Hová vezetsz Bolond Király

Two performers in royal costumes stand onstage, one holding a harp and the other a scepter.

Hova vezet minket a bolond király? Sokan messiásként várták, elhitték ígéretét, hogy ő fogja elhozni a változást, amiért a valaha jobban élő, de ma szegényedő, európai származású, megélhetésükért és jólétükért aggódó szavazók hatalomra emelték. Sokan közülük hisznek egy olyan hatalomban, amit a háttérből titkos alkuk mentén irányítanak, sőt egyenesen gonosz szándék vezérli őket manipulálva, zsarolva bárkit, akit szükséges.

Majd nyilvánosságra kerültek akták, amik bizonyítanak valami hasonlót, bár nem teljesen. A gonoszság egy részét, a hálózat létezését, olyan kapcsolatokat, amiknek Trump és sok más politikus, gazdag ember része volt. A csalódott emberek össze vannak zavarodva. Mégis kiben bízzanak? Lehet bízni valakiben, vagy már teljesen tehetetlenek vagyunk? Lázadni is akkor lehet, ha van remény. Vajon mit tehet az a polgár, aki nem az USA-ban él, de a bolond király döntései az ő megélhetését is veszélybe sodorják? Sőt, nemcsak a megélhetését, hanem a gazdaságot, talán a gazdaság egész szerkezetét. Ráadásul a bolond király tagadja azt a változást, ami a szemünk előtt zajlik (mindegy, mi okból), de aki nem vak, az látja: a természet körülöttünk pusztul. Csak hinni tud, és bízva várni, hátha ezt is túléli.

Egyszer régen volt egy római császár, Nérónak hívták. Birodalma rég túl volt az aranykorán; ezt ma tudjuk, akkor ők talán nem. Sok őrült császár közt ő viszonylag huzamosabb ideig uralkodott, csapongó volt és kiszámíthatatlan, csatlósok lesték a szavát félelemből, nyereségvágyból. Sok verset írt, fontos volt számára a művészete. Egy nap felsóhajtott: nincs elég ihlet, de jó lenne látni a lángoló Rómát, akkor tudna írni róla egy szép éneket. Több sem kellett az egyik testőrnek, parancsot adott a katonáknak: gyújtsák fel Rómát. Csodálhatta a lángoló várost. A tűz elől menekülő családok, emberek mit tudhattak erről? Véletlennek hitték, vagy Isten akaratának? Mi lehetett igaz abból, amit leírtak, vagy az is konteó? Néró őrült volt, akár igaz, akár nem, a nép elhitt róla bármilyen borzalmat. Vajon a bolond király is ilyen? Mégis miért kellett nekünk ő?
Meddig fog bombázni a bolond király? Kiket kell még megtámadnia? A világnak folyamatosan rettegnie kell? Ő a legerősebb, a leghatalmasabb a világon, és folyamatosan erősödik. Ami kell neki, elveszi előbb vagy utóbb, így azt a keveset, ami másoknak jutna, azt is elveheti; aki szegény, tovább szegényedik, most már az birtokol, aki el tudja venni és meg tudja védeni.

Hogy jutottunk ide? A 90-es években ontotta az USA azokat a filmeket, amiket csodálattal néztünk, hittünk benne, hogy van a jó amerikai erőszak, a jó gyilkológép. Nem tudtuk, hogy a gyilkológép máshol, ahol működik, nem jó, és a világ kisebb, de jelentős része gyűlöli. Mi erről nem is tudtunk, mert delíriumban vagyunk. Ez a mámor egyre erősebb, arra sem emlékszünk, ami egy hónapja történt, hogy érthetnénk többéves trendeket? Nem láthatjuk, ami az orrunk előtt zajlik, nem tudunk körbenézni és látni, nem tudunk a szomszéddal összefogni, mert nem is ismerjük. Túlélni pedig csak együtt lehet, együtt azokkal, akikkel egymás mellett élünk. Ha ez nincs, hanem csak a gyűlölet és félelem a másik embertől, akkor csak kiszolgáltatottak leszünk egy olyan hatalomnak, amiről semmit sem tudhatunk, és bármit megtehet velünk.

