Elfeledett iró: Herman Melville

melville

Újból be kell látnunk, egy nagy mű születéséhez elengedhetetlen egy kalandos életút, amiből egy író ihletet meríthet. Így lehet ez Herman Melville esetében is, ugyanis a világirodalom talán az egyik legnagyobb hatású regény írójáról beszélünk. Moby Dick (angolosan Moby-Dick) karaktere felsorolhatatlanul sok helyről visszaköszön, zeneművekben, irodalomban, televízióban, köznyelvben, ezeket fel se lehet sorolni.  Érdekes módon bár a fehér bálna alakja mindenkinek azonnal beugrik, de maga a mű már közel sem olyan ismert, a filozófiai üzenete talán még annyira sem. Aki ismeri a könyvet annak világos: a regény a bálna és Ahab kapcsolatáról szól, a gyűlöletről, ami végül az egész legénységet fanatizálja.

Hajóutak és évek a benszülöttek között

Herman Melville (1819 – 1891) New York városában született, apja kereskedő volt, Melville nagyszülei pedig mind két ágról a függetlenségi háború hősei voltak, Thomas Melville részese volt a bostoni teadélután eseményeinek. Tanulmányait öt évesen megkezdi, 1826-ban a New York-i fiú középiskolába járt, ahol lassú felfogásúnak és visszamaradott beszédkészségűnek tartották, de a záróvizsgáig hatalmasat lépet előre, előadókészsége az egyik legjobb lett. Ezek után az Albany Akadémián tanult többek közt, angol nyelvtant, irodalmat, földrajzot, görög, római és angol történelmet.

Apja 1832-ben bekövetkezett halála után bár nem tudott Alabany-t elvégezni, a család anyagi nehézségei miatt inkább munkát vállalt, iskolai oktatóként, majd megpróbálkozott a mérnöki pályával Lansingburgh Akadémiára is beiratkozott,  egy mérnöki állással kecsegtették. Mikor az állást nem kapta meg végül hajóra szerződött, mint matróz. 1839-ben egy kereskedelmi hajóra szerződik és New York kikötőjéből kihajózik, egészen Liverpoolig.

1844-ig hajózik a tengereken, ezen élmények visszaköszönnek később a regényeiben,, Meghatározó élményeit az 1840 január 3-én kifutó Acushnet bálnavadász hajó fedélzetén szerezte, ahonnan végül dezertált és három hétig bennszülöttek közt élt. Saját bevallása szerint élete a hajó kifutása napján kezdődött el. Csupán tizenegyen fejezték be az utazást a 26 főből, a többiek dezertáltak, köztük az első tiszt, aki a kapitánnyal harcba is kellett bocsátkoznia.

Írói pályáján 31 évesen (1840-ben) indult el, de hamar sikeres író lett belőle.

Moby Dick

Melville a következőképen írta re regényét: “Egy kalandregény, ami számos vad legendán alapul egy fehér ámbráscetről”, de a következő hónapokban Melville átalakította eredeti terveit, így születhetett meg az egyik legambiciózusabb regény, amit ami egy amerikai író képzeletében megfoganhatott. Általában a tengerészek hajmeresztőbbnél hajmeresztőbb történeteket találtak ki, amiket a szárazföldi patkányoknak a kocsmákban elmesélhettek, valamint esetleg az időt múlathatták az unalmasabb óráikban a tengereken.

Egy fehér bálna legendája keringett a matrózok között, amit a chilei partoknál ejtettek el, ekkor már húsz szigony állt ki a hátából (a legenda szerint). Az ámbráscet eleve hatalmas állat, ehhez nem kell sokat hozzátenni, hogy egy félelmetes szörnyeteg legyen belőle. Valóságban egy békés állat, de egy tengerésznek ez nem lehetett elegendő …

Ebből a legendából és Melville élményeiből az Acushnet bálnavadászhajón született meg ez a regény, aminek a stílusát csak behatárolni lehet, fellelhető benne a bibliai, a shakespearei nyelvezet, átszövi a misztikum, néhol kissé bizalmasan szólítja meg az olvasót, hogy szinte berántson magával a történetbe. Az a sokrétűség és összetettség is kell ahhoz, hogy egy olyan bonyolult témát elég színesen ábrázolhassunk, mint az elnyomás. Az amit Melville átélt az Acushneten, arról a legtöbben nem tudnának beszélni, legfeljebb egy hatékony pszichoterápián, de Melville ezt egy seniális regénybe tudta ölteni.

