Trianon talán a magyarok számára legismertebb francia szó, szinte teljesen összeforrt a nemzeti gyásszal, fájdalommal. Ezzel a gyásszal növünk fel, tanítják a szüleink, tanítják az iskolában, évben többször szembesülünk vele TV-műsorok kapcsán is, évforduló kapcsán meg pláne a sajtó is tele van ezzel.

Trianon mégis mindenkiben másképp él, mindenki kicsit a maga formájára alakítja. Van aki teljesen azonosul vele, személyes ügyének tekinti. Utánaolvas, tájékozódik, hisz a magyarok régi dicső történelmében. Véleményem szerint sokszor bele is savanyodnak. Mások csak néha elmerengenek a nagy Magyarország térkép felett, milyen szép is volt, megmarad ez az egész egy delíriumnak, egy szép mesének a valóságtól teljesen elszakadva. Megint mások beleuntak ebbe az egészbe, vagy családi okokból soha nem is foglalkoztak vele, e helyett inkább egy magyarnál jobban definiált nemzethez sorolja magát, annak ellenére, hogy a nyelvét már nem is beszéli és a kultúrájáról sem sok fogalma van. Ennek ellenére biztonságosabbnak érzi, mintsem egy ilyen közép-Európában nyelvileg elszigetelt, nem túl szerencsés múltú nemzethez sorolná magát. Végül vannak olyanok, akik akarnak valamit tenni ezért a nemzetért, már csak azért is mert úgy érzik, nincs sok választásuk, ide tartoznak, ezért akarnak dolgozni.

Aki ebbe a csoportba tartozik nagyon elszigetelve érezheti magát, mert nincs az a fórum, ami ilyen embereket gyűjteni szélsőséges nézetek nélkül. Szerintem mindenki érti mire gondolok, mikor arról beszélek amikor kinéznek a társaságból, ha pozitívan próbálsz a nemzetedről beszélni. Rögtön megbélyegeznek, hogy biztos „szélső jobbos” vagy, pedig nem. Csak jobb lenne, ha valahogy pozitívabb lenne a hangulat, ha nem az örökös megszorítások, de rossz a helyzet, meg mennyire rosszul jártunk a történelemben is özönlene ránk minden helyzetben. Problémák mindenhol vannak, tragikus sorsú nemzetekre is van példa a történelemben, amiknek a sorsa lehet, hogy tényleg tragédiával végződött és végleg eltűntek a történelem süllyesztőjében.

A baj mértékétől függetlenül kellő erőfeszítéssel és összefogással szinte mindig ki lehet találni valamilyen megoldást. Szerintem egy nemzet akkor tűnik el abban a bizonyos süllyesztőben, ha már hiányzik az alapvető kompromisszumkészség, az áldozatkészség egy közös ügy iránt, legyen az akár a fennmaradás. Ha az örök reménytelenségben és a rosszban élünk, akkor a sorsunkat be fogjuk teljesíteni, valóban egyek leszünk az eltűnt nemzetek sorában. Vannak példák nálunk rosszabb helyzetben lévő országokra, ahol mégis megmaradt egyfajta kohézió, és ha úgy alakul együtt mozdulnak a közös ügyért.

Trianont nem szabad elfelejtenünk, meg kell tartani az emlékét, de nem csak a gyászra kell emlékeznünk, hanem a hibákra is, amiket a politikusaink elkövettek jóval a trianoni béke előtt. Ide kell érteni a reformok, nemzetiségi ügyek elodázását, a túl maradi gondolkodást. Az iskolákban is fel kellene hívni a gyerekek figyelmét ezekre a hibákra, ebből tanuljanak, ne pedig a felesleges bánatot és haragot neveljük beléjük.

Választhatjuk az örök gyászt is, ami egy bénító nemzeti depresszióhoz vezet, de szembe is nézhetnénk a hibáinkkal, amikből tanulhatnánk, jobbá tehetnénk saját és talán a határon túli magyarok sorsát is. Nekem ezt jelenti Trianon.

Reklámok