Tiéd újból a perc, Viktor!

A világ változása és sebessége túlmutat a felfogóképességünkön. Olyan, mintha felgyorsított filmet néznénk, több kockát elkaphatunk, ebből, amit a saját nézetünk szerint formázhatunk, kitölthetjük a hézagokat a saját világképünkkel.

Hogy jutottunk el Zelenszkij megalázásától Trump teljes körű Ukrajna támogatásáig? Hogy jutottunk el a felderítési információk megtagadásától a Tomahawk rakéta szállításáig? Vagy ez csak egy média hoax?
Egyáltalán hogy jutottunk el eddig a totális háborúig? Ki és miért vívja ezt az utolsó vérig?


Ebben a káoszban, ahol nem tudhatjuk, minek hihetünk, mi a hamis hír, mi a médiaszemét, olyan ember igazán jól érezheti magát, aki eleve ebben él. Olyan elme, amelyben a világ a hazugságokról, erőszakról szól, itt igazán otthon és elemében érzi magát.
Kiemelkedni politikusként nem könnyű egy 10 milliós országból, még kisebb feltűnést is nehéz kelteni, főleg a nyugati világban. Kelet felől nagyobb figyelmet kaptunk: 40 évig a Szovjetunió befolyási övezete volt Magyarország. Az előző miniszterelnök Putyinnal szintén szívélyes viszonyban volt, ebbe még 2009-ben egy családi vacsora is belefért. A világ nyugodtabb, bizalomtelibb volt, így Orbán-féle paranoiája riasztó volt, ehhez is köze lehetett Orbán 2002-es és 2006-os választási vereségéhez, mert bizony ő sem nyert mindig.
Mindebből tanult, és a 2010-es győzelmével elindult a diadalmenete, ami a budapesti Trump-Putyin találkozóhoz vezetett. Nem merem azt állítani, hogy ez a karrierje csúcsa, de biztos vagyok benne, hogy ez az egyik fénypont. Putyin és Trump szereti Orbánt, Trump támogatja a 2026-os kampányát is, mit kívánhatna még? Ha Trump támogatja, biztosan nem sérül Magyarország szuverenitása sem.
Uralkodása töretlen és makulátlan. Eközben, mivel a baloldali politika teljesen elbukott, innentől csak a siker van, mit sem számít a valóság, ami szigorúan az országban marad:

  • Az ország szétszakadt, a vidéken a szegénység felfoghatatlan méreteket ölt.
  • Gyerekek is éheznek, miközben Budapesten nyugati gazdagság van.
  • Az orvosi rendszer nem csak anyagi gondok miatt recseg, ropog, a kapzsiság miatti erkölcsi hanyatlás is évekig züllesztette.
  • Orbán rendszerében vállalatokat kényszerítenek eladásra.
  • A klientúra elvtelen, nincs politika, csak üzlet és rablás.
  • Az államadósság ismeretlen mértékű, ha kormányváltás van, az óriási adósságba belebukik a leendő kormány.
  • A tantermekben szenvednek a diákok és tanárok, a tanárok a tanáriban egymást gáncsolják.
  • Irigység jellemző, ha valamiben több vagy, jobb, ha titkolod.
  • Nincs remény, nincs hit, csak gyűlölet.
  • Alföld kiszárad, és egyre kevesebb az élelem.
  • Revizionizmus megnyomorítja a magyar nemzetet.

Mennyi Orbáni sikert visel még el Magyarország?

Gratuláció Krasznahorkainak

Alfred Nobel 1895-ben alapította a róla elnevezett díjat. Ezt a lelkiismeretfurdalás is vezérelhette, hiszen ő volt az, aki a dinamitot feltalálta, ami az ipari felhasználás mellett a háborús öldöklést is fokozta, akarata ellenére is. Hogy ezt ellensúlyozta-e az általa megalapított díj, azt nem tudni, de egy díj, ami a világ figyelmét a tudomány felé fordítja, vitathatatlanul egy óriási tett. Az irodalmi Nobel-díj talán kissé kilóg a sorból, de az irodalmi munkásság helyes díjazása igazán nemes felajánlás volt. Valóban helyes-e a díjazás? Mennyire befolyásolja a politika? Ezzel lehet vitatkozni, egyszerű megoldás lehetne, ha alapítanának több díjat, és több szempontrendszer szerint lehetne díjazni a tudósokat, művészeket, ami igazából létezik is.

