láttak volna egy nemzeti uralkodót a trónon, mint egy Németet. Viszont a nyugati országrész nemesei kaptak elég ígéretet ahhoz, hogy a Habsburg ház kitartó hívei legyenek. Hogy mi lett volna jobb az országnak elég ha összevetjük Mátyás uralkodását bármelyik Jagelló uralkodóéval.

Szapolyai János erdélyi vajdát 1626. november tizenegyedikén Székesfehérvárott a rendek királlyá választják és megkoronázzák.  December tizenhetedikén Pozsonyban Báthori István nádor vezetésével Habsburg Ferdinándot ellenkirállyá nevezték ki, miközben Ferdinánd nem is volt jelen.

E közeben János király megpróbálta a mohácsi vész után az ország védelmét újraszervezni, Budára országgyűlést hívott össze, ahol a nemesség a vagyona egytizedét a török elleni fegyverkezésre ajánlotta fel. A közben Cserni Jován szerb zsoldosvezér Habsburg Ferdinánd felbuzdítására megtámadta János királyt, ami egy fél éves háborúba torkollott, ahol Frangepán Kristóf, János király hadvezére is elesik.  Ezek után Ferdinánd megindul a német birodalmi sereggel Magyarország ellen, miközben a déli határnál a török veszély semmit sem csökkent. Miután 1527-ben I. Ferdinándot is magyar királlyá koronázták Székesfehérváron, egy véres belháború veszi kezdetét.

János király a harmincas évei közepén belátta, hogy a testvérháború a legrosszabb az országnak, ezért kiegyezett Ferdinánddal, 1538 februárjában Váradon békeszerződést kötött Ferdinánddal: ennek értelmében I. János halála után a trón Ferdinándra száll, János fiúgyermeke pedig a szepesi hercegi rangot kapja majd meg. Szerződésben megállapodtak a közös török elleni fellépésről is. Ezt a szerződést mindkét fél jóváhagyatta V. Károly császárral, aki Madridban székelt.

Az a János király, aki 1514-ben legyőzte Dózsa Györgyöt, most megpróbálta az ország erőit bármi áron egyesíteni és a török ellen megvédeni az országot. De I. János szemlélete gyökeresen megváltozott a megkoronázása után. Többek között hatályon kívül helyezte az 1514-es jobbágytörvényeket, szinte minden vagyonát az ország védelmére költötte, aminek a nagy része a török portához került, amivel a békét vásárolta meg a szultántól. Halálakor özvegye csak egy mentét talált a szekrényében. A nép szerette, minden megmaradt anekdota a javára szól, mint például Farkas András evangélikus igehirdető írta:

Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.
Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
 Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.

 

A váradi béke megkötésekor mondott beszéde is csak a bölcsességéröl tanúskodik, hiszen az ország érdekét messze a sajátja elé helyezte, a külpolitikai helyzetet figyelembe véve a lehető legjobban járt el, olyan király beszéde volt ez, aki valóban féltette hazáját.

János király nem tudhatta, hogy a Habsburgoknak eszük ágában sem lesz a török ellen komoly hadjáratot indítani. Nekik a magyar föld elég gyepűnek, ami megvédi a Német-Római Birodalom valódi határait.

1540. szeptember 15-én temették el I. János utolsó magyar nemzeti királyt, utolsó temetés ez Székesfehérvárott, alig néhány év múlva török rablóbandák hordják szét a királysírok kincseit. Caspar Winzer szavai:

“Ha néhány évig nyugton hagyják, rendbe hozza országát, mert olyan szorgalmas és munkás, mint azt más úrnál nem láttam.”


Mégis mi késztette a magyar rendeket arra, hogy Mátyás után a legalkalmatlanabb uralkodót válasszák? Mi lehetett az az erő, ami a rendeket három felé szakította, Habsburg, Jagelló és a magyar nemzeti pártra? Mennyire lehetett fontos a főuraknak a saját pecsenyéjük sütögetése, a közelgő török veszélyhez képest? Szinte lehetetlen megítélni, hogy a kor embere mennyire látta át a külpolitikai változásokat. Hiszen Európát Bizánc eleste is meglepetésként érte, talán a magyar urak sem hitték el, hogy az európai keresztény államok egyszerűen veszni hagyják Magyarországot. Szapolyai János helyes döntést hozott, ha azt feltételezte, hogy egyben szövetségeseket szerez a Habsburgok (és a Német-Római Birodalom) személyében a törökök ellen, ha a koronát átengedi nekik. Nem tudhatta, hogy országunk nekik csak ütközőzónának kell és a kisujjukat sem fogják értünk megmozdítani. Úgy néz ki, ha a magyar nemzet nem tud magán segíteni, nincs meg bennünk a hit a folytatásban, akkor valóban pusztulásra vagyunk ítélve.

(Forrás: Nemeskürty István: A magyar nemzethez)

Farkas Anrás: Az zsidó és magyar nemzetről

Farkas András evangélikus igehirdető 1538-ban kiadott, Krakkóban kinyomtatott éneke:

AZ ZSIDÓ ÉS MAGYAR NEMZETRŐL.

I.
Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról,
Melyvel Scythiából régi magyarokat
Jó Magyarországba olyan módon kihozá,
Ment régen kihozá ah zsidó népeket
Fárahó királnak markából, ínségéből.

