Bejegyzés dátuma: szerző: vajdatamas

Az utolsó nemzeti királyok

A cím egyben egy ellentmondás, mégis hogyan lehet egyszerre két uralkodó utolsó? Ha szigorúan nézzük, azt nevezhetjük tényleges uralkodónak, aki valóban birtokolta a hatalmat. ez esetben csak Mátyás király jöhet szóba. Ha viszont figyelembe vesszük a nemzet hanyatlását, az anarchiába sülyedés végén Szapolyai János áll, akit a rendek talán végre a nemzet érdekeit szem előtt tartva választottak meg. Mivel a Habsburg uralom a mai napig rányomja a bélyegét a történelemszemléletünkre, azt hiszem, Szapolyai János nagyon alulértékelt a magyar történetírásban.

Hunyadi Mátyás az utolsó nemzeti uralkodó

Mátyás-domborHunyadi János nem csupán az ország nádora volt s kiváló hadvezér, hanem az ország egyik legtehetősebb főura egyben. A török uralom délen igen komoly fenyegetéssé nőtte ki magát, Mátyás megkoronázásakor a Balkán felszabadítása teljesen reménytelenné vált, reális cél a déli határ védelme maradt.

Fiatal Mátyásnak (1443 – 1490) azokkal a Garaiakkal kellett szembenéznie, akik 1457-ben kivégezték László bátyját. De nem csak Garaiakkal kellett leszámolnia, hanem az ellene forduló híveivel is, mint például Vitéz Jánossal, Szilágyi Mihállyal. Ellenfelei alaposan elszámolták magukat, hiszen Mátyást csak bábnak szánták, de anyja Szilágyi Erzsébet alaposan felkészítette az uralkodásra: mire trónra került jártas volt a hadtudományokban, bölcsészetben, valamint több nyelven beszélt. Persze Mátyás királlyá választása nem akadályozta meg Garai Lászlót, hogy III. Frigyest szintén magyar királlyá koronáztassa 1495 februárjában, főleg a nyugat-magyarországi liga támogatásával.

1464 március végén Székesfehérvárott Mátyást magyar királlyá koronázzák, 1469-ben Cseh- és Morvaország királya lesz, 1485-ben elfoglalja Bécset (innentől kezdve itt uralkodik), így hatalmának megszilárdítása ekkorra lezárult.

Uralkodása alatt Báthory István erdélyi vajda és Kinizsi Pál temesvári gróf voltak főbb támaszai akik együttes seregükkel Kenyérmező lapályon súlyos veszteséget okoztak Ali bég seregeinek. Több köznemest emelt a régi országnagyok helyér, ezzel teret engedve fiatalabb generációnak az ország kormányzásában, e mellett nagy szüksége volt minél több támogatóra. Nem véletlen, hogy ennyi legenda született Mátyásról: a nép élete nem csak biztonságosabb volt az országban, hanem az iskolákba is többen jutottak el. Bár Magyarország nyugathoz képest az ipar kevésbé alakult át manufaktúrákká, a mezőgazdaság is technológiailag elmaradottabb volt, de a magyar nyelvű irodalom terjedőben volt. Igaz a könyvnyomtatás nem terjedt olyan mértékben, mint Itáliában. Mátyás nagy tisztelője volt az Itáliai kultúrának, amiből megpróbált minél többet hazánkba is átemelni. Ezt Így látta akkor Janus Pannonius:

“Eddig Itália földjén termettek csak a könyvek,
S most Pannónia is ontja a szép dalokat.
Sokra becsülnek már, a hazám is büszke lehet rám,
Szellemem egyre dicsőbb, s általa híres e föld!”

Kétség kívül az ország virágzott, Cseh- és Morvaországgal együtt a térség nagyhatalmának számított, a fekete seregnek köszönhetően pedig egyenlőre az Oszmán Birodalom támadásainak is ellen tudott állni. Halálával nem csak egy aranykor zárult le, hanem független Magyar állam szűnt meg létezni egészen 1920-ig. Ez elsősorban a megosztott, saját érdekeit néző nemességnek volt köszönhető.

