Mit akarsz Ukrajna?

Ukrajna egy klasszikus történelmi fordulóponthoz érkezett. Lehet majd a távoli jövőben elemezni, mi lett volna, ha másik utat választják, vagy ha ez meg az sikerült volna. Mint amikor Magyarország mikor a Habsburg és az Oszmán birodalom közé ékelődve két tűz közé került. Ukrajna esetében talán most csak egy tűzről van szó, ez pedig Oroszország, EU nem kényszeríti őket egyenlőre semmire.

De mégis mit szeretne Ukrajna, azaz az ukrán nép? Ehhez kicsit nézzünk utána, hogy tulajdonképen ki is az az ukrán nép. 1991 előtt nem létezett független Ukrajna, volt Krími Kánság része, 16. században Lengyelországhoz tartozott, 1648-as Hmelnickij vezette kozákfelkelés után egyre inkább Oroszország felé orientálódott, végül 1759-ben Habsburg és Orosz fennhatóság alá került, lényegében Oroszország, majd Szovjetunió része maradt 1991-ig. Mi a következménye annak, ha egy ország sokáig nem tud független maradni? Például Magyarország esetében is ez azt jelentette, hogy eltűnt az a vezető réteg, aki egységesen össze tudta volna fogni az adott területen élő népeket, szervezés ás az államügyek irányítása átkerül mások kezébe, így ennek nem lesz sem kultúrája, sem megfelelő tapasztalat. Továbbá nagyhatalmaknál megfigyelhető nemzetállam kialakulása is elmarad, e helyett megjelenik az elnyomó hatalom nemzetiségei is a területen, ami önállóság elnyerése után nyilvánvaló feszültségforrás lesz.

Például vegyük az ukrán nyelvet. Lehet, hogy sokaknak újat mondok, de az orosz nem érti meg az ukránt, de az ukrán megérti a lengyelt. Tehát az ukrán nyelv inkább a lengyelhez áll közelebb, mint az oroszhoz. Ukrajnát jelenleg olyan személy vezeti, aki alig tud ukránul. A keleti oroszok lakta részből származik és egyszerűen nem tanult meg rendesen ukránul, hibásak az ukrán mondatai. Egy ilyen vezetővel hogyan tudna Ukrajna ukrán része azonosulni? Mégis hogy fogadják az orosz közeledést? Ellenszenv az oroszokkal szembe így érthető. Csakhogy Ukrajnának van egy oroszok által lakott része is, akik inkább Oroszország felé orientálódnának, ők most nem tünetnek a kijevi utcákon, így hogy lehet úgy döntést hozni, ha az csak az ország egyik felének lesz jó?

Kérdés számomra csak az, hogy Ukrajna valójában tényleg EU-ba szeretne belépni, vagy csak Oroszországtól menekül. Mert szerintem a második igaz. Nagy reményeket fűznek az EU-hoz, de tudják-e valójában, mit is adhat az EU? Erről egy ukrán kollégámat kérdeztem meg és egy kicsit meglepődtem a válaszán, de nagyon tanulságos: szerinte ha belépnek az EU-ba, akkor talán végre normális fizetést kapnának az orvosok, és megszűnne a korrupció a kórházakban és nem kellene magánklinikára menni, ha az ember normális ellátást szeretne. Szerinte végre lenne normális útfejlesztés, nem pedig az mint most, hogy csak a pénz ellopása megy útépítés címen. Szerinte talán lenne normális minőségellenörzés az ukrán gyárakban. Ismerősek ezek a problémák? Nálunk ezekből hány oldódott meg miután beléptünk az EU-ba? EU nem ad csak úgy pénzt fizetésemelésre. Mikor elmondtam az én tapasztalataimat Magyarországgal kapcsolatban nagyon pesszimistának tűnhettem. Nem is igazán értett engem, mert ő csak azt látta, hogy mikor átutazik Magyarországon vannak jó autópályák, a vasút is jobb állapotban van. Hiába mondtam, neki, hogy csak azon a szakaszon, ha egy kevésbé frekventált részen utazott volna semmi különbséget nem látott volna Ukrajnához képest.

