Farkas Anrás: Az zsidó és magyar nemzetről
Farkas András evangélikus igehirdető 1538-ban kiadott, Krakkóban kinyomtatott éneke:
AZ ZSIDÓ ÉS MAGYAR NEMZETRŐL.
I.
Jersze emlékezzönk az örök istennek
Csudálatos nagy hatalmasságáról,
Melyvel Scythiából régi magyarokat
Jó Magyarországba olyan módon kihozá,
Ment régen kihozá ah zsidó népeket
Fárahó királnak markából, ínségéből.
Azért ez éneket mi kétfelé oszszuk,
Hogy ez dolgot nyilvábban megérthessök;
Először mi szóljonk ah zsidó népekről.
Ment őket az isten Egyiptomból kihozá;
Azután mi szóljonk az magyar népekről.
Ment őket az isten Scythiából kihozá.
II.
Régen ó törvénben, mikor Jézus uronk
Ez világra még nem született vala,
Az zsidók valának istennek népei,
Neveztetnek vala Izrahel fiainak,
Kik lakoznak vala naptámadat felé
Kánahánnak földében ön atyjokval Izraelvel.
Készeríttetének éhségnek miatta :
Egyiptomban ők mind el-bémenének
Kiket az Fárahó Józsefnek kedvéért
Jó kedvvel fogada és békességbe tarta,
Mert József is vala Izraelnek fia,
És az Fárahónak dolgosa, tanácsosa.
József ott meghala az ő vén atyjával
Izráellel, és minden bátyjával;
De ah zsidó népek, kik megmaradának,
Megsokasólának, igen elterjedének.
Új királ támada Egyiptomországban,
Ki nem tudja vala Józsefnek jámborságát.
Azért meggyűlölé ah zsidó népeket,
Kezdé űket igen sanyargatnia
Nagy sok szolgálatval, kénszerittésekkel,
Sok pallérok által űket nehezíteni,
Téglaverésekkel, sárcsinálásokkal,
Erős nagy munkákkal, sanyaró rabságokkal.
Az kegyelmes isten rajtok könyörőle,
Áron papot és Moizsest választá,
És vezéről adá ah zsidó népeknek,
Hogy őket kimentse Fárahónak markából.
Jelenté az isten nagy hatalmasságát
Az Fárahó előtt rettenetes csudáját.
Látván ah Fárahó, inkább keményedék,
Nem akará őket elbocsátani,
Isten parancsola : Moizses indítá
Áromval egyetemben mind ah zsidó népeket,
Utánok indóla az Fárahó királ
Ő nagy erejével, temérdek sok népével.
Mikor juttak vala az Veres tengerre.
Ott ah zsidók igen megijedének,
Moizses bíztatja: »semmit ne féljetek.
Isten velönk vagyon, ő minket megszabadít.«
Áron pap megsujtá ah tengernek vizét,
És az vessző ellen ottan kétfelé válék.
Ott ah zsidó népek az Veres tengeren
Száraz lábbal mind általköltözének.
Azonközbe juta az Fárahó királ,
Nagy hertelenséggel az tengernek indóla.
Hogy bétakarodék minden népeivel
Az tengernek vize esmét egybezúdola.
Minden népeivel Fárahó ott vesze,
De ah zsidók békességvel járának.
Nagy hálát adának mennybéli istennek,
És őtet tisztelék édes éneklésekvel.
Onnat indólának, sem útok nem vala,
Ösvények sem vala, de isten vélek vala.
Nappal mindenkoron egy oszlop fényes köd
Ment egy vezér előttök mégyen vala,
Azonképen éjjel egy oszlop fényes tűz
Ment egy hív kalauz őket vezérli vala,
Őket az pusztában az nagy isten tartá
Mennyei kenyérvel az negyven esztendeig.
Végezetre oztán őket el-bévivé
Ah megígért Kánaánnak földében,
Mely mondatik vala az ő bőségejért,
Nagy kövérségejért, tejjel mézzel folynia.
Letelepedének megöröködének,
Elszaporodának és meggazdagólának.
III.
De immár hagyjuk el ah zsidó népeket,
Vegyük elő az régi magyarokat.
Ingyen majd meg.rtjük, hogy az Isten őket
Ílyetén bő földre, magyarrá el-kihozá,
Mint régen kihozá a zsidó népeket
Egyiptomországból ah megígért bő földre.
Mind a scythiai hatalmas magyarok
Származának két jeles férfiaktól:
Egyik férfiúnak Hunor vala neve
És az másodiknak nagy Magor vala neve,
Kiktől ah magyarok felneveztetínek :
Hunorral hunusnak, Magortól magyaroknak.
Eh két emberektől annye nép származék.
Hogy Scythiát űk mind széllel bétölték.
Ah Scythia vagyon naptámadat felé,
Erdélyen, Moldován, Oroszországon belől,
Túl Tatárországon, ah fejér kunokon,
Pogán országokon, sok havasokon belől.
Jóllehet magyarok el-ben Scythiában
Hatalmasok és nagy sokan valának,
Demaga az istent nem esmerik vala,
Sem az ű szent fiát, mi édes megváltónkat;
Azért barom módra nagy vak pogányságban
Űk is élnek vala, bálvánt imádnak vala.
Ah kegyelmes isten rajtok könyörőle :
Űközikbe ada oly gondolatot,
Hogy űk keresnének ah napnyugat felé
Országot magoknak, hol letelepednének.
Azért indulának mind feles.gestül,
Tízszáz és ezeren elöszer kijövének.
Másodszor mikoron nyolczszáz nyolczvannyolczban
Írnak vala urunk szület.se után,
Ah kétszáz-ezeren és három-ezeren
Szolgától kiválván esmétlen kijövének
Sok havasok által pogán országokban
Ah nagy isten őket békességgel viselé.
Mikor juttak vala ah Tanais vízre
Ott hajójok űnékiek nem vala,
Azért két-két lónak egyikét-egyikét
Ah Tanais parton ők mind megnyózzák vala.
Lóbőrből magoknak önnön hasok alá
Hólyagot varrának, vízen általkelének.
Hét kapitánokat köztök emelének.
Béjővének ah jó Magyarországban,
Kit neveznek vala bő Pannóniának,
Mert ím az kenyérnek dejákól neve panis:
Ah panistól híják jó Magyarországot
Bő Pannoniának, bő kenyerő országnak.
Azért ez országot mind nevezik vala
Tejjel, mézzel folyó az kövér földnek,
Mert ő bővölködik aranynyal, ezüsttel,
Ónnal, vassal, érczczel, sóval, öreg barmokkal,
Ah Szerém borával, ah Somogy borával
Ah Makra borával, ah felföldi jó borokval.
Ah Duna vizivel, ah Tisza vizivel,
Száva, Dráva, Szamos, Maros vizivel,
Erdőkkel, mezőkkel, szép zsíros fűekkel,
Johokkal, lovakval, tikval, lúdval, disznóval,
Őket ah nagy isten itt mind megszállítá,
Mint ah zsidó népet Kánaánnak földében.
IV.
Itt esmét hagyjuk el ah magyar népeket,
Vegyök elő az Izráel fiait,
Kiknek isten ada sok jó fejedelmet,
Az Józsue vitézt és az igaz Gedeont,
Erős Sámson vitézt, ím ah Saul kerált,
Ah szent Dávid kerált, ah bölcs Salamon kerált.
Ezeknek általa isten oltalmazá
És megtartá mind ah zsidó népeket,
Míg istent hallgatták és űtet tisztelték
Nagy bő országokban békességgel lakának
De hogy hátra veték szent parancsolatját,
Isten megharagvék, erőssen őket veré.