Az anarchia: út Mohács felé

Mátyás halálos ágyán megeskette híveit, hogy Corvin János lesz az utóda. Mivel Corvin János Mátyás törvénytelen gyermeke volt, így természetesen a környező nagyhatalmak urai, valamint a gyenge királyra vágyó rendek nem ismerték el törvényes örökösnek. Bár Mátyást az apja tiszteletére választották meg magyar királynak, a Hunyadiak tekintélye ez úttal már nem volt elegendő. Corvin János a maradék hatalmával annyit tudott elérni, hogy megtarthatta délvidéki vármegyéket (ezzel az ország legvagyonosabb nemese volt) és a harmincegy évesen bekövetkezett haláláig védelmezte az országot. Amikor utód nélkül meghalt, a Hunyadiak vagyona is széthullott.

Mikor Corvin János kísérletet tett hatalma megőrzésére, az a Kinizsi és Báthory ütött rajta seregével, akik anno Mátyás legnagyobb támogatói voltak. IV. Kázmér lengyel király fia, Vadiszláv (magyar néven II. Ulászló) került a Cseh trónra, innen pedig megkapja ajándékba a magyar trónt is. Amikor IV. Kázmér halála után fia János Albert követte a trónon, ő is igényt formált a magyar trónra. Ekkor a két testvér konfliktusa persze katonai összecsapásokhoz vezetett. Ekkor az országot Kassa és Eger felől János Albert támadta, II. Miksa német-római császár a Dunántúlt dúlta fel, miután elfoglalta Bécset és elvesztettük az ausztriai tartományokat, törökök pedig Váradig nyomultak. A nemesség eddigi cseh-lengyel orientációja lankadni látszott, mert 1505-ben Ulászló uralkodásának tizenötödik évében az országgyűlés úgy dönt, hogy  ha az uralkodó utód nélkül hal meg, akkor többé nem választanak idegen királyt. Ezt ellensúlyozandó Ulászló 1506-ban a Habsburgokkal köt családi szerződést. Ulászló fia II. Lajos elvette Habsburg főherceg nővérét, Annát (Ulászló lányát) pedig Habsburg Ferdinánd osztrák főherceg vette el. Így a Jagelló ház utódlása rendezett volt és a Habsburg trónöröklési lehetősége is nyitottá vált.

Hogy az anarchia teljessé váljon 1514-ben kitör a Dózsa György-féle parasztfelkelés, ami Bakócz Tamás bíboros esztergomi érsek félresikerült kereszteshadjáratából nőtte ki magát. Ez a negyvenezer katona később nagyon fog hiányozni a mohácsi csatamezőn.

1506-tól Zsigmond lengyel király, aki 1525 novemberében tartós békét köt a szultánnal, valamint Franciaország biztatását hozzávéve megnyílik a törökök előtt Magyarország megtámadásának lehetősége, ezzel megpecsételődött hazánk sorsa. Hiába vonul II. Lajos Mohács alá seregével, tisztázatlan körülmények miatt oda Szapolyai nem érkezik meg, hanem Szeged alatt vesztegel, miközben a királyi főerő súlyos vereséged szenved Mohácsnál, ahol a király is életét veszti.

Utolsó nemzeti király

Szapolyai-JánosSzapolyai János történelmünk egyik legellentmondásosabb uralkodója, sok helyen egy okvetlenkedő, Habsburg Ferdinánd mellett egy törvénytelenül megválasztott okvetlenkedőnek állítják be. Sőt, sokszor értelmezik ma a történészek egy idegen uralkodó szerepét teljesen másképp, mint az adott kor embere. Történészek szerint bár esetenként akár a Jagelló ház uralkodója volt a magyar király, vagy akár a Habsburg ház, igazából az ország független volt. Ezt főleg a köznemesek nem így látták, ők inkább láttak volna egy nemzeti uralkodót a trónon, mint egy Németet. Viszont a nyugati országrész nemesei kaptak elég ígéretet ahhoz, hogy a Habsburg ház kitartó hívei legyenek. Hogy mi lett volna jobb az országnak elég ha összevetjük Mátyás uralkodását bármelyik Jagelló uralkodóéval.

Szapolyai János erdélyi vajdát 1626. november tizenegyedikén Székesfehérvárott a rendek királlyá választják és megkoronázzák.  December tizenhetedikén Pozsonyban Báthori István nádor vezetésével Habsburg Ferdinándot ellenkirállyá nevezték ki, miközben Ferdinánd nem is volt jelen.