Azért ez éneket mi kétfelé oszszuk,
Hogy ez dolgot nyilvábban megérthessök;
Először mi szóljonk ah zsidó népekről.
Ment őket az isten Egyiptomból kihozá;
Azután mi szóljonk az magyar népekről.
Ment őket az isten Scythiából kihozá.

II.
Régen ó törvénben, mikor Jézus uronk
Ez világra még nem született vala,
Az zsidók valának istennek népei,
Neveztetnek vala Izrahel fiainak,
Kik lakoznak vala naptámadat felé
Kánahánnak földében ön atyjokval Izraelvel.

Készeríttetének éhségnek miatta :
Egyiptomban ők mind el-bémenének
Kiket az Fárahó Józsefnek kedvéért
Jó kedvvel fogada és békességbe tarta,
Mert József is vala Izraelnek fia,
És az Fárahónak dolgosa, tanácsosa.

József ott meghala az ő vén atyjával
Izráellel, és minden bátyjával;
De ah zsidó népek, kik megmaradának,
Megsokasólának, igen elterjedének.
Új királ támada Egyiptomországban,
Ki nem tudja vala Józsefnek jámborságát.

Azért meggyűlölé ah zsidó népeket,
Kezdé űket igen sanyargatnia
Nagy sok szolgálatval, kénszerittésekkel,
Sok pallérok által űket nehezíteni,
Téglaverésekkel, sárcsinálásokkal,
Erős nagy munkákkal, sanyaró rabságokkal.

Az kegyelmes isten rajtok könyörőle,
Áron papot és Moizsest választá,
És vezéről adá ah zsidó népeknek,
Hogy őket kimentse Fárahónak markából.
Jelenté az isten nagy hatalmasságát
Az Fárahó előtt rettenetes csudáját.

Látván ah Fárahó, inkább keményedék,
Nem akará őket elbocsátani,
Isten parancsola : Moizses indítá
Áromval egyetemben mind ah zsidó népeket,
Utánok indóla az Fárahó királ
Ő nagy erejével, temérdek sok népével.

Mikor juttak vala az Veres tengerre.
Ott ah zsidók igen megijedének,
Moizses bíztatja: »semmit ne féljetek.
Isten velönk vagyon, ő minket megszabadít.«
Áron pap megsujtá ah tengernek vizét,
És az vessző ellen ottan kétfelé válék.

Ott ah zsidó népek az Veres tengeren
Száraz lábbal mind általköltözének.
Azonközbe juta az Fárahó királ,
Nagy hertelenséggel az tengernek indóla.
Hogy bétakarodék minden népeivel
Az tengernek vize esmét egybezúdola.

Minden népeivel Fárahó ott vesze,
De ah zsidók békességvel járának.
Nagy hálát adának mennybéli istennek,
És őtet tisztelék édes éneklésekvel.
Onnat indólának, sem útok nem vala,
Ösvények sem vala, de isten vélek vala.

Nappal mindenkoron egy oszlop fényes köd
Ment egy vezér előttök mégyen vala,
Azonképen éjjel egy oszlop fényes tűz
Ment egy hív kalauz őket vezérli vala,
Őket az pusztában az nagy isten tartá
Mennyei kenyérvel az negyven esztendeig.

Végezetre oztán őket el-bévivé
Ah megígért Kánaánnak földében,
Mely mondatik vala az ő bőségejért,
Nagy kövérségejért, tejjel mézzel folynia.
Letelepedének megöröködének,
Elszaporodának és meggazdagólának.

III.
De immár hagyjuk el ah zsidó népeket,
Vegyük elő az régi magyarokat.
Ingyen majd meg.rtjük, hogy az Isten őket
Ílyetén bő földre, magyarrá el-kihozá,
Mint régen kihozá a zsidó népeket
Egyiptomországból ah megígért bő földre.

Mind a scythiai hatalmas magyarok
Származának két jeles férfiaktól:
Egyik férfiúnak Hunor vala neve
És az másodiknak nagy Magor vala neve,
Kiktől ah magyarok felneveztetínek :
Hunorral hunusnak, Magortól magyaroknak.

Eh két emberektől annye nép származék.
Hogy Scythiát űk mind széllel bétölték.
Ah Scythia vagyon naptámadat felé,
Erdélyen, Moldován, Oroszországon belől,
Túl Tatárországon, ah fejér kunokon,
Pogán országokon, sok havasokon belől.

Jóllehet magyarok el-ben Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
Demaga az istent nem esmerik vala,
Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat;
Azért barom módra nagy vak pogányságban
Űk is élnek vala, bálvánt imádnak vala.
Ah kegyelmes isten rajtok könyörőle :
Űközikbe ada oly gondolatot,
Hogy űk keresnének ah napnyugat felé
Országot magoknak, hol letelepednének.
Azért indulának mind feles.gestül,
Tízszáz és ezeren elöszer kijövének.

Másodszor mikoron nyolczszáz nyolczvannyolczban
Írnak vala urunk szület.se után,
Ah kétszáz-ezeren és három-ezeren
Szolgától kiválván esmétlen kijövének
Sok havasok által pogán országokban
Ah nagy isten őket békességgel viselé.

Mikor juttak vala ah Tanais vízre
Ott hajójok űnékiek nem vala,
Azért két-két lónak egyikét-egyikét
Ah Tanais parton ők mind megnyózzák vala.
Lóbőrből magoknak önnön hasok alá
Hólyagot varrának, vízen általkelének.