Pogány kerálokkal, idegen népekkel
Országokat dúlatá, raboltatá,
Ellenek támasztá nagy hatalmassággal
Babyloniából Nabugodonozor kerált;
Ő mind elégeté ah Jerozsálemet
És mind elpusztittá ah Salamon templomát.
Sedechiás kerált ő megfogattatá
És fiait előttö levágatá,
Sok fejedelmeknek fejeket szedeté,
És önnön magának Sedechiás kerálnak
Szemét kivájatá, békóba vereté,
Babyloniába örök tömlöczre veté.
Nabugodonozor kerál fogságában
Hatszáz és négyezer zsidók esének
Szomoró bánattal, keserő sírással
Édes hazájokból mind fogva vitetének, .
Ők is szolgálának Babyloniában
Éhségben, rabságban az hetven esztendeig.
V.
I t t esmét hagyjuk el ah zsidó népeket:
Emlékezzönk meg az magyar népekről,
Kiket ah nagy isten nagy jóval szerete,
Ez országba hoza, igen megkazdagitta,
Nékiek is ada jó fejedelmeket,
Jámbor kerálokat és jó tanácsadókat.
Első kijövésben még pogányságokban
Adá ah hatalmas Atilla kerált,
Ki az nagy Nemrótnak unokája vala,
Bendaguznak fia, ez velágnak félelme.
Másod kijövésben ah szent Estván kerált,
Szent Imre herczeget, dicső szent László kerált.
Ezeknek utánna jámbor Béla kerált,
Károly kerált, ő fiát Lajos kerált,
És ah Zsigmond császárt, ah Jankula vajdát
És az ő jó fiát, hatalmas Mátyás kerált;
Lengyel László kerált, ifjú Lajos kerált:
Isten győzi számát sok jámbor kerályoknak.
Ezeknek általa ah kegyelmes isten
Oltalmazá ah jó Magyarországot;
Ez ország határit isten kiterjeszté,
Sok vendég népekre, nagy sok tartományokra.
Ő melléjek ada hatalmas urakat,
Jeles országokat, sok kulcsos városokat.
Naptámadat felől az hideg Moldovát,
Havas elve mind ah vad oláhokat,
Délről Ráczországot, és az napnyugatról
Szegén Tótországot, ah bő Horvátországot,
Északról peniglen ah bő Csehországot,
Csehország határán ah Slézia tartománt.
Mindezeket isten mellénk adta vala,
De jobb részét tőlönk meg elszakasztá,
Mert elfeledkezénk ő nagy jóvoltáról,
Kegyelmességéről, sok jó téteményéről;
Meg sem emlékezénk régi dolgairól:
Hálálatlanok lőnk sok jó ajándékiról.
Haragra indítók hitetlenségönkkel,
Vakságinkkal és nagy hamisságinkkal
Kezdők bosszontani kazdag aranyonkkal,
Drága ezüstinkkel, ezekbe bízásinkkal,
Az Szerém borának nagy torkosságával,
Paráznaságokkal, rettenetes bűnökvel.
Azért ő haragja ellenönk gerjede,
Bosszuálló ostora rejánk szálla,
Köztönk meghasonlánk, iregység, gyűlőség
Mi köztönk támada, kezdők egymást üld.zni;
Nagy sok környöl való szép tartományokat,
Jeles országokat isten tőlönk elveszte.
Végezetre oztán miréjánk kihozá
Basáival az hitetlen török császárt,
Mint ah zsidó népre és Jeruzsálemre
Régen vitte vala az Nabugodonozort:
Minket es megvere és mi országonkat
Mind elégetteté, dúlatá, raboltatá.
Sok kejáltásokkal az nagy istent bántók,
De bűnönkből nem akaránk kitérni,
Mi kápolnáinkban voltak éneklések,
De ah szent írásnak nem volt predikálása,
Azért elveszteté sok monostorinkat,
Mint Jeruzsálemben ah Salamon templomát.
Ah zsidó népeket isten foglylyá adá
Régen babylóniai kerálnak
Magyarokat adá törökök markába,
Kik ah Sarlóközből, ah bő Mátyus földéből.
Szalából, Somogyból, ah Szerém földéről,
Ah széles alföldről sok népet elhajtának.
Kik megmaradának ilyen nagy romlástól,
János királt királlá koronázák,
Ah királ meglátá hogy ő nem bírhatja
Pogán törököknek temérdek sokaságát:
Bölcsen cselekedék: frigyet vélek vete,
Hogy csak épölhetne ah megnyomorodott ország.
Másfelől esmétlen ah magyari urak
Elhajlának koronás királoktól:
Pártokat üt.nek János királ ellen
Királt emelének em az Németországból;
Ah sok pártolással felföldet elveszték,
És annál is inkább ez ország megnyomorodék.
Mindezek szállának istentől mireánk,
Bűnönk szerént és gonoszságonk miatt,
Egyfelől verete pogán törökökkel,
Másfelől némettel és ah sok pártolókkal.
Ezzel megmutatá az hatalmas isten,
Hogy ő az bűnöknek erős bosszuállója.
VI.
Vegyük elő esmét ah zsidó népeket,
Kiket isten erössen megvert vala,
Ez hetven esztendő midőn bétölt volna,
Őket el-béhozá ah Babyloniából,
Országokba vivé, újonnan szállítá,
Nékiek építé Jeruzsálem városát.
Őközéjek ada esmét profétákat
Kik tanítsák és oktassák ah népet,
Esmerjék magokat bűnösöknek lenni,
Kövessék az istent: nékik ő megbocsátja,
És annak felette hogy az atyaisten
Egyetlenegy fiát őközikben bocsátja.
Mikoron az üdő immár bétölt vala,
Atyaisten elbocsátá szent fiát,
Ez világra köldé, izene mindennek
Örömet, kegyelmet, bűnőnknek bocsánatját:
De uronk Krisztusban csak kevesen hűnek:
Ah kik őtet vévék, istenben örőlének.
De ah zsidó népnek jobb része nem vövé
Sem ah papok, sem ah szerzetes zsidók,
Uronkat megölék, és ő tanítványit
Kergetnie kezdék, határokból kiűzék :
Negyven esztendejeg isten őket várá,
De meg nem térének, azért őket elveszte.
Egyszer egy üdőben, egy husvét napjára
Felgyűlének régi szokások szerént,
Ah harminczszor való százezer emberek,
Kűvöl bégyűlének akkor Jeruzsálembe,
Isten felindittá ah romai császárt,
Ah várast megszállá, őket mind benn rekeszté.
Nagy éhség támada, kezdék csókolgatni
Az galambszart, kivel ők sóznak vala,
Megnyomorodának, kezdék bényelnie
Számszeríh ideget, önnön saruok talpát,
Asszonyi állatok édes gyermekeket
Éhségnek miatta megfőzik, eszik vala.
Némelyek közzőlök aranyat, ezüst.t
Bényelének, hogy gyomrokban megmentsék,
De az rómaiak két ezert őbennek
Meghasogatának, az aranyat kiszedék;
Császár parancsolá, hogy mind meg ne ölnék,
Azért harmincz zsidót egy pénzen adnak vala.
Ezzel megjelenté az hatalmas isten,
Hogy ő soha ezt el nem szenvedheti :
Az ő szent igéjét mikor megútálják,
És annak felette csúfolják, háborgatják,
Teremtéstől fogva ő mind elvesztette
Kik nem engedének az evangéliomnak.
VII.
Mostan is az isten közinkbe bocsátott
Sok bölcseket és jámbor tanítókat,
Kik az íge által hérdetik minekönk
Áldott Jézus Krisztust egy üdv.ss.gnek lenni,
Ki az atyaistent nékönk engesztelte
Drága szent vérével, ártatlan halálával.