A három bennszülött jelképe

A regény már a kezdetekor egy bizarr házassággal indul. Főhősünk Ismael betér Nantucetben egy fogadóba, ahol már nincs szabad szoba, kénytelen közös ágyban aludni az egyik vendéggel. Ez a vendég egy bennszülött a csendes-óceáni szigetekről, őket akkoriban egységesen kannibáloknak nevezték. Queequeg hatalmas tetovált alakja a nyers erőt szimbolizálja. ez a vadember másnap házasságot köt Ismaellel, azaz összekötötték életüket és együtt mentek bálnavadász hajót keresni is. Ismael életét végül Queequeg látomása menti meg: a saját magának készített koporsóba kapaszkodva lesz Ismael a Pequod bálnavadászhajó egyetlen túlélője.

queequeg

Queequeg a egyik szigonyos a háromból, a többi kettő szintén benszülött, de a világ más tájairól: Dagogo az afrikai partokról származó rendkívülien nagy erejű szigonyos, Tashtego pedig az amerikai bennszülött, akit folyamatosan megfosztanak az érdemeitől, ő ejzóti el az első bálnát, de ez Stubbra száll, valamint bár Ahab kapitánnyal egyszerre pillantja meg a fehér bálnát, ezt a kapitány magának ítéli meg. Ők, a nyers erő a bálnavadász csónakok legfontosabb elemei, akik halálos szigonydöfést ejthetik a bálnán, ott a civilizált ember csupán evezős lehet.

Ahab, a zsarnok

Pequod hajó rejtélyes kapitánya sokáig nem lép színre, de a nyomasztó jelenléte folyamatosan jelen van. A matrózok éjjelente hallják a fa lábának kopogását, rémtörténeteket mesélnek róla. Ahabot körülvevő feszültséget a mindig viccelődő Stubb oldja. Ahab gyűlöli Moby Dicket, ő volt aki megcsonkította, neki valójában az egyetlen célja, hogy megölje a bálnát. Ez eleinte nem is világos a legénység számára, hiszen ott mindenki elsősorban pénzt akart keresni. Mikor viszont Ahab a hajó útját nem a legjobb vadászat szerint jelölte ki, hanem a fehér bálnát akarta üldözni, a legénység is zúgolódni kezdett.

Melville olyan leheletfinoman vezet át minket a normális világból a teljes diktatúrába és fanatizmusba, hogy az olvasó magát is ebben a sodorban találja. A legénységet nem csak erővel törte meg, ha kell engedékeny volt, ha kellett pénzzel motiválta őket, de végül az egész hajó a fehér bálnát akarta levadászni. Ez – azt hiszem – a legpontosabb modellje ennek a folyamatnak, hiszen Orwell Állatfarmja, ami a legismertebb mű ebben a témában, sem ábrázolja ilyen árnyaltan azt a folyamatot, amikor egy elnyomás kibontakozik. A való életben sincs szájbarágás, nem lesz egy narrátor, aki szól: figyelj, mert mostantól tértünk nagyon rossz útra! Tömeggel haladva bizony észrevétlenül nagyon messzire juthatunk és a gonoszság bármilyen mélységeit elérhetjük, csak megfelelően kis lépésekben kell haladni, hogy a folyamat ne legyen feltűnő. Most feltételezzük, hogy ilyenkor egy gondos tervre van szükség. Sok esetben ez nincs így, elég, ha  a félelmeinket, gyűlöletünket sikeresen meg tudjuk osztani a legénységgel (néppel), egy ember félelmeit a magunkévá tesszük és beállunk mögé, ahogy ezt  Ahab is elérte. A bálna csupán őt sebezte meg, a többiek mégis nem kevesebb lékesedéssel üldözték a végén, pedig ők még nem is találkoztak vele.

Pequotnak buknia kellett

Miért bukik meg minden zsarnoki rendszer? Talán mert túl sok energiát kell fektetnie az elnyomónak, a többség szabad akaratának korlátozásába. Ez mindegy milyen úton éri el, de mindenképpen egy hatás ellen dolgozik, ami a legkisebb hiba esetén is visszaüt. Ha erre lehetne matematikai modellt építeni, akkor meghatározhatnánk egy diktatúrának az átlagos élettartalmát.