Hét kapitánokat köztök emelének.
Béjővének ah jó Magyarországban,
Kit neveznek vala bő Pannóniának,
Mert ím az kenyérnek dejákól neve panis:
Ah panistól híják jó Magyarországot
Bő Pannoniának, bő kenyerő országnak.

Azért ez országot mind nevezik vala
Tejjel, mézzel folyó az kövér földnek,
Mert ő bővölködik aranynyal, ezüsttel,
Ónnal, vassal, érczczel, sóval, öreg barmokkal,
Ah Szerém borával, ah Somogy borával
Ah Makra borával, ah felföldi jó borokval.

Ah Duna vizivel, ah Tisza vizivel,
Száva, Dráva, Szamos, Maros vizivel,
Erdőkkel, mezőkkel, szép zsíros fűekkel,
Johokkal, lovakval, tikval, lúdval, disznóval,
Őket ah nagy isten itt mind megszállítá,
Mint ah zsidó népet Kánaánnak földében.

IV.
Itt esmét hagyjuk el ah magyar népeket,
Vegyök elő az Izráel fiait,
Kiknek isten ada sok jó fejedelmet,
Az Józsue vitézt és az igaz Gedeont,
Erős Sámson vitézt, ím ah Saul kerált,
Ah szent Dávid kerált, ah bölcs Salamon kerált.

Ezeknek általa isten oltalmazá
És megtartá mind ah zsidó népeket,
Míg istent hallgatták és űtet tisztelték
Nagy bő országokban békességgel lakának
De hogy hátra veték szent parancsolatját,
Isten megharagvék, erőssen őket veré.
Pogány kerálokkal, idegen népekkel
Országokat dúlatá, raboltatá,
Ellenek támasztá nagy hatalmassággal
Babyloniából Nabugodonozor kerált;
Ő mind elégeté ah Jerozsálemet
És mind elpusztittá ah Salamon templomát.

Sedechiás kerált ő megfogattatá
És fiait előttö levágatá,
Sok fejedelmeknek fejeket szedeté,
És önnön magának Sedechiás kerálnak
Szemét kivájatá, békóba vereté,
Babyloniába örök tömlöczre veté.

Nabugodonozor kerál fogságában
Hatszáz és négyezer zsidók esének
Szomoró bánattal, keserő sírással
Édes hazájokból mind fogva vitetének, .
Ők is szolgálának Babyloniában
Éhségben, rabságban az hetven esztendeig.

V.
I t t esmét hagyjuk el ah zsidó népeket:
Emlékezzönk meg az magyar népekről,
Kiket ah nagy isten nagy jóval szerete,
Ez országba hoza, igen megkazdagitta,
Nékiek is ada jó fejedelmeket,
Jámbor kerálokat és jó tanácsadókat.

Első kijövésben még pogányságokban
Adá ah hatalmas Atilla kerált,
Ki az nagy Nemrótnak unokája vala,
Bendaguznak fia, ez velágnak félelme.
Másod kijövésben ah szent Estván kerált,
Szent Imre herczeget, dicső szent László kerált.

Ezeknek utánna jámbor Béla kerált,
Károly kerált, ő fiát Lajos kerált,
És ah Zsigmond császárt, ah Jankula vajdát
És az ő jó fiát, hatalmas Mátyás kerált;
Lengyel László kerált, ifjú Lajos kerált:
Isten győzi számát sok jámbor kerályoknak.

Ezeknek általa ah kegyelmes isten
Oltalmazá ah jó Magyarországot;
Ez ország határit isten kiterjeszté,
Sok vendég népekre, nagy sok tartományokra.
Ő melléjek ada hatalmas urakat,
Jeles országokat, sok kulcsos városokat.

Naptámadat felől az hideg Moldovát,
Havas elve mind ah vad oláhokat,
Délről Ráczországot, és az napnyugatról
Szegén Tótországot, ah bő Horvátországot,
Északról peniglen ah bő Csehországot,
Csehország határán ah Slézia tartománt.

Mindezeket isten mellénk adta vala,
De jobb részét tőlönk meg elszakasztá,
Mert elfeledkezénk ő nagy jóvoltáról,
Kegyelmességéről, sok jó téteményéről;
Meg sem emlékezénk régi dolgairól:
Hálálatlanok lőnk sok jó ajándékiról.

Haragra indítók hitetlenségönkkel,
Vakságinkkal és nagy hamisságinkkal
Kezdők bosszontani kazdag aranyonkkal,
Drága ezüstinkkel, ezekbe bízásinkkal,
Az Szerém borának nagy torkosságával,
Paráznaságokkal, rettenetes bűnökvel.

Azért ő haragja ellenönk gerjede,
Bosszuálló ostora rejánk szálla,
Köztönk meghasonlánk, iregység, gyűlőség
Mi köztönk támada, kezdők egymást üld.zni;
Nagy sok környöl való szép tartományokat,
Jeles országokat isten tőlönk elveszte.

Végezetre oztán miréjánk kihozá
Basáival az hitetlen török császárt,
Mint ah zsidó népre és Jeruzsálemre
Régen vitte vala az Nabugodonozort:
Minket es megvere és mi országonkat
Mind elégetteté, dúlatá, raboltatá.

Sok kejáltásokkal az nagy istent bántók,
De bűnönkből nem akaránk kitérni,
Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De ah szent írásnak nem volt predikálása,
Azért elveszteté sok monostorinkat,
Mint Jeruzsálemben ah Salamon templomát.