E közeben János király megpróbálta a mohácsi vész után az ország védelmét újraszervezni, Budára országgyűlést hívott össze, ahol a nemesség a vagyona egytizedét a török elleni fegyverkezésre ajánlotta fel. A közben Cserni Jován szerb zsoldosvezér Habsburg Ferdinánd felbuzdítására megtámadta János királyt, ami egy fél éves háborúba torkollott, ahol Frangepán Kristóf, János király hadvezére is elesik.  Ezek után Ferdinánd megindul a német birodalmi sereggel Magyarország ellen, miközben a déli határnál a török veszély semmit sem csökkent. Miután 1527-ben I. Ferdinándot is magyar királlyá koronázták Székesfehérváron, egy véres belháború veszi kezdetét.

János király a harmincas évei közepén belátta, hogy a testvérháború a legrosszabb az országnak, ezért kiegyezett Ferdinánddal, 1538 februárjában Váradon békeszerződést kötött Ferdinánddal: ennek értelmében I. János halála után a trón Ferdinándra száll, János fiúgyermeke pedig a szepesi hercegi rangot kapja majd meg. Szerződésben megállapodtak a közös török elleni fellépésről is. Ezt a szerződést mindkét fél jóváhagyatta V. Károly császárral, aki Madridban székelt.

Az a János király, aki 1514-ben legyőzte Dózsa Györgyöt, most megpróbálta az ország erőit bármi áron egyesíteni és a török ellen megvédeni az országot. De I. János szemlélete gyökeresen megváltozott a megkoronázása után. Többek között hatályon kívül helyezte az 1514-es jobbágytörvényeket, szinte minden vagyonát az ország védelmére költötte, aminek a nagy része a török portához került, amivel a békét vásárolta meg a szultántól. Halálakor özvegye csak egy mentét talált a szekrényében. A nép szerette, minden megmaradt anekdota a javára szól, mint például Farkas András evangélikus igehirdető írta:

Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.
Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
 Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.

 

A váradi béke megkötésekor mondott beszéde is csak a bölcsességéröl tanúskodik, hiszen az ország érdekét messze a sajátja elé helyezte, a külpolitikai helyzetet figyelembe véve a lehető legjobban járt el, olyan király beszéde volt ez, aki valóban féltette hazáját.

János király nem tudhatta, hogy a Habsburgoknak eszük ágában sem lesz a török ellen komoly hadjáratot indítani. Nekik a magyar föld elég gyepűnek, ami megvédi a Német-Római Birodalom valódi határait.

1540. szeptember 15-én temették el I. János utolsó magyar nemzeti királyt, utolsó temetés ez Székesfehérvárott, alig néhány év múlva török rablóbandák hordják szét a királysírok kincseit. Caspar Winzer szavai:

“Ha néhány évig nyugton hagyják, rendbe hozza országát, mert olyan szorgalmas és munkás, mint azt más úrnál nem láttam.”

Mégis mi késztette a magyar rendeket arra, hogy Mátyás után a legalkalmatlanabb uralkodót válasszák? Mi lehetett az az erő, ami a rendeket három felé szakította, Habsburg, Jagelló és a magyar nemzeti pártra? Mennyire lehetett fontos a főuraknak a saját pecsenyéjük sütögetése, a közelgő török veszélyhez képest? Szinte lehetetlen megítélni, hogy a kor embere mennyire látta át a külpolitikai változásokat. Hiszen Európát Bizánc eleste is meglepetésként érte, talán a magyar urak sem hitték el, hogy az európai keresztény államok egyszerűen veszni hagyják Magyarországot. Szapolyai János helyes döntést hozott, ha azt feltételezte, hogy egyben szövetségeseket szerez a Habsburgok (és a Német-Római Birodalom) személyében a törökök ellen, ha a koronát átengedi nekik. Nem tudhatta, hogy országunk nekik csak ütközőzónának kell és a kisujjukat sem fogják értünk megmozdítani. Úgy néz ki, ha a magyar nemzet nem tud magán segíteni, nincs meg bennünk a hit a folytatásban, akkor valóban pusztulásra vagyunk ítélve.