De jaj mind azoknak, kik nem elégesznek
Egy Krisztussal az ő üdv.ss.gekre,
Kik egyebek által akarnak üdv.ss.get,
Vagy önnön magoknak érdemeknek általa :
Ezek megtagadják az Krisztusnak vérét,
És az ő szent atyját káromlással illetik.
Mikoron azt valljuk, hogy nem üdv.zől.nk
Érdemönkből és jó cselekedetönkből,
Pokolbeli ördög ellenönk feltámaszt
Földi királokat, hatalmas nagy urakat,
Világi bölcseket, kazdag pap urakat,
Sok szerzeteseket, áítatos szenteket.
De tanács mindennek, hogy ne háborgassák,
Ne üld.zz.k az istennek igéjét,
Mert ha mi azt teszszük, kezdönk úgyan járni,
Ment ah zsidó népek régen Jeruzsálemben :
Kazdag királokat, jeles nagy urakat
Az hatalmas isten megfeddet az igéért.
Inkább adjonk hálát az nagy úristennek,
Hogy közinkbe szent igéjét bocsátá,
És minket vígasztal az ő igéjével
Mi nagy veszedelmünkben és nyomorúságunkban.
Akarja az isten szűvünket felnyitni,
Hogy mi el ne veszszünk régi nagy bűneinkben.
Azért mi es vegyük jó kedvvel őtőle,
És hallgassuk az istennek igéjét,
Esmerhessük magonkat bűnösöknek lenni,
K.vessük az istent : nekönk ő megbocsátja,
És annak felette jó Magyarországot
Esmét feltámasztja, és esmét hatalmat ad.
Bölcs Salamon írja, hogy az keráloknak
Ő szűvöket csak az isten igazgatja :
Ő markában tartja, és nagy hamarsággal
Melyfelé akarja, ottan oda hajthatja, 340
Hatalmas uraknak pártoló szűvöket
Nagy hirtelenséggel öszvö egyenesíti.
Azért mi es k.rjük istent mint atyánkat :
Igazgassa az kerált miközöttönk :
Magyari uraknak pártoló szűvöket
Igazgassa immár ah jámbor kerál mellé :
Adjon békességet minden népek között,
Hogy mi ő felségét egyetembe d.cs.rhessük.
Farkas András szerzé ezeket énekbe,
Keserőlvén az nyomorúlt országon.
Igen szánja vala hogy az hitetlenek
Istennek híveit széllyel üld.zik vala;
Kis karácson után immár írnak vala
Az ezerötszázban, harmincznyolcz esztendőben Amen.
Elfeledett iró: Lev Tolsztoj
Nehéz írni egy olyan íróról, aki jól ismert azok körében, akik szeretik a szépirodalmat, de azok szemében teljesen érdektelen, akik az olvasást unalmasnak találják. Mégis akkor miért írnék Lev Tolsztojról? Egyrészt személyes okból, másrészt figyelembe véve írói tehetségét, nincs olyan sok szó, amit ne érdemelne meg. Sajátos a viszonyom Tolsztojjal, mivel a Háború és Békét tizennégy évesen olvastam el, ami meglehetősen korainak mondható. Megszenvedtem az elolvasásával, de meghatározó élmény is volt egyben. Kétség kívül, ha ma olvasnám, biztos jobban érteném, teljesen más gondolatokat ébresztene bennem, így viszont megmaradt az emlékeim közt, nem úgy mint sok jelentéktelenebb regény, ami elsüllyedt az emlékeim mocsarában.
Csak az mesélhet aki maga is megjárta a poklot
Tolsztoj (1828 – 1910) Jaszna Poljanában született, régi arisztokrata családban, ahonnan szülei az író gyerekkorában Moszkvába költöztek, hogy ezzel is segítsék a fiúk tanulmányait. Apját korán elvesztette, árvaként nőtt fel. Részt vett az arisztokrata társasági életben, ami a művein is nyomot hagytak, hiszen a legismertebb regényei is ebben a körökben játszódtak. Jogi tanulmányit soha nem fejezte meg, bár többször nekirugaszkodott, de az érdeklődése mindig másfelé irányult. Próbálkozott a jaszna poljanai birtok megreformálásával, élt Péterváron, végül inkább belépett a hadseregbe. Itt többször került életveszélybe, részt vett a kaukázusi hegylakók elleni küzdelemben, ahol belekezdett az írásba is. Átélte Szevasztopol ostromát, majd a krími háború után leszerelt.
Nyugat-európai körútja után újból a jaszna poljanai birtokra tért vissza, ahol a figyelme a pedagógia felé fordult. Maga szervezte a jobbágyok gyerekeinek oktatását, többek közt történelmet is maga oktatta, érdekes módon, bár nem volt kötelező iskolába járni, mégis a gyerekeket úgy kellett onnan hazazavarni. Azt hiszem ma ez elképzelhetetlen lenne.
Élete színes volt, értékes tapasztalatot szerzett, mind az orosz társadalmi életben, mind a harctéren, mind külföldön: többek közt meghallgatta Londonban Charles Dickens előadását a nevelésről is. Ezek remekül megágyaztak olyan remekműveknek, mint a Háború és Béke, vagy az Anna Karenina.
A Háború és Béke
Azt hiszem a fent leírt életpálya nem elegendő egy ilyen remekmű megalkotásához. Ehhez a tehetség is elengedhetetlen, de mégis hány olyan tehetséges író van, aki nem fektet ekkora energiát ennyi cselekményszál megtervezésébe, történelmi háttér tanulmányozásába, a politikai viszonyok és a szerelmi szálak ábrázolásához. Milyen más, ha egy író csupán körülírja, hogy a lány szereti a fiút, milyen sokat álmodozik róla, mint egy olyan komplex valós helyzetet ábrázolni, mint például Marie karaktere, akinek azzal tudattal is meg kell küzdenie, hogy csúnya. Egyszer Nyikolaj azért nem vigasztalja szívesen feleségét, mert sírás közben sokkal szebb. Egy ilyen hatalmas regényfolyam esetében, ahol az orosz-francia háborúk eseményeit is pontosan szem előtt kellett tartani, hihetetlen aprólékosságra vall, hogy ilyen apró érzelmi rezdüléseket is ilyen részletesen ábrázol.
Mivel a könyv a Napóleon oroszországi hadjáratát dolgozza fel, azoknak is érdekes olvasmány lehet, akik érdeklődnek a hadtörténet iránt, nagyon érdekesen írja le a harcra készülést, magát a taktikai megmozdulásokat is a csata folyamán azt fiúként igazi élmény volt olvasni. E mellett nem kevésbé érdekes háttérben a szereplők magánéletének alakulása, a szerelmi szálak bonyodalmai, például a házasságok milyen kompromisszummal köttettek meg. Külön érdekes a konzervatív Pierre jellemfejlődése: a csökönyös arisztokratából, hogyan válik a francia fogság alatt szabadkőműves. Ez egy fontos üzenete a regénynek: a napoleoni háborúkkal olyan eszmék es elterjedtek Európában, ami alapvetően változtatta meg az arisztokraták gondolkodását, ezen keresztül pedig a nemzet gondolkodását, az állam működését.
Ezt a regényt azért merném Tolkien Gyűrűk Ura regényéhez hasonlítani, mert ma talán azt elég sokan ismerik, hogy legyen értelme az összehasonlításnak. Mindkét esetben az író számos karaktert mozgat, de míg Tolkien az angol irodalom számára egy mitikus eposzt akart teremteni, ott inkább a skandináv népek eposzainak kutatása és átemelése az érték, de például Tolsztoj a csatajeleneteket is igen igényesen és aprólékosan írta le, és mivel Napóleon hadjáratáról van szó, mellébeszélésről szó sem lehetett. Azaz Tolstojnak a hadműveletekkel is tisztába kellett lennie, amiben a katonai múltja is segítségére lehetett. Ez rengetek előismeretet feltételez.