Ah zsidó népeket isten foglylyá adá
Régen babylóniai kerálnak
Magyarokat adá törökök markába,
Kik ah Sarlóközből, ah bő Mátyus földéből.
Szalából, Somogyból, ah Szerém földéről,
Ah széles alföldről sok népet elhajtának.

Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.

Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.

Mindezek szállának istentől mireánk,
Bűnönk szerént és gonoszságonk miatt,
Egyfelől verete pogán törökökkel,
Másfelől némettel és ah sok pártolókkal.
Ezzel megmutatá az hatalmas isten,
Hogy ő az bűnöknek erős bosszuállója.

VI.
Vegyük elő esmét ah zsidó népeket,
Kiket isten erössen megvert vala,
Ez hetven esztendő midőn bétölt volna,
Őket el-béhozá ah Babyloniából,
Országokba vivé, újonnan szállítá,
Nékiek építé Jeruzsálem városát.

Őközéjek ada esmét profétákat
Kik tanítsák és oktassák ah népet,
Esmerjék magokat bűnösöknek lenni,
Kövessék az istent: nékik ő megbocsátja,
És annak felette hogy az atyaisten
Egyetlenegy fiát őközikben bocsátja.

Mikoron az üdő immár bétölt vala,
Atyaisten elbocsátá szent fiát,
Ez világra köldé, izene mindennek
Örömet, kegyelmet, bűnőnknek bocsánatját:
De uronk Krisztusban csak kevesen hűnek:
Ah kik őtet vévék, istenben örőlének.

De ah zsidó népnek jobb része nem vövé
Sem ah papok, sem ah szerzetes zsidók,
Uronkat megölék, és ő tanítványit
Kergetnie kezdék, határokból kiűzék :
Negyven esztendejeg isten őket várá,
De meg nem térének, azért őket elveszte.

Egyszer egy üdőben, egy husvét napjára
Felgyűlének régi szokások szerént,
Ah harminczszor való százezer emberek,
Kűvöl bégyűlének akkor Jeruzsálembe,
Isten felindittá ah romai császárt,
Ah várast megszállá, őket mind benn rekeszté.

Nagy éhség támada, kezdék csókolgatni
Az galambszart, kivel ők sóznak vala,
Megnyomorodának, kezdék bényelnie
Számszeríh ideget, önnön saruok talpát,
Asszonyi állatok édes gyermekeket
Éhségnek miatta megfőzik, eszik vala.

Némelyek közzőlök aranyat, ezüst.t
Bényelének, hogy gyomrokban megmentsék,
De az rómaiak két ezert őbennek
Meghasogatának, az aranyat kiszedék;
Császár parancsolá, hogy mind meg ne ölnék,
Azért harmincz zsidót egy pénzen adnak vala.

Ezzel megjelenté az hatalmas isten,
Hogy ő soha ezt el nem szenvedheti :
Az ő szent igéjét mikor megútálják,
És annak felette csúfolják, háborgatják,
Teremtéstől fogva ő mind elvesztette
Kik nem engedének az evangéliomnak.

VII.
Mostan is az isten közinkbe bocsátott
Sok bölcseket és jámbor tanítókat,
Kik az íge által hérdetik minekönk
Áldott Jézus Krisztust egy üdv.ss.gnek lenni,
Ki az atyaistent nékönk engesztelte
Drága szent vérével, ártatlan halálával.

De jaj mind azoknak, kik nem elégesznek
Egy Krisztussal az ő üdv.ss.gekre,
Kik egyebek által akarnak üdv.ss.get,
Vagy önnön magoknak érdemeknek általa :
Ezek megtagadják az Krisztusnak vérét,
És az ő szent atyját káromlással illetik.

Mikoron azt valljuk, hogy nem üdv.zől.nk
Érdemönkből és jó cselekedetönkből,
Pokolbeli ördög ellenönk feltámaszt
Földi királokat, hatalmas nagy urakat,
Világi bölcseket, kazdag pap urakat,
Sok szerzeteseket, áítatos szenteket.

De tanács mindennek, hogy ne háborgassák,
Ne üld.zz.k az istennek igéjét,
Mert ha mi azt teszszük, kezdönk úgyan járni,
Ment ah zsidó népek régen Jeruzsálemben :
Kazdag királokat, jeles nagy urakat
Az hatalmas isten megfeddet az igéért.

Inkább adjonk hálát az nagy úristennek,
Hogy közinkbe szent igéjét bocsátá,
És minket vígasztal az ő igéjével
Mi nagy veszedelmünkben és nyomorúságunkban.
Akarja az isten szűvünket felnyitni,
Hogy mi el ne veszszünk régi nagy bűneinkben.

Azért mi es vegyük jó kedvvel őtőle,
És hallgassuk az istennek igéjét,
Esmerhessük magonkat bűnösöknek lenni,
K.vessük az istent : nekönk ő megbocsátja,
És annak felette jó Magyarországot
Esmét feltámasztja, és esmét hatalmat ad.

Bölcs Salamon írja, hogy az keráloknak
Ő szűvöket csak az isten igazgatja :
Ő markában tartja, és nagy hamarsággal
Melyfelé akarja, ottan oda hajthatja, 340
Hatalmas uraknak pártoló szűvöket
Nagy hirtelenséggel öszvö egyenesíti.