(Forrás: Nemeskürty István: A magyar nemzethez)

Bejegyzés dátuma: szerző: vajdatamas

Legendáink, akikre emlékezhetünk

Egy nemzet legendái kicsit olyanok, mint az eposzai vagy a mondái. A középkor egyik „hősei“ a szentek voltak, akiknek a legendái az eposzi hősök történeteihez hasonlítanak. Szent István szigorú intézkedései nem egy szent ember jellemére vallanak, de a lojalitása nyugati egyházhoz, valamint a nyugati keresztény hit megszilárdítása a kárpát medencében őt is a szentek közé emelte.

Bár megítélése a mai napig megosztja a magyarokat, joggal, hiszen talán ő az első uralkodó, akivel a magyarság európai hovatartozásának dilemmája felszínre került, ezt a harcot rajta keresztül ismerhettük meg. Tulajdonképen a mai napig bennünk él ez a dilemma, hasonló módon most is megosztja a társadalmat, legtöbb magyar lelkét nem hagyja nyugodni, még mindig ott a kétely, vajon mi lett volna, ha Koppány pártja nyer.

Hiába győzte le István Koppány seregeit, Koppányt támogató tábor ezzel nyilván nem semmisült meg. Ha ezt a harcot úgy tekintjük, mint a Német-Római pártiak (nyugati katolikusok), vagy Bizánci (keleti katolikusok) közti viszályt, akkor ez végigkövette a történelmünket. Gondoljunk csak az ország három felé szakadására, ott igazából az ország kétfelé szakadt: török, ill. Habsburg pártiakra. Ezzel analóg viták végigkísérték a történelmünket. Innen nézve talán jobb lett volna ha a török pártiak erősebbek, mert az Oszmán elnyomást hamarabb lerázhattuk volna és nem erőltették volna annyira ránk a saját kultúrájukat, mint ahogy a német kultúrát a Habsburgok.

István elsődleges érdeme, hogy sikerült az akkor még sokszínű magyar törzseket egyesítenie a Kárpát-medencében. Lehet, hogy ez Koppánynak is sikerült volna, ezt nem tudhatjuk, akkor valószínűleg egy keleti keresztény állam jött volna létre, de ez csak találgatás. Lényeg, hogy István a nyugati katolikus vonalat választotta (pontosabban Géza, vagy ki tudja melyik fejedelemmel indult el ez a folyamat), de ez nem a Német-Római Birodalomba való betagolódást jelentette, hanem egy önálló, egységes állam lett. Ezért fontos róla megemlékezni, mert akkor rakta le annak az erős államnak az alapjait, ami annak ellenére is még létezik, még ha csonkán is, ami egy gyengébb nemzetet már lesöpört volna a térképről.

Például sikerült megtartani nyelvünket, annak ellenére, hogy nem kevés törekvés volt ennek eltörlésére. Ahhoz, hogy egyáltalán ezek a romok létezzenek, előtte egy erős, egységes államnak kellett itt lennie. Lehet, hogy nagyobb, mint amit ma feltételezünk. Mert ha a történelemkönyvek tanításából indulnánk ki, akkor már a tatárjáráskor el kellett volna tűnnie ennek a népnek (vagy előbb). Ezért nem tudok nekik hinni, egy sokkal nagyobb országnak kellett lennie Magyarországnak, hogy túlélje a tatárjárást, törököket, a 150 évig tartó háborút a török, a német és a magyar – magyar elleni háborúkat. Ezek után a Habsburg-német csapatok elfoglalják az egész országot és folytatták azt a pusztítást, amit a török abbahagyott. Ennek ellenére fennmaradt a magyar nyelv, pedig sok német és más nemzetiség települt az országba és a megmaradt főurak sem támogatták a magyar nyelv ápolását a nyelvújításig. Az, hogy fennmaradt a kultúránk és a nyelvünk szerintem nem csoda és nem véletlen, ez azért lehet, mert volt miből fogyni.

De a hosszú kitartó rombolásnak meglett a hatása: tulajdonképen a nemzet létezése határán táncol. Ma már az dilemma, ami Szent István idejében az országot megosztotta teljesen más. Ma az az érzésem, hogy a németek imádata és a délibábos álmok osztják meg a lakosságot. Az egyik a megélhetési realitások, a másik meg a vágy a nemzet régi nagyságára. A régi nagyságot már sohasem érhetjük el, de ha valakinek jelent valamit a saját nemzete, akkor szeret elmélázni a régi történeteken, akkor is, ha nem feltétlenül István vonalával ért egyet, szükségünk van a legendákra, mert ezek az emlékezések tesznek minket egy nemzetté.