A Moby Dick esetében ez az elbukás is szimbolikus, a bálna, aki ellen Ahab mérhetetlen gyűlölete irányul végül elpusztítja a legénység minden tagját (Ismael kivételével), a hajót pedig elsüllyesztette.

Diktatúra csupán az elnyomásnak egy politikai megfelelője, ehhez nagyon hasonló az abszolutikus uralkodás, ami akkoriban Európában virágkorát élte, ennek ellenpontjaként az Amerikai Egyesült Államokban viszont az a demokratikus berendezkedés kezdett kibontakozni, ami a francia forradalom eszméiből indult, de aztán Amerikán keresztül tért vissza az európai kontinens nyugati felére. Talán azért is született meg ez a regény Amerikában, mivel az egyének szabadságjogai itt lettek először alaptörvénybe fektetve, az ami ma már természetes, sőt egyeseknek soknak tűnik, az akkor egyedül itt létezett. A Moby Dikck-ben ez az eszme is tükröződik, de olyan mélyen, ami már belemagyarázásnak tűnhet. Vegyük Ismael viszonyát Queequeggel és tegyük történelmi kontextusba. Bár a polgárháború után az USA-ban eltörölték a rabszolgaságot, de a feketéknek jogaikért még a 1960-as években (sőt talán a mai napig) küzdeniük kell, de itt a fehér karakterrel egy szintre emelkedik a regény elején, a hajóra lépéskor pedig egyértelműen főlé. Ez a szemléletmódot a korabeli európai regényekben hiába keresnénk.

***

Elnyomással rengeteg helyen találkozhatunk, családunkban, munkahelyünkön, országunkban, egy olyan dolog, ami ideőröl időre előfordul életünkben, akár hosszabb ideig elkísér, de amikor kikerülünk belőle nem hiszem, hogy meg tudnánk magyarázni miként is kerültünk bele. Egy dokumentum filmet láttam Hitler beszédeiről, ahol a tömegben ártatlan nénik lengették lelkesen karjukat. Szerintem a háború után ők sem tudnák megmondani, hogyan is örülhettek ennyire annak a rendszerben. Egyszerűen elhitték, amit mondtak neki, és elhitték azt is, hogy nem lehet másképpen. Moby Dick is erről szól, de olyan köntösbe öltöztetve, ami igazi irodalmi csemege, megfűszerezve kalandregénnyel, a bálnavadászat részleteivel, mindezt misztikummal átszőve. Például olyan részletbe is betekintést nyerhetünk mi is volt az akkori álláspont a bálna rendszertani besorolásáról, például Melville konzekvensen halaknak nevezi, egy ponton bár leszögezi, hogy tulajdonképen emlősök, meg két kamrás szívük van amii arra utal, hogy melegvérűek, de mivel vízben élnek, uszonyuk van, ezért ő továbbra is halaknak nevezi őket. Ezt az érvet is el lehet fogadni.

Elfeledett iró: Lev Tolsztoj

Lev Tolsztoj
Lev Tolsztoj

Nehéz írni egy olyan íróról, aki jól ismert azok körében, akik szeretik a szépirodalmat, de azok szemében teljesen érdektelen, akik az olvasást unalmasnak találják. Mégis akkor miért írnék Lev Tolsztojról? Egyrészt személyes okból, másrészt figyelembe véve írói tehetségét, nincs olyan sok szó, amit ne érdemelne meg. Sajátos a viszonyom Tolsztojjal, mivel a Háború és Békét tizennégy évesen olvastam el, ami meglehetősen korainak mondható. Megszenvedtem az elolvasásával, de meghatározó élmény is volt egyben. Kétség kívül, ha ma olvasnám, biztos jobban érteném, teljesen más gondolatokat ébresztene bennem, így viszont megmaradt az emlékeim közt, nem úgy mint sok jelentéktelenebb regény, ami elsüllyedt az emlékeim mocsarában.