Ezzel a regénnyel kapcsolatban az az érzésem, hogy bármelyik pontját is emelném ki, nem csupán dicsérni tudnám, hanem bármely író fölé helyezni.
Tolsztoj helye ma
Mégis ma közel sem annyira ismert, mint azt az értékei szerint megérdemelné. Ma egy könyv akkor lehet sikeres, ha a belőle készült film is sikeres. Tolkien esetében ez várható volt, hiszen témája olyan mondavilágot dolgozott fel, ami már az angolszász világban jól ismert volt, valamint létezett a karaktereinek egy szubkultúrája. A CGI érdemeit sem lehet elhanyagolni. Viszont azok az apró zseniális részletek, amikre a Háború és Béke kapcsán utalni akartam egyszerűen megfilmesíthetetlenek. Ha ezek eltűnnek, kapunk egy szokásos háborús filmet szerelmi szálakkal, ezt meg már lelőtték az Elfújta a széllel, ráadásul az az USA-ban játszódik, ami marketing szempontból előnyösebb is.
Az orosz realizmus legnagyobb alakját nem elég csak említés szintjén ismerni. Ennek el kellene jutnia az olvasni szeretők nagy százalékához. Iskolákban nyilván nem lehet eljuttatni a gyerekekhez, ha a mai oktatási rendszerben elolvassák mondjuk az Ivan Iljics halálát, akkor azt biztos egyrészt unni fogják, továbbá elképzelhetetlen, hogy kilépve az iskolából ezt önként válasszák. Ha jól emlékszem én is ezt a könyvet egyszerűen a nagymamám könyvespolcáról emeltem le. Ma a családi könyvtár talán nem létező fogalom, és egy ilyen horderejű író nem is versenyezhet a XXI. századi marketinggépezettel, hiszen az írói tehetség nem fejlődött olyan gyorsan, mint az eladás művészete.
Ellenzék kínos hiánya
Reagálni szeretnék egy cikkre. Ez a cikk címében egy palotaforradalom lehetőségét vetíti előre, ami az MSZP-ben egy nagyon is reális opció. Ez ennek a pártnak a legnagyobb gyengéje, helyesen teret enged a megújulásnak, de ez sokszor az önös tervek megvalósításába torkollik, az aktuális vezető politikai legyilkolása által. Míg a FIDESZ igazából egy ember köré épített bebetonozott monstrum, addig az MSZP inkább hasonlított egy méhkasra. Jelen pillanatban ez lehet a veszte, ugyanis a hatékony építkezéshez szükség van egy bizonyos szintű szervezettségre, ami jelenleg nincs meg a pártban. Viszont a túlzott merevség sem lenne ideális (mint a FIDESZ-ben). MSZP-nek nem sikerült ezt az arany középutat megtalálnia és Gyurcsány megbuktatásával a párt a káoszba süllyedt, a magbuktatókkal együtt.
Az, hogy nem tudnak a 17%-os támogatottságnál többet szerezni egyes egyedül csak a saját hibájuk. Nem lehet a kevés médiatámogatásra fogni az internet világában, egyszerűen krónikus ötlettelenségben szenvednek, ami a vezéregyéniség hiánya tovább ront, végkép beleszürkülnek a baloldal amúgy sem színes palettájába, pedig a kormány szolgáltat témát rendesen. De mégis kinek hiányzik ma egy ellenzéki párt?
Tulajdonképen nagyon sok embernek, akik nem mennek el szavazni, vagy kénytelenek túl nagy kompromisszumot kötni. Az is intő jel, hogy a választók minimum fele nem választana senkit. Ez egyszerre mutatja az elégedetlenséget és az alternatíva hiányát. A cikkben említik a kormányzóképességet, és ehhez mi szükséges, de azt hiszem ezt önmagában nem hisszük el az MSZP-ről. Például a már-már szélsőségesen centralizált FIDESZ-ben is nehéz végigvinni egy-egy tervet, Lázár János szerint is túl sok oligarcha akar beleszólni a kormány munkájába, politikai ellenfelekről nem is beszélve, pedig egy erős pártról beszélünk. Most emlékezzünk vissza Gyurcsány Ferenc reformterveire, amit népszavazással sikerült megbuktatni (ami elvileg ellenzéki kezdeményezés volt, de valószínűleg kellett hozzá a párton belüli politikai ellenfelek segítsége is). Ilyen ma elképzelhetetlen, szerintem helyesen, mert ez a kormányzóképesség maga, nem pedig a cikkben felsorolt elvek:
“eszerint a kormányzóképesség megszerzéséhez négy fontos dolog kell: értékalapú politika, társadalmi beágyazottság, hitelesség és szakmai megalapozottság”
Kormányzóképességbe beletartozik az is, hogy bizonyos szükséges ám kevésbé népszerű intézkedéseket véghez tudjanak vinni a párt bukása nélkül. Az MSZP most korántsem mutat ilyen képet, és az, amit a cikk sugall, abszolút jogosan, csak a velük kapcsolatos kételyeket erősítik.
Aki elhatárolódik az összes párttól egy kicsit cinikusnak tartom, legfőképpen azért, mert ha nem szavaz, akkor mindegy mit hord össze, akkor tulajdonképen elégedett a jelenlegi rendszerrel. Ezzel nincs is semmi gond, de mivel mást állítanak, mint amit valójában cselekszenek, nem hiszem, hogy ez tudatos választás lenne.
Lényeg, hogy jelenlegi kormányunk elég sok ideológiai és gazdasági hibát vét, amit a választók többsége felé hihetetlen jól kommunikálnak, ezzel a bázissal pedig meg lehet szerezni a többséget. Ha nincs alternatíva, akkor elvesztjük a reményt is abban, hogy változtathatunk, így egyre jobban ki leszünk szolgáltatva egy ideológiának, egy akaratnak, ami valójában egy kisebbség támogatása csak, vezetők elkényelmesednek, és amint látjuk beindulnak olyan folyamatok, amik a politikai és gazdasági vezetés egy kézben összpontosulásval fog végződni. Ezt mindegy hogy egy puha diktatúra, ahol nincsenek kivégzések, de a lényeget tekintve ugyan az lesz: egy szűk bázis rákényszeríti az akaratát a többségre. Ha az Európai unió a jövőben is fennmarad ebben a formában, a középréteg csalódottsága további elvándorlást fog eredményezni, hiszen ez a kormány pont értük nem tesz semmit. Mivel nem tesznek semmit az egészségüggyel és a nyugdíjrendszerrel, ezek összeomlása sokaknak nem ad választási lehetőséget.
Egy ellenzéki pártnak erre is kellene fókuszálnia, kongatni kellene a vészharangot, de ehhez képest csak a csend van, mintha ők maguk sem hinnének magukban. Egy egészséges társadalomban mindig kellene lenni új elképzeléseknek, mind a politikai vezetésre, mind a gazdaság megreformálására, ha ez nincs akkor az apátia és a közöny nagyon mély problémára utal, arra, hogy a nemzet, a társadalom egésze elvesztette a hitét, így nem csoda, ha nehezen szerveződik egy ellenzéki párt. De működhetne ellenkező irányba: egy pártnak lehetne víziója, ő hitethetné el velünk, hogy van bizonyos dolgokra alternatíva, azokban, amikben a kormány gyenge. Ide olyan vezető kellene, aki nem a közvélemény-kutatásokat bújja, nem fél a politikai vitáktól, hanem mint egy jó vezér az alapelvek mentén utat mutat. Ehhez bizony egy személyiség kell, ami ma az MSZP-nek nincs meg.