Bejegyzés dátuma: szerző: vajdatamas

Trianon, neked mit jelnt?

Trianon talán a magyarok számára legismertebb francia szó, szinte teljesen összeforrt a nemzeti gyásszal, fájdalommal. Ezzel a gyásszal növünk fel, tanítják a szüleink, tanítják az iskolában, évben többször szembesülünk vele TV-műsorok kapcsán is, évforduló kapcsán meg pláne a sajtó is tele van ezzel.

Trianon mégis mindenkiben másképp él, mindenki kicsit a maga formájára alakítja. Van aki teljesen azonosul vele, személyes ügyének tekinti. Utánaolvas, tájékozódik, hisz a magyarok régi dicső történelmében. Véleményem szerint sokszor bele is savanyodnak. Mások csak néha elmerengenek a nagy Magyarország térkép felett, milyen szép is volt, megmarad ez az egész egy delíriumnak, egy szép mesének a valóságtól teljesen elszakadva. Megint mások beleuntak ebbe az egészbe, vagy családi okokból soha nem is foglalkoztak vele, e helyett inkább egy magyarnál jobban definiált nemzethez sorolja magát, annak ellenére, hogy a nyelvét már nem is beszéli és a kultúrájáról sem sok fogalma van. Ennek ellenére biztonságosabbnak érzi, mintsem egy ilyen közép-Európában nyelvileg elszigetelt, nem túl szerencsés múltú nemzethez sorolná magát. Végül vannak olyanok, akik akarnak valamit tenni ezért a nemzetért, már csak azért is mert úgy érzik, nincs sok választásuk, ide tartoznak, ezért akarnak dolgozni.

Aki ebbe a csoportba tartozik nagyon elszigetelve érezheti magát, mert nincs az a fórum, ami ilyen embereket gyűjteni szélsőséges nézetek nélkül. Szerintem mindenki érti mire gondolok, mikor arról beszélek amikor kinéznek a társaságból, ha pozitívan próbálsz a nemzetedről beszélni. Rögtön megbélyegeznek, hogy biztos „szélső jobbos” vagy, pedig nem. Csak jobb lenne, ha valahogy pozitívabb lenne a hangulat, ha nem az örökös megszorítások, de rossz a helyzet, meg mennyire rosszul jártunk a történelemben is özönlene ránk minden helyzetben. Problémák mindenhol vannak, tragikus sorsú nemzetekre is van példa a történelemben, amiknek a sorsa lehet, hogy tényleg tragédiával végződött és végleg eltűntek a történelem süllyesztőjében.

A baj mértékétől függetlenül kellő erőfeszítéssel és összefogással szinte mindig ki lehet találni valamilyen megoldást. Szerintem egy nemzet akkor tűnik el abban a bizonyos süllyesztőben, ha már hiányzik az alapvető kompromisszumkészség, az áldozatkészség egy közös ügy iránt, legyen az akár a fennmaradás. Ha az örök reménytelenségben és a rosszban élünk, akkor a sorsunkat be fogjuk teljesíteni, valóban egyek leszünk az eltűnt nemzetek sorában. Vannak példák nálunk rosszabb helyzetben lévő országokra, ahol mégis megmaradt egyfajta kohézió, és ha úgy alakul együtt mozdulnak a közös ügyért.

Trianont nem szabad elfelejtenünk, meg kell tartani az emlékét, de nem csak a gyászra kell emlékeznünk, hanem a hibákra is, amiket a politikusaink elkövettek jóval a trianoni béke előtt. Ide kell érteni a reformok, nemzetiségi ügyek elodázását, a túl maradi gondolkodást. Az iskolákban is fel kellene hívni a gyerekek figyelmét ezekre a hibákra, ebből tanuljanak, ne pedig a felesleges bánatot és haragot neveljük beléjük.

Választhatjuk az örök gyászt is, ami egy bénító nemzeti depresszióhoz vezet, de szembe is nézhetnénk a hibáinkkal, amikből tanulhatnánk, jobbá tehetnénk saját és talán a határon túli magyarok sorsát is. Nekem ezt jelenti Trianon.