Csak az mesélhet aki maga is megjárta a poklot

Tolsztoj (1828 – 1910) Jaszna Poljanában született, régi arisztokrata családban, ahonnan szülei az író gyerekkorában Moszkvába költöztek, hogy ezzel is segítsék a fiúk tanulmányait. Apját korán elvesztette, árvaként nőtt fel. Részt vett az arisztokrata társasági életben, ami a művein is nyomot hagytak, hiszen a legismertebb regényei is ebben a körökben játszódtak. Jogi tanulmányit soha nem fejezte meg, bár többször nekirugaszkodott, de az érdeklődése mindig másfelé irányult. Próbálkozott a jaszna poljanai birtok megreformálásával, élt Péterváron, végül inkább belépett a hadseregbe. Itt többször került életveszélybe, részt vett a kaukázusi hegylakók elleni küzdelemben, ahol belekezdett az írásba is. Átélte Szevasztopol ostromát, majd a krími háború után leszerelt.
Nyugat-európai körútja után újból a jaszna poljanai birtokra tért vissza, ahol a figyelme a pedagógia felé fordult. Maga szervezte a jobbágyok gyerekeinek oktatását, többek közt történelmet is maga oktatta, érdekes módon, bár nem volt kötelező iskolába járni, mégis a gyerekeket úgy kellett onnan hazazavarni. Azt hiszem ma ez elképzelhetetlen lenne.
Élete színes volt, értékes tapasztalatot szerzett, mind az orosz társadalmi életben, mind a harctéren, mind külföldön: többek közt meghallgatta Londonban Charles Dickens előadását a nevelésről is. Ezek remekül megágyaztak olyan remekműveknek, mint a Háború és Béke, vagy az Anna Karenina.

A Háború és Béke

Azt hiszem a fent leírt életpálya nem elegendő egy ilyen remekmű megalkotásához. Ehhez a tehetség is elengedhetetlen, de mégis hány olyan tehetséges író van, aki nem fektet ekkora energiát ennyi cselekményszál megtervezésébe, történelmi háttér tanulmányozásába, a politikai viszonyok és a szerelmi szálak ábrázolásához. Milyen más, ha egy író csupán körülírja, hogy a lány szereti a fiút, milyen sokat álmodozik róla, mint egy olyan komplex valós helyzetet ábrázolni, mint például Marie karaktere, akinek azzal tudattal is meg kell küzdenie, hogy csúnya. Egyszer Nyikolaj azért nem vigasztalja szívesen feleségét, mert sírás közben sokkal szebb. Egy ilyen hatalmas regényfolyam esetében, ahol az orosz-francia háborúk eseményeit is pontosan szem előtt kellett tartani, hihetetlen aprólékosságra vall, hogy ilyen apró érzelmi rezdüléseket is ilyen részletesen ábrázol.
Mivel a könyv a Napóleon oroszországi hadjáratát dolgozza fel, azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik érdeklődnek a hadtörténet iránt, nagyon érdekesen írja le a harcra készülést, magát a taktikai megmozdulásokat is a csata folyamán azt fiúként igazi élmény volt olvasni. E mellett nem kevésbé érdekes háttérben a szereplők magánéletének alakulása, a szerelmi szálak bonyodalmai, például a házasságok milyen kompromisszummal köttettek meg. Külön érdekes a konzervatív Pierre jellemfejlődése: a csökönyös arisztokratából, hogyan válik a francia fogság alatt szabadkőműves. Ez egy fontos üzenete a regénynek: a napoleoni háborúkkal olyan eszmék es elterjedtek Európában, ami alapvetően változtatta meg az arisztokraták gondolkodását, ezen keresztül pedig a nemzet gondolkodását, az állam működését.
Ezt a regényt azért merném Tolkien Gyűrűk Ura regényéhez hasonlítani, mert ma talán azt elég sokan ismerik, hogy legyen értelme az összehasonlításnak. Mindkét esetben az író számos karaktert mozgat, de míg Tolkien az angol irodalom számára egy mitikus eposzt akart teremteni, ott inkább a skandináv népek eposzainak kutatása és átemelése az érték, de például Tolsztoj a csatajeleneteket is igen igényesen és aprólékosan írta le, és mivel Napóleon hadjáratáról van szó, mellébeszélésről szó sem lehetett. Azaz Tolstojnak a hadműveletekkel is tisztába kellett lennie, amiben a katonai múltja is segítségére lehetett. Ez rengetek előismeretet feltételez.
Ezzel a regénnyel kapcsolatban az az érzésem, hogy bármelyik pontját is emelném ki, nem csupán dicsérni tudnám, hanem bármely író fölé helyezni.