Nemeskürty István – Historia est magistra vitae
Nemeskürty István halála azért is rendített meg, mert bár csupán egy könyvét olvastam a Mi, magyarok címűt, de az nagy hatással van rám. Sokszor az olvasmányok jönnek-mennek az ember életében a nagyobb hatású kissé háttérbe szorítja a feledhetőbbet, azt hiszem így már rengeteg olvasmányom a feledés homályába vész, de az ő műve azt hiszem életem végéig elkísér.
Nem csupán az átfogó történelmi tudása, a kiváló írói tehetsége fogott meg, hiszen úgy el tudta mesélni történelmünk 1000 évét, hogy az egy izgalmas olvasmány is volt egyben, hanem általában a hozzáállása a történelem vizsgálatához. Anno történelemtanárom a következő idézetet hajtogatta nekünk az óránkon:
“Historia est magistra vitae.”
(történelem az élet tanítómestere)
Idézet lényege a következő: a régi emberek hibáiból és erényeiből sokat lehet tanulni. Ez remélem nem lesz tanárom számára sértő, de ez a mondat igazán Nemeskürtyn keresztül nyert értelmet. Könyvében ugyanis rengeteg olyan következtetés, magyarázat található, ami a történelmi fordulópontokat több szempontból is megvilágítja, amiből rengeteg tanulság levonható, amin keresztül a mai politikai helyzetet is más szemszögből értékelnénk, de akár a nagyon érzékeny trianoni béke példáját is említhetném. A könyv folyamatosan gondolkodásra késztet, ami szerintem alapvető elvárás egy történelemkönyvtől, annak nem szájbarágásnak és száraz adatok felsorolásának kellene lennie, hanem olyan okfejtéseknek, amin keresztül megtanulunk gondolkodni, eseményeket a régi példák alapján elemezni legyen ez népvándorlás, nemzetiségek közti konfliktus, vagy gazdasági krízis.
Magyarországon a történelemoktatás egyik célja a nemzeti identitás erősítése, legalábbis ez volt az egyik kitűzött cél, ráadásul kötelező érettségi tantárgy, ami szintén a fontosságát lenne hivatott jelezni. Az oktatás sikerességét több ponton is meg lehet kérdőjelezni. Semmiképen sem szeretném tartalmilag kritizálni a tankönyveket, mert azokat nem ismerem, jómagam régen érettségiztem és nem ilyen területen dolgozom, így az ismereteim sajnos inkább kopnak, mint bővülnek, de azt jól látom, hogy egy beszélgetések alkalmával mások tudása, akiket ez a téma nem érdekelt, még jobban elkopott. Ismerek olyat akin kitűnő tanuló volt, természetesen ötös lett a történelem érettségije is, de ma már azt sem tudja, hogy kik oldalán harcoltunk a II. világháborúban, nemhogy arról valamilyen ok-okozati összefüggést tudna mondani, vagy hogy mi történt 1956 október 23-án és akkor kik ellen is harcoltunk. Mert nem érdekelte ez az egész, és bizony a száraz unalmas tananyag hamar el is illan. Lehet, hogy ez szélsőséges példának tűnik, de ha csinálnánk egy felmérést azt hiszem alaposan meglepődnénk.
Másik szomorú példa az ún. félkönyvesek jelensége: aki egy félinformációba belekapaszkodva felépít egy álomvilágot, egy bulvártörténelmet, ami a kellő háttérismeret hiányában természetesen folyamatosan formálható is. Elszomorító, hogy tankönyvekre hivatkozva állítanak olyan dolgokat, amik ott sohasem szerepeltek, de erre építik a következő és következő elméleteket, már már mondákat, legendákat meghazudtolva, csak ép tudományos tézisnek beállítva.
Ahhoz, hogy Nemeskürty István művét értelmezni tudjuk eleve gondolkozva kell hozzáállni az olvasáshoz, nem elhinni egyes feltételezéseket, hanem több helyről utánaolvasni és magunknak értelmezni. Sajnos igaz az az állítás, hogy nem voltunk ott, nem láthattuk mi történt, de több értelmezés metszete már egyre világosabb képet adhat, így magunk is bölcsebbek lehetünk és a mai életünkben jobb döntéseket hozhatunk. Ha elveszítjük a gondolkodás képességét és csak elhiszünk dolgokat, akkor birkák leszünk, akiket bármerre terelhetnek és a szörnyű dolgok újra meg fognak velünk történni.
Göncz Árpád (1922 – 2015)
Göncz Árpád neve összeforrt a rendszerváltással, ő volt az a politikus, akiben a választók mérsékelt része nemhogy nem csalódott, hanem egyenesen példaképként, tényleg Magyarország nagypapájaként tekintettek rá, bár nem közvetlen választásokon szerezte meg a Magyar Köztársaság elnöki pozíciót. A múltja csak hitelesebbé tette 1988 utáni politikai nézeteit és tevékenységét, hiszen két elnyomó diktatúrával is szembeszállt, kommunista elnyomás 56-os forradalom után börtönbe is zárta, ha nincs a 1960. márciusi amnesztia, talán élete végéig.
Műfordítóként és drámaíróként valóban közel érezhettük magunkat, hiszen ez csak alátámasztotta a bölcs öregember imidzsét. Erre szükség is volt, mivel a kommunista rendszerben a nép gyermeke szlogen kissé elkopott. Legismertebb fordítása a Gyűrűk ura, amit azért is kezdtem el elolvasni, mert az ő neve is szerepelt a könyvön, de végül nem sikerült soha elolvasnom, de ez nem Göncz Árpád hibája.
A rendszerváltás utáni egyik legnépszerűbb, ha nem a legnépszerűbb politikus volt, de még érdekesebb ezen népszerű politikus viszonya az aktuális kormánnyal. Göncz Árpád csökönyösen ragaszkodott olyan elvekhez, ami a választók nagy részének szimpatikus volt, nem az olcsó népszerűséget kereste, hanem a pozitív ideológiáját megértették a választók nagy része is, és könnyen azonosulni tudott, azzal, ami Göncz Árpád volt maga. De miért futott zátonyra a kapcsolata nem csak Antal Józseffel, hanem általában az MDF politikájával? Talán több következetességet várt volna el tőlük. Még több kérdést vet fel, hogy vajon miért találta meg a közös hangot az 1994 ás 1998 között kormányzó MSZP-vel jobban, mint a saját pártjával vagy a rendszerváltó MDF-el és később a FIDESZ-el? 1989-es változásokat sokan nem értették meg, szélsőjobb ösztönösen nyugat ellen kezdett lázadni, ők benne csupán egy összeesküvőt láttak, amit Csurka István csak megerősített, ami a 1992-es kifütyüléséhez vezetett, ezt a többség értetlenül fogatta. Sokan csupán azt hitték, megvalósulnak az álmaik, lesz nyugati kocsi, nyugati költekezés és több pénz, talán a szabadságot és abban rejlő lehetőségeket kevesen látták meg, még kevesebben értékelték.
Összességében Göncz Árpád készen állt a rendszerváltásra, mert ő maga sohasem fogadta el az elnyomást, mert személyisége letisztult volt és elég bölcs volt ahhoz, hogy a megfelelő döntéseket hozza meg, szilárd legyen az értékrendje. De a választók egy része és a kormány sem készült fel rá. A politikai hibák sorozata oda vezetett, hogy már a második választásokon vereséget szenvedtek a rendszerváltó erők, és faramuci módon, de a MSZNP utódpártja valószínűleg adaptálva az új politikai elveket, és a vezetési tapasztalatait felhasználva tudta azt a demokratikus kormányzást létrehoznia, ami Göncz Árpádhoz is a legközelebb állt, még a következő Orbán kormánnyal is hűvösebb volt a viszonya.