Irodalmi díjazottak között olyan híres írók vannak, mint Garcia Marquez, Hemingway, Thomas Mann, Solohov, mind remek írók. Ezek közül több író művét olvastam és élveztem is. Ez a reflektorfény nemcsak magát a kultúrát helyezi középpontba, ha csak egy pillanatra is, hanem az író mondanivalóját is. Igen, így ez lehet egyfajta politikai kiállás is, de ha ez így van, és az adott hatalom ezt kritikaként éli meg, és főleg ha meg is sértődik, az író elérte a legnemesebb célját, amit egy művész elérhet.

Ezt a munkát Krasznahorkai remekül elvégezte. Egy író nem lázadó, egy író elemez, figyel, és egy figyelemfelkeltő, művészi köntösben visszaadja az olvasónak. És itt eljutottunk oda, hogy egy irodalmi mű nemcsak szórakoztat, hanem tanít is. Ne sértődjünk meg a tanítás szón! Nem kezelnek minket gyereknek, nem szájbarágnak, hanem ez olyan, mint egy közös edzés, a kollektív gondolat fejlesztése. Ez a kollektív gondolat értheti meg a változó világot, a hatalom viszonyát hozzánk. Aki nem élt diktatúrában, az nem is értheti, milyen az, amikor nem mondhatod ki a gondolataidat, mert elhallgattatnak.
Vagy mégis? Az európai keleti blokk úgy nézett a nyugatra, mint a szabad világra, úgy, hogy azt nem is biztos, hogy ismerték. Ma megismerhetjük a modern elnyomást, azt, ami közel sem olyan, mint a kommunista rendszerek elnyomása volt, de aki azt ismeri, deja vu-je lehet. Ez az irodalom tanít meg kritikusan kezelni azokat a rendszereket, akik felettünk vannak, ezek lehetnek politikai pártok, tech cégek, AI, bármi, ők tanítanak meg minket tisztábban látni.

A pusztulás a szemünk előtt

Mikor a pusztítás korát éljük, nehéz a reményt felélesztenünk. Remény abban, hogy a ránk váró kihívásokat összefogással, szolidaritással és megértéssel kezeljük. Vajon a klímaváltozás, a sértődött gazdasági, politikai elit, a félelem gerjeszti ezt a sok indulatot? Ezt már kár is kibogozni. Elhangzott Trump háborús beszéde, élezik a fegyvereket.
Pusztítás a szemünk előtt zajlik. A mi kis országunk is lassan kiszárad. A helyzet nem reménytelen, de tennünk kellene a jövőnk érdekében, csakhogy a félelem lebénít minket. Olyan távoli gondokkal foglalkozunk, mint az ukrán háború, ami közelinek tűnik, hatással is van ránk, de teljesen tehetetlenek vagyunk. Az élelmiszertermesztésért viszont tennünk kellene.
Pár hete vettem egy harcsát egy közeli halgazdaságból. Környékbeli szupermarketekbe is szállítanak, a halfilék szépek és frissek. Ám a mostani nyár végén az élő hal beteg volt: a bőrén elbarnult nyálka, alatta a bőr szürke, elhalt, és valahol a hús is kilátszott. Kevés lehetett a víz, ami elfertőződött, kevés a növény, a kukorica satnya. A csökkenő élelmiszer növekvő árakat okoz, ami több feszültséghez vezet. Gyerekkoromban még élelmiszer-túltermelésről hallottam, mint európai problémáról, azért kaptak a gazdák támogatást, ha kevesebbet termeltek.
Milyen háborút akarnak az amerikaiak megnyerni? Lehet-e golyóval növényeket termeszteni, állatokat tenyészteni? Miért nem ásnak mélyre, és keresik meg a valódi problémát? Azt nem lehet GDP-vel mérni.