Bejegyzés dátuma: szerző: vajdatamas

A füstadó

Talán emlékszünk a történelemórákról arra a népi legendára, hogy miért is vezette be Mátyás király az ún. füstadót (füstpénzt, vagy a királyi kincstár adóját más néven). Ha nem, leírom emlékeztetőül: az 1336-ban egy inflációs adónemet felváltó adót vezettek be, a kapuadót. Ezt minden olyan portának be kellett fizetnie, aminek a kapuján befért egy megrakott szekér és meg is tudott fordulni. Mint mindenkor akkor is megpróbálták az adókat kijátszani, ebben az esetben több portához tartozott egy kapu, így akár öten fizettek meg egy kapuadót. Ennek Mátyás király reformjai vetettek véget, a kapuadót felváltotta a füstadó, azaz kémények után kellett fizetni. Ezzel feltételezte, hogy kémény mindenhol van, valamint többekre kiterjesztette az adófizetést.

Kérem senki ne értse félre ezt a párhuzamot. Közel sem arról van szó, hogy kormányunk olyan bölcs lenne, mint Mátyás király (legalábbis Mátyásról szóló legendák szerint). A leglényegesebb különbség a felhasználás céljában van: míg Mátyás egy ütőképes zsoldoshadsereget állított fel belőle, amivel bevette Bécset, máig csodálható épületeket építettet, addig a mai kormányunk egy szép adag adósságot igyekszik valahogy visszafizetni, tehát az adónkból nem sok fejlesztést fogunk látni, ezt bizony már előre feléltük.

De miért is hoztam fel ezt a példát? Mátyás királynak is egy olyan adórendszert kellett megreformálnia, amit már túl sokan kerültek meg. Egy elég frappáns megoldást talált a füstadóval a bevételei növelésére. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért is olyan felháborító a füstadó és a tranzakciós adó, és arra jutottam azért, mert ez is pont ilyen frappáns megoldás: nehezen megkerülhető olyan adóteher, ami sok embert érint. Idehaza régi probléma az adók behajthatatlansága. A vállalkozásokat nullára könyvelik, akit csak lehet nem jelentenek be vagy csak minimálbérre, az állami alkalmazottak esetében pedig nem beszélhetünk adóról, csak kevesebb kiadásról. Ezekkel az adókkal mindenki be fog fizetni a kasszába, mert telefont mindenki használ és legyen manapság valaki bármekkora készpénz-fanatikus, néha muszáj banki átutalással intézni a pénzügyeit. Egy adót sohasem fogunk méltányosnak tartani, de az elmúlt két év talán megtanított nekünk pár játékszabályt, hogy mennyire gázolhatunk bele a nagy piaci szereplők érdekeibe, és azt hogy nincs ingyen semmi, munka nélkül meg főleg nem érhetünk el semmi javulást.

A másik lényeges különbség, hogy Mátyás a kapuadó helyett hozta a füstadót és nem a mellett. Ez szerintem az amin érdemes lenne változtatni: egy igazi adóreform az lenne, ha a régi nem bevált adókat leváltanák. Teljes mértékben támogatom a hatékony, megkerülhetetlen adót, amit mindenkinek meg kell fizetni, de nem tetszik az adórendszer bonyolítása., például az adó adóztatása, valamint azok az adók, amiket mondjuk a vállalkozók többsége már rutinból kikerül. A bonyolult adórendszer egyben a gazdaság gátja is, mert csak azokat engedi érvényesülni akik a kijátszásában jók, nem pedig az adott szolgáltatás nyújtásában. Ha statisztikát lehetne készíteni, jó lenne látni mennyien rettennek vissza a bonyolult bürokrácia és adórendszer miatt az ötleteik megvalósításától.

Ha ilyen intézkedésekkel kezdte volna a tevékenységét a kormány, talán még erre pozitívan emlékezne az utókor. Kár, hogy az előzmények tükrében ez csak egy katasztrófa elhárítása. Kár, hogy már az ellenzéki politizálásukkal kényszerpályára helyezték magukat, amihez ragaszkodva olyan intézkedéseket hoztak, amik nyilvánvaló bukás, csak képtelenek beismerni. Remélem ez az első lépés az észhez térés útján, legyen bármi is a kommunikációja a kormány részéről felénk. Következő jó lépés az lehetne például, ha az egykulcsos adójukat is elfelejtenék, és az e miatt kialakult adójóváírási bürokrácia is megszűnne. A remény hal meg utoljára.