A további elemzéstől eltekintenék, inkább szeretném az utolsó bekezdéssel gondolkozásra sarkalni a kedves olvasót.
Variációk kötelező olvasmányokra
Kötelező olvasmányokat többnyire senki sem szerette, talán divatból, vagy lustaságból, hiszen általában tanulni sem szeretet mindenki. A kötelező olvasmányokon belül Jókai írásai különösen rossz pozíciót foglaltak el. A fülem annyira megszokta, hogy szidják, már fel sem tűnt. Hihetetlen, de 17 évvel az utolsó Jókai regény elolvasása után gondolkoztam csak el ezen. Egyáltalán miért Jókai a tipikus ellenpélda a kötelező olvasmányok témájában?
Sokak szerint Jókai unalmasan írt. Mai szemmel nyelvezete régies, témája nem elég lebilincselő. Ezen belül is a kőszívű ember fiai az állandó rossz példa, a kötelezők rémálma. Egyes iskolákban már nem létezik az a klasszikus kötelező olvasmány, mint 17 az én iskolás éveimben. Gyerekek listából választhatnak, valamint nem is kell hosszadalmas olvasmánynaplókat írni. Ezzel szélesíthetik azt az irodalmi palettát, ami kiszolgálhatja a diákok szerteágazó ízlését.
Már negyedikes osztályos koromban előkerült például az alapvető fiú-lány ízlésbeli különbség, A Tüskevár például a fiúknak nagyon tetszett, míg a lányok halálra unták. Végül a idős, eléggé konzervatív tanárnők is meghajolt az ész érvek előtt. Hiszen ő is belátta a cél végül is az olvasás megszeretettése.
Ezért nagyon nehéz manapság kötelező olvasmányokat feladni. Mert nagyon kevesen olvasnak (sajnos én is). A elektronika egyszerűen kiszorította ezt a szórakozási formát, de ebben a helyzetben üdítő látni azt a pár fiatal gyereket, aki örömmel olvas, még ha az a Harry Potter is.
Mégis, mik azok az okok, amik Jókait és azon belül A Kőszívű ember fiait feketelistára tette? Talán Harry Potter fantáziavilága, a modernebb nyelvezete közelebb áll a mai gyerekekhez. De szerintem el kell jutni valahogy Jókaiig is. Ehhez elsősorban a megfelelő időben és korban kell a gyerekek elé tárni. Én szerettem Jókait, a hosszú leírásaival együtt, mert mivel szerettem olvasni, hozzászoktam, hogy a betűkkel leírt dolgokat magamnak kell elképzelni, sőt ezt nagyon szerettem. Ez egyben eltávolított a filmektől, mivel úgy érzem, valamit rám akarnak kényszeríteni. Furcsa mód nem tudom a mai látvány és hangvilágot sem élvezni a mozikban.
Első lépés nagyon helyesen az, hogy a tanuló megszeresse az olvasást. Második, hogy belássuk, nem mindenki ugyan olyan érdeklődési körű és nem mindenki tud ugyan úgy elmélyülni a tananyagban. Aki eleve nem érdeklődik mélyen a történelem (ezen belül a magyar történelem iránt) az távolinak fogja érezni Jókai történelmi regényeit. De szerintem az aki középiskolában jó tanulónak számít és jó iskolába jár, annak el kell jutni odáig, hogy az adott kor irodalmában is elmélyüljön, nem feltétlenül Jókait kell választania, de valamit az adott témakörből. Viszont Jókai a 1848-49-es forradalom és az utáni témából nagyon jó. Egyrészt mert egyszerűen jól írt, nyelvezete bár régies, de szép, valamint egy lenyűgöző pillanatképet fest nekünk az adott korszakról. Aki szereti a történelmet (mint én), annak ezeket élmény olvasni.
Be kell látni, hogy nem vagyunk egyformák, mindenkinek más alapvetően az érdeklődési köre. Vannak jobb és rosszabb iskolák, ahol adott színvonalnak megfelelően mélyülnek el a diákok a tananyagban, kell lennie olyan intézményeknek, ahol biztosítják az érdeklődő diákok kellő elmélyülését, bizonyos szabadsággal, de az irányítást kézben tartva! Úgy látom a jó iskolák Budapestre koncentrálódnak, bizonyos vidéki városokban gyerekek ezen lehetőségei vészesen korlátozottak.
Elfogyó Európa
Lehet, már lerágott csont Magyarország fogyó népességéről beszélni, de szerintem ez annyira súlyos probléma, hogy ezt a témát nem lehet elégszer ismételni. Népességfogyás XX. század közepe előtt elsősorban valamilyen természeti csapás (aszály miatti éhezés), járvány, vagy háború miatt szokott bekövetkezni. Ennek okai Európában és Észak-Amerikában a XX. század végén XXI. század elején már teljesen mások.
Bár nem hanyagolhatjuk el például Oroszországban és Németországban a második világháború hatását, de elsősorban nem ez a társadalom elöregedésének az oka. XX. század technikai fejlődése gyökeresen átalakította társadalmunkat, ami a gyerekvállalás csökkenéséhez vezet.
Első ok a fogamzásgátlás. Ha nem lenne az óvszer, vagy a tabletta a párkapcsolatok végeredménye akaratlanul is a gyerek megfoganása lenne. Persze fogamzásgátlás volt már a tabletták előtt is, de mégsem volt az életmód része.
Megváltoztak a társadalmi elvárások is. Érdekes, hogy míg régen Magyarországon belül is változó volt, mennyi gyereket vállalnak a családok (lásd baranyai egykézés, valamint ezzel szemben a somogyi nagycsaládokat), ma egész Európa egységesen 1,3 -1,6-os termékenységi rátát mutat fel, szóval átlagosan maximum kevesebb, mint 2 gyereket vállal egy család. Nekem úgy tűnik, bár több szülő erőtlenül emlegeti a gyerekvállalást, de e mellet sokkal fontosabb az egzisztenciális előrelépés, amibe viszont egy gyerek sokszor nem fér bele. Érdekes, hogy sokkal jobban élünk mint akár a nagyszüleink, mégis sokszor irreális anyagi célokat tűzünk ki magunk elé a gyerekvállaláshoz, így ezeket teljesíteni sem fogjuk soha. Ez egy fajta kapzsiság.
Társadalmunk elkényelmesedik. Mivel ma a gyerekek nagy kényelemben nőnek fel, így a rájuk váró megpróbáltatásokat is inkább kikerülik. Ez világosan látszik a például a gyerekek sporthoz való hozzáállásukon, már koránt sem lehet akkora terhelésnek kitenni őket, mint 20 éve, különben lemorzsolódnának. Egyszerűen nem szoknak hozzá, mivel se gyalogolniuk nem kell, se a játszótéren nem fociznak már általában. Egy gyerek (főleg az első) nagy megterhelés, mind idegileg (sok koncentráció, kevés alvás, sokszor magányosság érzése), valamint maga a szülés is fizikailag lestrapálja a nőt. Ehhez kitartás kell, de erre a megterhelésre manapság nem készítik fel a gyerekeket, így joggal félnek is tőle.