Tolsztoj helye ma

Mégis ma közel sem annyira ismert, mint azt az értékei szerint megérdemelné. Ma egy könyv akkor lehet sikeres, ha a belőle készült film is sikeres. Tolkien esetében ez várható volt, hiszen témája olyan mondavilágot dolgozott fel, ami már az angolszász világban jól ismert volt, valamint létezett a karaktereinek egy szubkultúrája. A CGI érdemeit sem lehet elhanyagolni. Viszont azok az apró zseniális részletek, amikre a Háború és Béke kapcsán utalni akartam egyszerűen megfilmesíthetetlenek. Ha ezek eltűnnek, kapunk egy szokásos háborús filmet szerelmi szálakkal, ezt meg már lelőtték az Elfújta a széllel, ráadásul az az USA-ban játszódik, ami marketing szempontból előnyösebb is.
Az orosz realizmus legnagyobb alakját nem elég csak említés szintjén ismerni. Ennek el kellene jutnia az olvasni szeretők nagy százalékához. Iskolákban nyilván nem lehet eljuttatni a gyerekekhez, ha a mai oktatási rendszerben elolvassák mondjuk az Ivan Iljics halálát, akkor azt biztos egyrészt unni fogják, továbbá elképzelhetetlen, hogy kilépve az iskolából ezt önként válasszák. Ha jól emlékszem én is ezt a könyvet egyszerűen a nagymamám könyvespolcáról emeltem le. Ma a családi könyvtár talán nem létező fogalom, és egy ilyen horderejű író nem is versenyezhet a XXI. századi marketinggépezettel, hiszen az írói tehetség nem fejlődött olyan gyorsan, mint az eladás művészete.

Nők helye az irodalomban (Megkésett nőnap)

Havas-JuditMikor gyerekkorunkban olvastuk ez első regényeinket, az izgalmas történetre koncentrálva, természetesen a szereplők mélyebb elemzése nélkül tesszük, ezt az unalmas irodalom órákra hagytuk. Egy könyv kapcsán mégis hasomlót tettem, igaz már gyerek sem voltam, de annyira különbözött valamiben az addigi olvasmányaimtól, hogy nem hagyott nyugodni. Ez pedig Szabó Magda „Az ajtó” című regénye volt. Nem csupán maga a történet izgalmas, hanem az a kérdés is, hogyan formált meg egy XX. századi írónő egy erős női jellemet, azaz milyen egy női példakép.

Ha visszaemlékezünk a gyerekkori hőseinkre, ezek általában nem voltak bonyolult jellemek: segítenek ott, ahol kell, erősek, valamint nem hiányozhat mellőlük a szép párjuk, akinek legtöbbször kiegészítő szerep jut, tulajdonképen a főhősünk egyfajta díszítése. Régebben túlnyomórészt férfiak alkották az irodalomi trendeket, a női szereplők a regényekben ugyan úgy mellékszereplők voltak, mint az irodalmi élet alakításában.

De hogy jönnek ide a romantika hősei, Szabó Magdához és Emerenchez? Talán ő olyan írónő volt, aki nem a közönségnek írt, hanem azt, amit a saját művészete diktált. Így mi férfiak is betekintést nyerhetünk egy nő fejébe, hogy milyen is egy női hős egy nő számára.

Ez a nő (Emerenc) erős, de nem testileg, mint egy lovag, bölcs is, de nem közismert a bölcsessége, mint egy tudósnak. Emerenc erőssége abban a magabiztosságban rejlik, hogy mindig pontosan tudja a különbséget jó és rossz között, még olyan kényes esetben is, mint a halál. A berögzült rekciókhoz képest habozás nélkül segített a halálba vágyó barátnőjének az öngyilkosságban, mert ügye, hogy tarthatnánk vissza olyat, aki el akar menni? Emerenc úgymond női tulajdonsága a szeretet. Nem megmagyarázott okból valamiért az írónőt lányaként szerette. Ez a gyengéd anyai érzelem az ami a tökéletes hősi nővé teszi.

Férfi agyunk soha sem tudna ilyen alakot megalkotni. Alapvetően hiányzik belőle egy olyan jellemvonás, amit mi férfiak nem tudnánk kihagyni: ez pedig a hatalom, uralkodás, vagy azzal szembeni függetlenség. Egy magányos lovag is elkötelezett bizonyos eszmék iránt, és rendelkezik azzal a képességgel, hogy bárkit legyőzhet. Emerenc nem akar legyőzni senkit. Meg sem fordul a fejében.