Azért mi es k.rjük istent mint atyánkat :
Igazgassa az kerált miközöttönk :
Magyari uraknak pártoló szűvöket
Igazgassa immár ah jámbor kerál mellé :
Adjon békességet minden népek között,
Hogy mi ő felségét egyetembe d.cs.rhessük.

Farkas András szerzé ezeket énekbe,
Keserőlvén az nyomorúlt országon.
Igen szánja vala hogy az hitetlenek
Istennek híveit széllyel üld.zik vala;
Kis karácson után immár írnak vala
Az ezerötszázban, harmincznyolcz esztendőben Amen.

Elfeledett iró: Lev Tolsztoj

Lev Tolsztoj
Lev Tolsztoj

Nehéz írni egy olyan íróról, aki jól ismert azok körében, akik szeretik a szépirodalmat, de azok szemében teljesen érdektelen, akik az olvasást unalmasnak találják. Mégis akkor miért írnék Lev Tolsztojról? Egyrészt személyes okból, másrészt figyelembe véve írói tehetségét, nincs olyan sok szó, amit ne érdemelne meg. Sajátos a viszonyom Tolsztojjal, mivel a Háború és Békét tizennégy évesen olvastam el, ami meglehetősen korainak mondható. Megszenvedtem az elolvasásával, de meghatározó élmény is volt egyben. Kétség kívül, ha ma olvasnám, biztos jobban érteném, teljesen más gondolatokat ébresztene bennem, így viszont megmaradt az emlékeim közt, nem úgy mint sok jelentéktelenebb regény, ami elsüllyedt az emlékeim mocsarában.

Csak az mesélhet aki maga is megjárta a poklot

Tolsztoj (1828 – 1910) Jaszna Poljanában született, régi arisztokrata családban, ahonnan szülei az író gyerekkorában Moszkvába költöztek, hogy ezzel is segítsék a fiúk tanulmányait. Apját korán elvesztette, árvaként nőtt fel. Részt vett az arisztokrata társasági életben, ami a művein is nyomot hagytak, hiszen a legismertebb regényei is ebben a körökben játszódtak. Jogi tanulmányit soha nem fejezte meg, bár többször nekirugaszkodott, de az érdeklődése mindig másfelé irányult. Próbálkozott a jaszna poljanai birtok megreformálásával, élt Péterváron, végül inkább belépett a hadseregbe. Itt többször került életveszélybe, részt vett a kaukázusi hegylakók elleni küzdelemben, ahol belekezdett az írásba is. Átélte Szevasztopol ostromát, majd a krími háború után leszerelt.
Nyugat-európai körútja után újból a jaszna poljanai birtokra tért vissza, ahol a figyelme a pedagógia felé fordult. Maga szervezte a jobbágyok gyerekeinek oktatását, többek közt történelmet is maga oktatta, érdekes módon, bár nem volt kötelező iskolába járni, mégis a gyerekeket úgy kellett onnan hazazavarni. Azt hiszem ma ez elképzelhetetlen lenne.
Élete színes volt, értékes tapasztalatot szerzett, mind az orosz társadalmi életben, mind a harctéren, mind külföldön: többek közt meghallgatta Londonban Charles Dickens előadását a nevelésről is. Ezek remekül megágyaztak olyan remekműveknek, mint a Háború és Béke, vagy az Anna Karenina.

A Háború és Béke

Azt hiszem a fent leírt életpálya nem elegendő egy ilyen remekmű megalkotásához. Ehhez a tehetség is elengedhetetlen, de mégis hány olyan tehetséges író van, aki nem fektet ekkora energiát ennyi cselekményszál megtervezésébe, történelmi háttér tanulmányozásába, a politikai viszonyok és a szerelmi szálak ábrázolásához. Milyen más, ha egy író csupán körülírja, hogy a lány szereti a fiút, milyen sokat álmodozik róla, mint egy olyan komplex valós helyzetet ábrázolni, mint például Marie karaktere, akinek azzal tudattal is meg kell küzdenie, hogy csúnya. Egyszer Nyikolaj azért nem vigasztalja szívesen feleségét, mert sírás közben sokkal szebb. Egy ilyen hatalmas regényfolyam esetében, ahol az orosz-francia háborúk eseményeit is pontosan szem előtt kellett tartani, hihetetlen aprólékosságra vall, hogy ilyen apró érzelmi rezdüléseket is ilyen részletesen ábrázol.
Mivel a könyv a Napóleon oroszországi hadjáratát dolgozza fel, azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik érdeklődnek a hadtörténet iránt, nagyon érdekesen írja le a harcra készülést, magát a taktikai megmozdulásokat is a csata folyamán azt fiúként igazi élmény volt olvasni. E mellett nem kevésbé érdekes háttérben a szereplők magánéletének alakulása, a szerelmi szálak bonyodalmai, például a házasságok milyen kompromisszummal köttettek meg. Külön érdekes a konzervatív Pierre jellemfejlődése: a csökönyös arisztokratából, hogyan válik a francia fogság alatt szabadkőműves. Ez egy fontos üzenete a regénynek: a napoleoni háborúkkal olyan eszmék es elterjedtek Európában, ami alapvetően változtatta meg az arisztokraták gondolkodását, ezen keresztül pedig a nemzet gondolkodását, az állam működését.
Ezt a regényt azért merném Tolkien Gyűrűk Ura regényéhez hasonlítani, mert ma talán azt elég sokan ismerik, hogy legyen értelme az összehasonlításnak. Mindkét esetben az író számos karaktert mozgat, de míg Tolkien az angol irodalom számára egy mitikus eposzt akart teremteni, ott inkább a skandináv népek eposzainak kutatása és átemelése az érték, de például Tolsztoj a csatajeleneteket is igen igényesen és aprólékosan írta le, és mivel Napóleon hadjáratáról van szó, mellébeszélésről szó sem lehetett. Azaz Tolstojnak a hadműveletekkel is tisztába kellett lennie, amiben a katonai múltja is segítségére lehetett. Ez rengetek előismeretet feltételez.
Ezzel a regénnyel kapcsolatban az az érzésem, hogy bármelyik pontját is emelném ki, nem csupán dicsérni tudnám, hanem bármely író fölé helyezni.