De ezen utólag nem csodálkozok, végül is én sem tudtam, hogy mi az az EU. Talán még most sem. Számomra azt jelenti, hogy bárhol dolgozhatok az EU-n belül és bárhova el is költözhetek. Egy termelőnek, gyártónak azt is jelentheti, hogy szabadon kereskedhet. De nem segélyforrás. Bár van támogatási rendszere, de az nem biztosíték a lopás ellen és nem fogja az adott nemzet kultúráját semmilyen értelemben megváltoztatni.

Nekünk nincs választásunk, nagyon rosszul járnánk, ha kiszorulnánk ebből a kereskedelmi szövetségből, de Ukrajnának van választása. Oroszország nem követelne meg olyan politikai kultúrát, mint az EU, ez talán könnyebbség lenne nekik és élvezhetnék az olcsó orosz erőforrások előnyeit. Ezzel szemben nem tudni mit kaphatnának az európai szövetségtől, azon kívül, hogy ukrán orvosok is kivándorolnak Németországba, de az egyértelmű, hogy mi kell az EU-nak: az ukrán nyersanyagok. Német iparnak biztos jól jönne, ha olcsón hozzájutnának, talán cserébe megéri kifizetniük azt a 20 milliárd eurót, csak valahogy itt le kell nyomni az itteni választópolgárok torkán.

Ukrajnának választania kell nyugat és kelet között, egy nagyon bonyolult helyzetben, amit szerintem kevés tüntető lát át. Talán EU-val járnának jobban, talán Oroszországgal, ezt majd az idő eldönti.

Munkaerő áramlás, mert szükség van ránk

Külföldön dolgozás az EU-s csatlakozásunk óta nem nagy kuriózum, ha valaki megcéloz egy hiányszakmát könnyedén kap állást külföldön. Egy EU-n belüli munkavállalás procedúrája alig bonyolultabb, mint egy itthoni, talán nincs is különbség. Ha valakinek sikerül külföldön elhelyezkednie, akkor az biztosan előnyös a munkaadónak és a munkavállalónak, hiszen ezért kötnek szerződést, ez a része világos, ezért is van egyáltalán munkaerő áramlás. De mi a helyzet a munkaerőt adó és a felvevő országokkal? A munkaerőt adó ország problémáiról már született itt egy cikk, most ezt kiegészíteném és a befogadó ország szemszögét is szeretném kifejteni.

A befogadó oldal

Egy olyan országból, ahonnan főleg kiáramlás van nehéz látni a célország fenntartásait a más országbeli munkavállalókkal szemben. Pedig a konfliktus kézenfekvő: a munkanélküliség mindenhol van, még egy fejlettebb országban is. Angliában például ez olyannyira gond, hogy 2007-ben Gordon Brown a “brit munkásokat a brit munkahelyekre” szlogennel kampányolt. Próbálták is szigorítani a bevándorlási törvényeken, de ezek a szabályok természetesen csak az EU-n kívüli országokra lehetnek érvényesek, de a bevándorlók jelentős része Lengyelországból, Litvániából és Magyarországról érkezik.

Angliában működő cégek szívesen alkalmaznak nem angol munkaerőt, mert ők jobban dolgoznak. Egy angol nem viseli el a nehezebb munkát, inkább a segélyből él valahogy. BBC egy műsorban megkérdezett egy vállalkozót, hogy miért foglalkoztat csak litvánokat. A válasz az volt, hogy britek el sem vállalnák ezt a bizonyos munkát. A műsor kedvéért lehetőséget adtak három munkanélküli angol fiatalnak, akik közül az egyik első nap csak egy SMS-t küldött, hogy nem megy dolgozni, egy másik meg első alkalommal elkésett. Ezzel szemben mondjuk egy litván tisztességgel elvégzi a rá bízott munkát. (Erről bővebben az mr1 honlapján lehet olvasni, valamint az erről készült műsor is meghallgatható.)