Nem tudom, hogy Emerenc létezett-e, de Szabó Magda álltal megformált szereplő biztos, hogy egy kicsit az írónőre hasonlít. Nekem egy olyan okos ember benyomását kelti, aki a társadalom felé a megfelelési vágyat is le tudta vetkőzni, máskülönben „Az ajtó” meg sem születhetett volna. A női-férfi egyenjogúság sok lehetőséget tárt a nők elé, de sok terhet is.

Ha egy nő jó képességekkel rendelkezik, akkor a munkája során nem csak a feladatait kell jól megoldania, hanem az elvárásoknak is meg kell felelnie: amit a környezete támaszt, és annak, amit szerinte a környezete támaszt elé. Gyakran ez azt eredményezi, hogy a vélt külső elvárások elnyomják az igazi belülről jövő vágyakat és elképzeléseket. Gyakran okoz zavart helyzetet, sok nő ezt úgy oldja meg, hogy egyszerűen férfiként próbál viselkedni, vagy határozott fellépéssel leplezi bizonytalanságát. Pedig erre semmi szükség.

Korunk már kitermelte azokat a nőket, akik okosságukat a nélkül tudták kamatoztatni, hogy valamilyen belső megfelelési kényszerrel kellene küzdeniük, dolgoztam is ilyen nővel, de szerintem Szabó Magda is ilyen lehetett.

Faludy György (1910-2006)

Serző: Nagy Zoltán

 

Minden bizonnyal a legkalandosabb életű magyar költő. Családja a nyilasterror áldozata lett. A német megszállás után az USA-ba emigrált, majd 1946-ban hazatért Magyarországra. 1950-ben koholt vádak alapján letartóztatták és 3 évet a Recsk- i munkatáborban töltött, életét Nagy Imre mentette meg. Szabadulása után bebolyongta a fél világot, folyamatosan dolgozva életművén. 1989-ben hazatért Budapestre, és hazájában ezredvégi magyar költőtől szokatlan népszerűséget sikerült kivívnia. A médiát sem vetette meg, így a legtöbben Einstein- i hajzuhatagára és vagabund természetére emlékezhetünk. Ám Faludy nagyműveltségű író, aki az ideák-világában éppoly nyughatatlan természettel bolyong, és éppoly csalhatatlan érzékkel tájékozódik, mint Atlasz porgolyóbisán; – akinek életeleme a repülés, de félszemét a felhők felett lebegve is a stewardessek csinos alfelén legelteti…

A Recsk- i munkatáborban szerzett verseket kivételes hely illeti meg Faludy életművében. Mivel papír és toll nem állt rendelkezésére a börtönévek alatt, így ezek a versek fejben keletkeztek. Faludy ezekben a versekben próbálja meg először kiterjeszteni életművét és világszemléletét az irodalmi-szférákon túli területekre: költészetének fókuszában immáron nem csupán a művészet és az erotikum áll, de egyre nagyobb súllyal jelennek meg olyan morális- filozófiai kérdések is, mint: erkölcsfilozófia, etika, humanizmus…

Oszip Mandelstam (1891-1938) orosz költő szerint: „A költészetet csak Oroszországban értékelik. Ott ugyanis megölik érte az embert…”

A történelem később a saját sorsával is igazságot szolgáltatott Mandelstam eme mondatának, hiszen az orosz költő halálát Sztálin egyik kényszermunkatáborban lelte. Ám tudjuk: a történelem idővel túlhaladta Mandelstam álláspontját, illetve kiterjesztette azt az Oroszországon túli, nagyszámú totalitárius területekre…

Faludy azonban túlélte Recsket, és életművében nyoma sincs keserűségnek. Az a fajta fickó, aki a mások jövőjéért aggódik inkább, a magáét félvállról veszi. Ady óta aligha akadt alkalmasabb költő az ifjúság nevelésére. Jó és Rossz, Test és Lélek dualizmusáról aligha tanulhatunk nálánál többet. Faludy kiváló erkölcsi és szellemi iránytű egy személyben, aki költészetében élete végéig könnyed és fiatalos maradt… Az általam idézett vers szintén a recski munkatábor időszakában keletkezett. Tartalma joggal nevezhető tragikusnak. Ám Faludy költészetében az efféle helyzetek heroikussá magasztosulnak. Egyéb írásaiból tudjuk, hogy legtöbbet és legszívesebben a reneszánsz humanistáktól tanult. Az őt ért sérelmek elszenvedését tehát bizonyos fokig „munkaköri-kötelességének” tekintette…

… Hát persze hogy félt; de sohasem remegett meg az iránytűje…