Tolsztoj helye ma

Mégis ma közel sem annyira ismert, mint azt az értékei szerint megérdemelné. Ma egy könyv akkor lehet sikeres, ha a belőle készült film is sikeres. Tolkien esetében ez várható volt, hiszen témája olyan mondavilágot dolgozott fel, ami már az angolszász világban jól ismert volt, valamint létezett a karaktereinek egy szubkultúrája. A CGI érdemeit sem lehet elhanyagolni. Viszont azok az apró zseniális részletek, amikre a Háború és Béke kapcsán utalni akartam egyszerűen megfilmesíthetetlenek. Ha ezek eltűnnek, kapunk egy szokásos háborús filmet szerelmi szálakkal, ezt meg már lelőtték az Elfújta a széllel, ráadásul az az USA-ban játszódik, ami marketing szempontból előnyösebb is.
Az orosz realizmus legnagyobb alakját nem elég csak említés szintjén ismerni. Ennek el kellene jutnia az olvasni szeretők nagy százalékához. Iskolákban nyilván nem lehet eljuttatni a gyerekekhez, ha a mai oktatási rendszerben elolvassák mondjuk az Ivan Iljics halálát, akkor azt biztos egyrészt unni fogják, továbbá elképzelhetetlen, hogy kilépve az iskolából ezt önként válasszák. Ha jól emlékszem én is ezt a könyvet egyszerűen a nagymamám könyvespolcáról emeltem le. Ma a családi könyvtár talán nem létező fogalom, és egy ilyen horderejű író nem is versenyezhet a XXI. századi marketinggépezettel, hiszen az írói tehetség nem fejlődött olyan gyorsan, mint az eladás művészete.

Ellenzék kínos hiánya

Reagálni szeretnék egy cikkre. Ez a cikk címében egy palotaforradalom lehetőségét vetíti előre, ami az MSZP-ben egy nagyon is reális opció. Ez ennek a pártnak a legnagyobb gyengéje, helyesen teret enged a megújulásnak, de ez sokszor az önös tervek megvalósításába torkollik, az aktuális vezető politikai legyilkolása által. Míg a FIDESZ igazából egy ember köré épített bebetonozott monstrum, addig az MSZP inkább hasonlított egy méhkasra. Jelen pillanatban ez lehet a veszte, ugyanis a hatékony építkezéshez szükség van egy bizonyos szintű szervezettségre, ami jelenleg nincs meg a pártban. Viszont a túlzott merevség sem lenne ideális (mint a FIDESZ-ben). MSZP-nek nem sikerült ezt az arany középutat megtalálnia és Gyurcsány megbuktatásával a párt a káoszba süllyedt, a magbuktatókkal együtt.

Az, hogy nem tudnak a 17%-os támogatottságnál többet szerezni egyes egyedül csak a saját hibájuk. Nem lehet a kevés médiatámogatásra fogni az internet világában, egyszerűen krónikus ötlettelenségben szenvednek, ami a vezéregyéniség hiánya tovább ront, végkép beleszürkülnek a baloldal amúgy sem színes palettájába, pedig a kormány szolgáltat témát rendesen. De mégis kinek hiányzik ma egy ellenzéki párt?

Tulajdonképen nagyon sok embernek, akik nem mennek el szavazni, vagy kénytelenek túl nagy kompromisszumot kötni. Az is intő jel, hogy a választók minimum fele nem választana senkit. Ez egyszerre mutatja az elégedetlenséget és az alternatíva hiányát. A cikkben említik a kormányzóképességet, és ehhez mi szükséges, de azt hiszem ezt önmagában nem hisszük el az MSZP-ről. Például a már-már szélsőségesen centralizált FIDESZ-ben is nehéz végigvinni egy-egy tervet, Lázár János szerint is túl sok oligarcha akar beleszólni a kormány munkájába, politikai ellenfelekről nem is beszélve, pedig egy erős pártról beszélünk. Most emlékezzünk vissza Gyurcsány Ferenc reformterveire, amit népszavazással sikerült megbuktatni (ami elvileg ellenzéki kezdeményezés volt, de valószínűleg kellett hozzá a párton belüli politikai ellenfelek segítsége is). Ilyen ma elképzelhetetlen, szerintem helyesen, mert ez a kormányzóképesség maga, nem pedig a cikkben felsorolt elvek:

“eszerint a kormányzóképesség megszerzéséhez négy fontos dolog kell: értékalapú politika, társadalmi beágyazottság, hitelesség és szakmai megalapozottság”

Kormányzóképességbe beletartozik az is, hogy bizonyos szükséges ám kevésbé népszerű intézkedéseket véghez tudjanak vinni a párt bukása nélkül. Az MSZP most korántsem mutat ilyen képet, és az, amit a cikk sugall, abszolút jogosan, csak a velük kapcsolatos kételyeket erősítik.