Persze ezek a kérdések nem csak Angliában merülnek fel, hanem más fejlettebb EU-s országokban is. A probléma hasonló: az adott ország fiataljai nem hajlandóak bizonyos számikra rangon aluli, vagy kényelmetlen munkákat elvégezni, inkább a segélyt választják, ezeket az állásokat meg betöltik más országokból érkezők. Bizonyos rétegek elkényelmesedésével sok munkalehetőség nyílik meg mások előtt, de ugyanez konfliktusokhoz is vezet. Ugyanezek a munkanélküliek, akik rangon alulinak tartja azt a munkát, amit betölthetne, a bevándorlót hibáztatja a munkanélküliségéért. Pedig ha ugyan azért a pénzért ő is olyan tisztességesen elvégezné az adott munkát, valószínűleg semmi esélye sem lenne egy külföldinek arra a pozícióra.

Egy vállalkozásnak mindenképpen előnyös, ha nagyobb munkaerőpiacról válogathat, egy európai multinacionális vállalat versenyképessége is javulhat a világon ezzel. Ezzel nem nehéz belátni, hogy valóban nyer ezzel összességében egy nagy cég, de az adott befogadó ország összes lakosa jobban jár azzal, ha egy nemzeti vállalatuk erősebb és több a bevétele. Magyarán a működéséből járó adóbevételekből bőven jut munkanélküli segélyekre, ami a fenti példából kiindulva nem is olyan rossz alternatíva nekik a munkához képest. Ergo elmondhatjuk, még szükségük is van a bevándorló munkaerőre.

Persze ez a szimbiózis addig működik, amíg valamilyen gazdasági vihar fel nem borítja ezt a kényes egyensúlyt, és felszínre kerülnek a kulturális különbségek miatti feszültségek. Erről már hallottunk Franciaországból, Németországból, legutóbb pedig Angliából is. A befogadó ország szempontjából jobb, ha türelmes az új lakókkal szemben, mert egész egyszerűen függ a munkájuktól.

A munkaerőt adó oldal

A munkaerőt adó oldal helyzete más, kicsit kényesebb téma, érdemes finoman fogalmazni, mert könnyen félreérthető. Leszögezném, az EU tagság előny. Ehhez kétség nem fér, elég csak arra gondolnunk milyen pánik volt mikor meglebegtették a kohéziós alap befagyasztását. Szóval bármilyen hátrányt is szenvedünk a munkaerő elvándorlása miatt, ezt kompenzálják támogatás formájában, amit ha okosan használnánk fel előnnyé is kovácsolhatnánk.

A munkaerő elvándorlása kézzelfogható probléma, ezt jól látjuk a rezidensek példáján. Mi kiképezzük őket közpénzen, majd innen továbbállva egy másik országban helyezkedik el. Ezt joggal érezzük méltánytalannak, de ha beléptünk egy közösségbe, akkor annak a játékszabályait is be kell tartanunk. Ebbe az is beletartozik, hogy az állami pénzzel úgy gazdálkodunk, hogy ez a feszültség ne alakuljon ki. Ehhez előrelátóbb politikára lett volna szükség, és áldozatkészebb társadalomra. Azaz le kellett volna nyelni, hogy jobb egészségügyi ellátáshoz többet is kell fizetnünk valamilyen formában (adó, vizitdíj, magánbiztosítós rendszer, mindegy hogyan nevezzük).

A kialakult helyzetért nem az EU-t kell okolnunk, hanem saját magunkat. Magunkat, hogy eltűrtük és hagytuk, hogy idáig jussunk, nekünk sem volt semmilyen igényünk egy bár fájdalmas, de hatékony megoldásra. Bizony a gazdasági válság megtanított minket arra, hogy milyen ára van az ilyen fafejűségnek: szép lassan az EU-n belüli pozíciónk egyre rosszabb lett. Mivel évek óta nem változnak a bérek, várható volt, hogy az infláció hatására a külföldi munka egyre vonzóbb lesz, ami tovább rontja az itthoni helyzetet.

Ha nem akarunk odáig süllyedni, hogy az EU-s tagságunk tényleg csak hátrány legyen, sürgősen versenyképessé kellene tenni az itthoni munkahelyeket a külföldiekkel szemben. Ehhez biztosan nincs szükség nyugati bérekre, elég lenne, ha az életkörülmények javulnának és a bérek bizonyos szakmákban legalább egy elfogadható szintet elérnének. Szeretném azt hinni, hogy nem késő, hogy nem egy olyan lejtőn vagyunk, ahol már hiába húzzuk a féket.