A fenti bekezdésben leírtakkal együtt, valamint a „karrier” fontossága miatt a harminc éves kor felett joggal tántorodik el az ember a gyerekvállalástól. Bizony pont a 18-27 éves korunk közti energiával teli életszakaszunkat pazaroljuk el ebből a szempontból. Magyarországon ma egy 27 éves anya nagyon fiatalnak számít, a játszótéren bizony ki fog lógni a sorból. Nehéz elképzelnem hogy bármelyik leendő nagyszülő bátorítaná a lányát, hogy egyetem után egyből családot alapítson. Pedig mivel a fejlettebb egészségügyi rendszernek köszönhetően, ha valaki 30 évesen 2 gyerekkel kezdene el dolgozni, vígan munkában maradhat 65-70 éves koráig (persze ez attól is függ, mi az a munka), 44 éves korára meg a gyerekek felnőnének, élhetné a szabad életét. Manapság a családalapítás egyszerűen nem prioritás, így sokan kifutnak az időből.
Olvastam egy Holland kutatás összefoglalását, arról hány évesen kellene egy nőnek teherbe esni, attól függően, hány gyereket akar, és nem akar beültetést sem. Magyarországon sok fiatal három gyereket akar, ha megkérdezik. Szerintem ezt nem mondják komolyan, csak úgy érzik ez a helyes válasz, de minimum nem gondolják rendesen végig. Ahhoz, hogy 90%-os eséllyel 2 gyereke legyen valakinek természetes úton, annak a nőnek legkorábban 27 éves korában kell az első gyereket vállalnia! Szerintem ez sokaknak meglepő adat, természetesen 3 gyerekhez még korábban. Így picit máshogy fest a négy gyerekes családmodell, gyakorlatilag a jelen társadalmi berendezkedés mellett Magyarországon irreális.
Mai munkavállalókra jellemző a mobilitás. Sokszor akár ezer kilométer távolságra is elköltözünk a jobb munka reményében. Személyes tapasztalatból tudom, hogy a család segítsége felbecsülhetetlen, ha gyerekünk lesz, ennek hiányában a terhünk és anyagi kiadásain hatványozottan nő. Itt megint azt lájuk, hogy az anyagi haszon messze fontosabb, mint a családi kötelékek, ill. a gyerekvállalás.
Magyarországon specifikusan meg kell említeni a bölcsődei és óvodai rendszer katasztrofális állapotát, ami nagyban megakadályozza a fiatal anyukák munkába visszatérését, tovább rontva a gyerekvállalási kedvet.
Lehetséges megoldás lenne, ha a tanulmányok befejezése és a munkavállalás között lenne lehetősége a fiataloknak családot alapítani. Több információ, lehetne szerezni arról, hogyan is lehet tényleg a három gyereket megvalósítani, valamint elérhető óvodai és bölcsődei ellátás szintén elengedetlen lenne. Európai tapasztalatok alapján a gyerekvállalás pusztán anyagi támogatása nem megoldás. Végül de nem utolsósorban alapvetően a prioritásokat kellene megváltoztatni, eldönteni, mi is a z igazán fontos az életben, és azokért kell áldozatokat hozni.
Váltózó Európa
Európa egy új korszak elé néz. Ez a korszak egy újkori népvándorlásról és a kultúrák keveredéséről fog szólni. De mit is tanít erről nekünk a történelem? Ehhez hasonló folyamatok számtalanszor lezajlottak, a legismertebb talán az a népvándorlás sorozat, ami a nyugat-Római Birodalmat is összeroppantotta. Hosszabban itt lehet olvasni a 4-6. század népvándorlásáról. Röviden: ennek a kutatása források hiánya miatt nehézkes, de egy vándorlási láncreakció miatt megindultak a meggyengült Római Birodalom felé az ún. barbár népcsoportok. Ha csak a vándorlási irányokat tanulmányozzuk, akkor világosan látszik, hogy egy összeomló birodalom okozta „vákuum” irányába történt, mind a hunok, mind a vandálok mozgása. Ezt a mozgást sem a limes, sem a katonai helyőrségek nem tudták megakadályozni, vége a latin nép eltűnése és a Nyugat-Római Birodalom összeomlása lett.
Ennek az új korszaknak egy másik aspektusa a keresztényi kultúránk megváltozása. Ennek egyik oka sokak szerint az iszlám bevándorlás. Pedig a keresztény kultúra önmagában is hanyatlik. Emlékszünk, mikor Péter apostol készül elhagyni Rómát és találkozik Jézussal, és megkérdi tőle: „Domine, Quo vadis?”, erre a válasz: „Megyek Rómába, hogy újra megfeszítsenek.” Ebben a történetben az én olvasatom szerint az áldozatkészségről van szó, ami az akkori keresztény hit egyik alapja volt. Jézus nem kardot fogott Néró ellen, aki a keresztények ádáz ellensége volt, hanem ha kell, újra vállalta a fájdalmat és az áldozatot.
Ezzel szemben I. Konstantin császár idejében a keresztény egyházat átszövi a világi politika, az üldöztetések ellenére már a felekezetek elsősorban egymás ellenségei, mint a római apparátusé, végül Konstantin császár egész Római Birodalom területén engedélyezi a katolikus hit gyakorlását (313-ban). Ebben a témában Faludy György: Karoton című regényét tudom ajánlani, ami inkább a katolikus egyház világi hatalommá válásáról szól, mint a dicsőséges felemelkedéséröl. Innentől a katolikus egyház szerintem nagyon eltávolodott a gyökereitől, eredeti eszméit nyomokban, egy-egy kivételes ember tevékenysége nyomán hordozta csak. Ettől fogva segítség, áldozatkészség, szegények védelmezése helyett, a falak építése, defenzív hozzáállás, más ideológiák kívül tartása volt a cél. Szóval az utóbbi kb. 700 évről beszélek. Kevés hívőt ismerek, akik valóban a keresztényi hit gyökereihez állnának közel, sokan divatból, nagyzolásból lesznek keresztények, filozófiájával, valódi üzenetével mit sem törődve.
Ebbe a csoportba tartozik miniszterelnökünk is, ez nem csak az én véleményem, hanem a valóban hívő barátainké is. Mikor a keresztény értékek védelméről beszél, meg szeretném kérdezni tőle, hogy pontosan milyen értékekről is beszél? Hogyan uszítsunk az iszlám vallásúak ellen, és ebből hogyan kovácsoljunk politikai tőkét? Én a menekültekről gyökeresen ellenkezőleg gondolkoztam, pedig én még hívő sem vagyok … Olvasva a híreket, a posztokat a facebookon, reménytelenül egyedül érzem magam, csupán a gyűlöletet, és a gyűlöletbeszéd sikerét látom. A FIDESZ ezzel az emberileg helytelen és keresztényietlen politikával növeli előnyét, bezsebel pár dicséretet pont az európai keresztény-konzervatív politikustól.
Történelem ismétli önmagát, pedig naivan azt hittem, az oktatás által megváltozik a kollektív gondolkodás is, képesek vagyunk egy problémáról összetetten gondolkodni, megérteni a gyökerét. A történelmi tanulság a népvándorlásról az, hogy nem lehet megállítani. Európa népessége gyorsan fogy, főleg Magyarországé. Orbán Viktor bármennyire is szeretné, úgy néz ki a magyar anyák nem vállnak négy gyereket, az átlag továbbra is 1,3, persze kérdés az is, hogy ez a magyar anya itthon marad-e a gyerekekkel. Ez a népességfogyás egyfajta vákuumot generál, így a háborús övezetekből erre fognak indulni, valószínűleg sokan, még évtizedeken keresztül. Lehet, hogy ma, vagy holnap kerítésekkel megvédjük a határainkat, de mi lesz mikor 7 millióan leszünk, vagy kevesebben? A magoldás az, hogy az utolsó itt maradt magyarok élőlánccal védjék az üres országot? Nem lenne jobb még most szervezetten integrálni a fiatalokat, hátha ők valamit átmentenek a magyar kultúrából a jövőnek? Mert bizony régen is ez történt, sokan akik ma a szélső-jobboldaliak, könnyen lehet, hogy még magyar dédszülőjük sincs. Sokan ma magyarnak vallják magukat pedig valójában szlovák-német származásúak. Mivel globális felmelegedés és a történelmi konfliktusok miatt, illetve a nagyhatalmak játszadozásai miatt a közel-Kelet egyre élhetetlenebb lesz, így arra ne számítsunk, hogy a jó környezeti adottságokkal rendelkező hazánkat, ahol fogy a népesség elkerülik az otthonukat elvesztő emberek, így vagy úgy a változás be fog következni, de nem mindegy hogyan!