Aki elhatárolódik az összes párttól egy kicsit cinikusnak tartom, legfőképpen azért, mert ha nem szavaz, akkor mindegy mit hord össze, akkor tulajdonképen elégedett a jelenlegi rendszerrel. Ezzel nincs is semmi gond, de mivel mást állítanak, mint amit valójában cselekszenek, nem hiszem, hogy ez tudatos választás lenne.

Lényeg, hogy jelenlegi kormányunk elég sok ideológiai és gazdasági hibát vét, amit a választók többsége felé hihetetlen jól kommunikálnak, ezzel a bázissal pedig meg lehet szerezni a többséget. Ha nincs alternatíva, akkor elvesztjük a reményt is abban, hogy változtathatunk, így egyre jobban ki leszünk szolgáltatva egy ideológiának, egy akaratnak, ami valójában egy kisebbség támogatása csak, vezetők elkényelmesednek, és amint látjuk beindulnak olyan folyamatok, amik a politikai és gazdasági vezetés egy kézben összpontosulásval fog végződni. Ezt mindegy hogy egy puha diktatúra, ahol nincsenek kivégzések, de a lényeget tekintve ugyan az lesz: egy szűk bázis rákényszeríti az akaratát a többségre. Ha az Európai unió a jövőben is fennmarad ebben a formában, a középréteg csalódottsága további elvándorlást fog eredményezni, hiszen ez a kormány pont értük nem tesz semmit. Mivel nem tesznek semmit az egészségüggyel és a nyugdíjrendszerrel, ezek összeomlása sokaknak nem ad választási lehetőséget.

Egy ellenzéki pártnak erre is kellene fókuszálnia, kongatni kellene a vészharangot, de ehhez képest csak a csend van, mintha ők maguk sem hinnének magukban. Egy egészséges társadalomban mindig kellene lenni új elképzeléseknek, mind a politikai vezetésre, mind a gazdaság megreformálására, ha ez nincs akkor az apátia és a közöny nagyon mély problémára utal, arra, hogy a nemzet, a társadalom egésze elvesztette a hitét, így nem csoda, ha nehezen szerveződik egy ellenzéki párt. De működhetne ellenkező irányba: egy pártnak lehetne víziója, ő hitethetné el velünk, hogy van bizonyos dolgokra alternatíva, azokban, amikben a kormány gyenge. Ide olyan vezető kellene, aki nem a közvélemény-kutatásokat bújja, nem fél a politikai vitáktól, hanem mint egy jó vezér az alapelvek mentén utat mutat. Ehhez bizony egy személyiség kell, ami ma az MSZP-nek nincs meg.

Nemeskürty István – Historia est magistra vitae

Nemeskürty István
Nemeskürty István (1925 – 2015)

Nemeskürty István halála azért is rendített meg, mert bár csupán egy könyvét olvastam a Mi, magyarok címűt, de az nagy hatással van rám. Sokszor az olvasmányok jönnek-mennek az ember életében a nagyobb hatású kissé háttérbe szorítja a feledhetőbbet, azt hiszem így már rengeteg olvasmányom a feledés homályába vész, de az ő műve azt hiszem életem végéig elkísér.

Nem csupán az átfogó történelmi tudása, a kiváló írói tehetsége fogott meg, hiszen úgy el tudta mesélni történelmünk 1000 évét, hogy az egy izgalmas olvasmány is volt egyben, hanem általában a hozzáállása a történelem vizsgálatához. Anno történelemtanárom a következő idézetet hajtogatta nekünk az óránkon:

“Historia est magistra vitae.”

(történelem az élet tanítómestere)

Idézet lényege a következő: a régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet tanulni. Ez remélem nem lesz tanárom számára sértő, de ez a mondat igazán Nemeskürtyn keresztül nyert értelmet. Könyvében ugyanis rengeteg olyan következtetés, magyarázat található, ami a történelmi fordulópontokat több szempontból is megvilágítja, amiből rengeteg tanulság levonható, amin keresztül a mai politikai helyzetet is más szemszögből értékelnénk, de akár a nagyon érzékeny trianoni béke példáját is említhetném. A könyv folyamatosan gondolkodásra késztet, ami szerintem alapvető elvárás egy történelemkönyvtől, annak nem szájbarágásnak és száraz adatok felsorolásának kellene lennie, hanem olyan okfejtéseknek, amin keresztül megtanulunk gondolkodni, eseményeket a régi példák alapján elemezni legyen ez népvándorlás, nemzetiségek közti konfliktus, vagy gazdasági krízis.

Magyarországon a történelemoktatás egyik célja a nemzeti identitás erősítése, legalábbis ez volt az egyik kitűzött cél, ráadásul kötelező érettségi tantárgy, ami szintén a fontosságát lenne hivatott jelezni. Az oktatás sikerességét több ponton is meg lehet kérdőjelezni. Semmiképen sem szeretném tartalmilag kritizálni a tankönyveket, mert azokat nem ismerem, jómagam régen érettségiztem és nem ilyen területen dolgozom, így az ismereteim sajnos inkább kopnak, mint bővülnek, de azt jól látom, hogy egy beszélgetések alkalmával mások tudása, akiket ez a téma nem érdekelt, még jobban elkopott. Ismerek olyat akin kitűnő tanuló volt, természetesen ötös lett a történelem érettségije is, de ma már azt sem tudja, hogy kik oldalán harcoltunk a II. világháborúban, nemhogy arról valamilyen ok-okozati összefüggést tudna mondani, vagy hogy mi történt 1956 október 23-án és akkor kik ellen is harcoltunk. Mert nem érdekelte ez az egész, és bizony a száraz unalmas tananyag hamar el is illan. Lehet, hogy ez szélsőséges példának tűnik, de ha csinálnánk egy felmérést azt hiszem alaposan meglepődnénk.