Ne szólj szám …

Néha előfordul mindenkivel, hogy olyan mondat szalad ki a száján, amit talán jobb lett volna, ha nem mond ki. Ezt az érzést szerintem mindenki ismeri. Valamint ezt a szituációt mindenki máshogy reagálja le: valaki beismeri a hibát, valaki nem és valaki sumákol, mintha meg sem történt volna. Viszont bizonyos pozíciókban, ahol az ilyen kijelentéseknek sokkal nagyobb súlya van, sokszor egy bocsánat nem is elég.

Semjén Zsolt kijelentése teljesen beleillik a hazai retorikába. Ha nem Robert Fico lenne hatalmon Szlovákiában, ha nem lenne eleve negatív a megítélésünk, akkor el is siklanánk e hír mellett. De most nem tehetjük meg, mert különleges diplomáciai helyzetben vagyunk a felvállalt konfliktusok miatt. Jelen helyzetben hiába fordulnánk valamilyen európai bírósághoz, vagy európai szervezethez, mert bizony a körülöttünk kialakult botrányok befolyásolni fogják a döntéshozókat. Nekem az lenne a valószínűbb, hogy meg sem hallgatják a panaszunkat. Másik probléma, hogy ez már lefutott ügy, ugyanis ezeket a köröket az előző kormány lefutotta. Lehet, hogy az EU egyes döntéshozói sem nézik jó szemmel az ilyen diszkriminatív törvényeket, de nem tehetnek semmit, mert a nemzetiségi kérdés túl kényes Európának, ezt egyik nagyhatalom sem akarja feszegetni.

Jobb lenne egy pillanatra a trianoni sérelmeket és a szokásos ebből eredő retorikát elfelejteni. Ha ez meg van és sikerül üres lappal indulni, vegyük sorra a kezdeti feltételeket:

  • Adott a magyar kisebbség Szlovákiában, akiknek szeretnénk ha az ottani helyzete jobb lenne.

  • Adott még a helyzetünk az európai hierarchián belül, amit mindenki tud, hogy nincs nagy súlyunk.

  • Végül ide kell venni az elmúlt egy év eseményeit is, hiszen a nagyhatalmak hozzánk való viszonya nagyban befolyásolja azt, hogy mennyire segítőkészek velünk szemben.

A legutóbbi pontot ki is fejtettem, nincs sok értelme ugrálnunk, nem valószínű, hogy érdemben segítenének. Akinek ez nem elég, gondoljon a bősi vízlépcsős esetre: tulajdonképen a döntésükkel mindkét ország problémájától elhatárolódtak, azaz nevezhetjük kettős kiütésnek is. Gondoljunk arra, ha két szomszéd összevesz, és bíróságra viszik az ügyeiket, akkor azzal ritkán oldódik meg gyorsan és fájdalommentesen a gondjuk. Legjobb mindig ha a két fél le tud ülni egymással és megbeszélik mi fáj nekik, utána ha lehet megkeresik a kompromisszumos megoldást.

Az első és második pontról: mivel a befolyásunk nem túl nagy az EU-n belül, nem hiszem, hogy Szlovákiára érdemi nyomást tudnánk gyakorolni. Ennek a nyomásnak a fontosságát is kétségbe vonom, ugyanis valóban olyan fontos nekünk ez a kettős állampolgárság. Kétség kívül szép gesztus a határon túliak felé, de az EU-n belül akadály nélkül vállalhatnak munkát a szlovákiai magyarok, tudtommal az egyetemi oktatás támogatása is megoldható lenne e nélkül. Mi pontosan az az előny ami miatt érdemes a kettős állampolgárság mellett kardoskodni?