Elfáradt Értelmiség

A társadalom olyan, mint egy ember egyedül. Ha sokat dolgozik, elfárad, pihennie kell, már nem fog olyan erővel munkába kezdeni, mint előtte, kicsit hanyagabb lesz, közönyösebb. Dühös is lehet, ha nem kapja meg amit akar, sőt! Ha azt régóta kéri, de meg se hallgatják, akár meggondolatlanul is cselekedhet. Keressünk példát a saját életünkben arra, amikor nagyon dühösek lettünk, és meggondolatlanul cselekedtünk. A legtöbb ember nem büszke rá. Mi történik, ha a társadalom lesz meggondolatlan dühében? Ha mi hibázunk azt is katasztrófaként éljük meg, a saját szemszögünkből, de a sokszor (szerencsére) maximum a szűk környezetünkre lehetünk hatással. Sajnos egy dühös ember könnyebben hibázik, ahogy agy dühös társadalom is.

Közönyös értelmiség elfelejtett középosztály

Ha az értelmiség szerepét boncolgatjuk, ők egyfajta közvetítőréteg a felső döntéshozók és a úgynevezett nép között. Egy író elbeszélheti azokat a gondokat, amik aktuálisan velünk zajlanak, erről énekelhet a zenész, de még az is árulkodó lehet, mennyire népszerű a torzított gitár és az üvöltés a zenében. Amikor az értelmiség nem fáradt, olyan zenekarok lesznek népszerűek mint például Crosby, Stills & Nash. Ők üzenni akartak, szerintük közösen jobbá lehet tenni a világot, fontos volt számukra a mondanivaló. Persze mai szemmel ezek a hippik röhejesnek tűnnek, de ennek a reakciónak mély tanulságai vannak: az értelmiség közvetítő szerepe elveszett, azok, akiknek a zene szólna már nem hisznek abban, hogy egyáltalán az üzenetnek van értelme.

Sajnos pont ennek az egyik következménye Donald Trump megválasztása és a Brexit is. Ezer cikket olvashattunk erről, hogy a bevándorlók munkája mennyire előnyös a brit gazdaságnak, de azokról a lecsúszó középosztálybeli fiatalokról nem szóltak, akiknek semmi esélyük sem maradt munkát találni. Milyen érzés lenne mégis egy magyar fiatalnak, ha verné az asztalt az alacsony bérek miatt, mert 100 000 Ft-ot keveselli, de jön valaki máshonnan, aki 90 000 Ft-ért is boldogan elvállalja ugyan azt a munkát két okból:

  1. Fogalma sincs arról mennyit is ér ez a 90 000Ft, csak azt tuja, hogy sokkal több pénz, mint amit otthon kapna, valamint mire rájön, hogy ebből se neki, se a családjának nincs jövője, már késő.

  2. Nem tervez hosszan az adott országban, összeszedi a kitűzött összeget és utazik vissza haza, ez szintén nem segít hősünkön.

Sajnos a gazdaság kétségkívül élénkül, ha olcsón lehet munkaerőt találni, de ez csak egy szám. Igényünk egy bizonyos életszínvonalra az egyik legtermészetesebb dolog, nem lehet senkinek sem a szemére vetni, hogy miért nem akar leadni az igényeiből a gazdaság kedvéért. Természetes, hogy minimum szeretnénk azokat a körülményeket, amiben felnőttünk, vagy továbblépni, ha pedig a vezetés egyszerűen lecserélné őket, akkor az jogosan dühítő. Fontosabb a társadalmi stabilitás, hogy ne legyenek dühös rétegek, hogy ne szülessen olyan döntés, amit később bánnának, vagy esetleg szégyellnének, hogy ne kelljen olyan vezetőt választaniuk, mint Donald Trump, mert más is (valóban) törődne velük. Ma egyik nyugati ország sem törődik az elszegényedő középrétegével, amit nem szabad tovább halogatni!