Európai kultúrának máris része az iszlám. Ezt talán jobb lenne elfogadni és befogadni, mert így egy felnövekvő második generációs muszlim fiatal talán talán nem egy távoli őrült ideológiában keres menedéket, hanem otthon érezné magát Európában.
Liberális oktatás
Liberális oktatás. Enek s mondatnak hallatán azt hiszem legtöbb KDNP-s és Jobbikos politikus hátán feláll a szőr. De mit is jelent valójában a liberális oktatás? Általában a poroszos oktatás ellentétét értik ez alatt. Mivel a világunk gyorsan változik, így nem ördögtől való, hogy az oktatásunk is továbblépjen a százéves hagyományokon. De nálunk a liberális a rossz szinonimája lett.
Egy ideig a liberális jelző jó marketing volt. Ugyanis meglátásom szerint ma nem elsősorban a szülő választ középiskolát, hanem a gyerek. Nekik ez igen vonzó lehetett, mert megértették, hogy ott valószínűleg nem kell majd tanulni. Nos ebben teljesen igazuk is van.
De itt a liberális oktatással van-e a baj, vagy esetleg mással? Ha körbenézünk a világban és összevetjük a ma felkapott finn oktatást mondjuk a konzervatívabb szigorú indiaival, az eredmények mindkettőt igazolják, azaz nem egy járható út van. Valamilyen okokból nem sikerül az iskoláknak sem tudással, sem tanulási képességgel felruházni a diákokat, ami azért nagy baj, mert a munkaerőpiacon teljesen használhatatlanok lesznek.
Sejtésem szerint e mögött a gyerekekért folytatott harc áll. Talán a fogyó népesség egyre kevésbé tudja feltölteni a meglévő intézményeket, így az igazgatók minden eszközt megragadnak az iskolájuk népszerűsítésért, valamint ezeket a gyerekeket meg kell tartani, méghozzá minden áron!
Ha a fenti problémát kombináljuk az alacsony fizetésekkel, talán az egészet nem is kell tovább magyarázni. A focival ellentétben itt nagy baj a finanszírozás hiánya, ugyanis ha egy dolgozónak nem ad fenntartható jövőképet egy pálya, akkor valószínűleg értelmesebb ember inkább mást választ. Persze egy iskola sem marad tanár nélkül, sokan akik bent ragadtak, a rossz rendszer, valamint a nevelés hiánya miatt a kiégéssel kell megküzdeniük, ami egy kölcsönös szenvedést okoz a gyereknek és tanároknak egyaránt.
Feleségem egy elhivatott tanár. (E miatt bolondnak nézik, tiszteletről természetesen szó sincs.) Nem az első évét tölti a szakmában, de annak ellenére, hogy fizika tanár és anya nem könnyű megvetni a lábát egy intézményben. Magyarországon az a furcsa helyzet alakult ki, hogy a versenyszféra sokkal humánusabb és családbarátabb, mint a tanári szakma. Egyik Iskolában (Budapesten) azért nem hosszabbították meg a szerződését, mert terhes volt. Az se érdekelte őket, hogy ezzel nem lesz meg a folyamatos munkaviszonya és elesik a gyes-től. De évek alatt körvonalazódott, mi is a baj vele: oktatni akar. Ez ugyanis konfliktusokat szül, azt pedig el kell kerülni. Fura mód, a részegen asztalon fekvő tanárral nincs baj. Ott a gyerekek is cinkosok, csendben vannak, nincs kifelé mutatott baj. Ha egy órán nemzeti sportot olvasnak fizika helyet, azzal sincs gond. Az sem baj, ha próbaéretségin az osztály 70%-a megbukik, mert egy másik tanár elkottyantja, hogy úgyis átrugdossák őket, így ezek után se tanulnak semmit. Az sem baj, hogy szövegértési gondjaik vannak, legalapvetőbb matematikai összefüggéseket nem értik. Csak a szülő ne vigye el a gyereket és ne kelljen senkit kirúgni. Az a nagy baj, hogy az iskolát nem érdekli a gyerek jövője, a tanárok, az igazgató csak az adott napot akarja túlélni.
Sok tanár a liberális oktatás alatt a tanulókkal való haverkodást érti. A jó kapcsolat fontos lenne, de ne keverjük össze a haverkodással, mert meg kell tanulni élni a lehetőségekkel, de betartani a szabályokat is. Talán több tanár részéről is ez egyfajta menekülési út inkább, legalább a gyerekek nem bántják, tanítani úgysem lehet.
Ezek a fajta tanárok megvédik a diákjaikat, még a kolégákkal szemben is. Például egy osztályfőnök elkottyantotta a diákoknak, hogy a fizikatanárt ki fogja rúgatni. Ezt elég nehéz értelmezni. Ezzel haverságot próbálta erősíteni, vagy tényleg szakmai gondja van? Talán ez utóbbit el is felejthetjük …
Ha a oktatást nem tesszük rendbe diplománk le fog értékelődni, amivel a felnövő fiatalok még nagyobb hátrányba kerülnek, mert így még külföldön is nehezebben fognak munkát kapni. Bajok általános iskolában kezdődnek, amit az egyetemeken tapasztalunk az mind csak tünet. Ha nem lesz a tanári pálya egy megbecsült hivatás addig a gyerekek hülyék maradnak (főleg a szakiskolákban), a tanárok meg egymást fogják ölni.
Másik érdekes dolog a félelem a feljelentéstől. Érdekes módon ha ez meg is történik nem szokott lenni következménye. (Kivéve persze egyértelmű eseteket, de ezek kirívóak, nem általánosak). Feljelenteni szokott diák tanárt, mikor a tanulást végkép nem tudja elkerülni, ill. ilyen diákok cinkosai, azzaz a fent említett tanár kollégák akik inkább a munka helyett a gyengébb pozícióban lévő munkatársát próbálja megfúrni. Aki rendesen tanítani akar az pedig csak gyenge pozícióba kerülhet, nem szereti az igazgató, mert fegyelmi, oktatási ügyekkel kellene foglalkoznia, a kollégák sem, mert meg kellene beszélni a szakmai kérdéseket, a gyerekek sem, mert tanulniuk kellene (amit ha megkockáztatnak, még a kiközösítéssel is szembe kell nézniük). Az egyre gyengülő pozíció miatt pedig egyre több támadásra számíthat az a tanár aki a rendszer ellen megy.
Ezekre megoldás a több pénz. Egy felől igen, mert így lehet elvárásokat támasztani, ami kapcsán lassan beindul egy pozitív változás. Sajnos egy hosszabb, mint egy négy éves ciklus, és az eredmény sem látványos, ezzel választást csak elbukni lehet, így a vezetőinkre nem is számíthatunk. Oktatással nem az a baj, hogy liberális, hanem hogy a gyerekekben megöli a tudás iránti vágyat és hülyék maradnak.
Nyugatiszél 