Másik szomorú példa az ún. félkönyvesek jelensége: aki egy félinformációba belekapaszkodva felépít egy álomvilágot, egy bulvártörténelmet, ami a kellő háttérismeret hiányában természetesen folyamatosan formálható is. Elszomorító, hogy tankönyvekre hivatkozva állítanak olyan dolgokat, amik ott sohasem szerepeltek, de erre építik a következő és következő elméleteket, már már mondákat, legendákat meghazudtolva, csak ép tudományos tézisnek beállítva.

Ahhoz, hogy Nemeskürty István művét értelmezni tudjuk eleve gondolkozva kell hozzáállni az olvasáshoz, nem elhinni egyes feltételezéseket, hanem több helyről utánaolvasni és magunknak értelmezni. Sajnos igaz az az állítás, hogy nem voltunk ott, nem láthattuk mi történt, de több értelmezés metszete már egyre világosabb képet adhat, így magunk is bölcsebbek lehetünk és a mai életünkben jobb döntéseket hozhatunk. Ha elveszítjük a gondolkodás képességét és csak elhiszünk dolgokat, akkor birkák leszünk, akiket bármerre terelhetnek és a szörnyű dolgok újra meg fognak velünk történni.

Göncz Árpád (1922 – 2015)

Goncz Arpad

Göncz Árpád neve összeforrt a rendszerváltással, ő volt az a politikus, akiben a választók mérsékelt része nemhogy nem csalódott, hanem egyenesen példaképként, tényleg Magyarország nagypapájaként tekintettek rá, bár nem közvetlen választásokon szerezte meg a Magyar Köztársaság elnöki pozíciót. A múltja csak hitelesebbé tette 1988 utáni politikai nézeteit és tevékenységét, hiszen két elnyomó diktatúrával is szembeszállt, kommunista elnyomás 56-os forradalom után börtönbe is zárta, ha nincs a 1960. márciusi amnesztia, talán élete végéig.

Műfordítóként és drámaíróként valóban közel érezhettük magunkat, hiszen ez csak alátámasztotta a bölcs öregember imidzsét. Erre szükség is volt, mivel a kommunista rendszerben a nép gyermeke szlogen kissé elkopott. Legismertebb fordítása a Gyűrűk ura, amit azért is kezdtem el elolvasni, mert az ő neve is szerepelt a könyvön, de végül nem sikerült soha elolvasnom, de ez nem Göncz Árpád hibája.

A rendszerváltás utáni egyik legnépszerűbb, ha nem a legnépszerűbb politikus volt, de még érdekesebb ezen népszerű politikus viszonya az aktuális kormánnyal. Göncz Árpád csökönyösen ragaszkodott olyan elvekhez, ami a választók nagy részének szimpatikus volt, nem az olcsó népszerűséget kereste, hanem a pozitív ideológiáját megértették a választók nagy része is, és könnyen azonosulni tudott, azzal, ami Göncz Árpád volt maga. De miért futott zátonyra a kapcsolata nem csak Antal Józseffel, hanem általában az MDF politikájával? Talán több következetességet várt volna el tőlük. Még több kérdést vet fel, hogy vajon miért találta meg a közös hangot az 1994 ás 1998 között kormányzó MSZP-vel jobban, mint a saját pártjával vagy a rendszerváltó MDF-el és később a FIDESZ-el? 1989-es változásokat sokan nem értették meg, szélsőjobb ösztönösen nyugat ellen kezdett lázadni, ők benne csupán egy összeesküvőt láttak, amit Csurka István csak megerősített, ami a 1992-es kifütyüléséhez vezetett, ezt a többség értetlenül fogatta. Sokan csupán azt hitték, megvalósulnak az álmaik, lesz nyugati kocsi, nyugati költekezés és több pénz, talán a szabadságot és abban rejlő lehetőségeket kevesen látták meg, még kevesebben értékelték.

Összességében Göncz Árpád készen állt a rendszerváltásra, mert ő maga sohasem fogadta el az elnyomást, mert személyisége letisztult volt és elég bölcs volt ahhoz, hogy a megfelelő döntéseket hozza meg, szilárd legyen az értékrendje. De a választók egy része és a kormány sem készült fel rá. A politikai hibák sorozata oda vezetett, hogy már a második választásokon vereséget szenvedtek a rendszerváltó erők, és faramuci módon, de a MSZNP utódpártja valószínűleg adaptálva az új politikai elveket, és a vezetési tapasztalatait felhasználva tudta azt a demokratikus kormányzást létrehoznia, ami Göncz Árpádhoz is a legközelebb állt, még a következő Orbán kormánnyal is hűvösebb volt a viszonya.

A további elemzéstől eltekintenék, inkább szeretném az utolsó bekezdéssel gondolkozásra sarkalni a kedves olvasót.