Ennek a hátterét mi nem láthatjuk, de remélem nem pusztán ideológia van mögötte. Legfontosabb pedig az első ponthoz kapcsolódik: azt kell szem előtt tartani, hogy mi a szlovákiai magyarok érdeke, mi lenne nekik a jobb. Erről az ő véleményüket kell meghallgatni, és sohasem veszíthetjük szem elől, hogy az ő országuk vezetője Robert Fico, akivel, ha konfrontálódunk, annak az ott élő magyarok isszák meg a levét.

Legfontosabb ebben az ügyben a kompromisszum. Csak párbeszéddel lehet megoldást találni, és hiszem, hogy a szlovákiai magyarok helyzete csak úgy lehet egyre jobb, ahogy a két ország viszonya javul. Innen a számítógép elöl úgy tűnik Orbán Viktor szándékai is hasonlóak, Semjén Zsolt kijelentésére meg remélem hamar fátylat borítanak és nem mennek bele sehova sem vezető szópárbajokba.

EU: hátrányok és előnyök

A gazdasági válság közepette gyakrabban hallani EU ellenes véleményeket, a JOBBIK-al az élen. Könnyű ezt dogmaszerűen elfogadni, hogy hülyeség az ilyen beszéd, de a helyzet ennél bonyolultabb. Főleg azért, mert lehet, hogy bizonyos kérdésekben tényleg rossz nekünk az EU tagság, de ez nem jelenti azt, hogy összességében rossz lenne. A lemaradásunk a többi tagországhoz képest visszafordítható egy jobb kormányzással, a kilépéssel viszont elszigetelnénk magunkat egy olyan közösségtől, akikhez gazdaságilag ezer szállal kötődünk. E miatt világos, hogy miért nem léphetünk ki.

Mégis miben érezzük a hátrányt? Az is világos, ha például az orvosok minél nagyobb számban hagyják el az országot a jobb fizetés reményében, akkor azt két okból látjuk kárát: lényegében kidobott pénz volt az orvosok képzése, másrészt Magyarország nem is olyan vonzó, hogy hozzánk más országból jöjjön helyette más. Magyarul úgy tűnik jelen pillanatban nekünk nem olyan előnyös a szabad munkaerő-áramlás, mármint az ország és nem az az egyén szempontjából, aki kimegy.

Talán érdemes azt megvizsgálni, hogy miért is jött létre az EU. Az ideológiák mellett nyilván gazdasági érdek állhatott ez az egész mögött: olyan szabad tőke, áru és munkaerő áramlást szerettek volna, ami kölcsönösen a befektető és a befogadó országnak is hasznos. Például egy német cég is könnyebben terjeszkedik egy olyan környezetben, ahol a bérek széles skálán változnak, de mégis van egy egységes szabályzás és akadálymentes szállítás. Ez jó egy tőkeerős országnak, mert könnyebben terjeszkedhet, és jobb egy lemaradottnak is, mert oda könnyebben betelepülhet egy sok munkahelyet ígérő cég.

Persze ha jön mondjuk egy gazdasági válság, már másképp néz ki a helyzet. Ilyenkor nem számíthatunk befektetésre. Sőt, örülhetünk, ha nem zár be túl sok munkahely, ilyenkor felszínre kerülnek azok a problémák, amiket a rendszer magában hordoz a jó gazdasági környezet esetén, ez pedig az öregedő Európa. EU számos tagországában csökken a lakosság különböző mértékében. Itt jön a képbe Németország, hogy miért is ragaszkodik a szabad munkaerő-áramláshoz, ugyanis ennek ő az egyik legnagyobb nyertese. Míg a népességcsökkenést semmilyen anyagi juttatással nem tudták megakadályozni, addig a kiesett munkaerőt remekül tudja pótolni a kelet-európai országokból. Például az informatikai szektorba komoly munkaerő importra szorul nem csak európai régióból, hanem Indiából is. Ennek persze nem csak az öregedő társadalom az oka, hanem a német fiatalok érdeklődésének a hiánya a műszaki, természettudományos, orvosi területek iránt. E miatt könnyen elszipkázzák a friss diplomásainkat is, akik még elég jó képzésben vesznek részt itthon.

Mivel Németország gazdasági előnye jó időre biztosítva van, abban nem reménykedhetünk, hogy Magyarországon hasonló bérek lesznek. Mivel nincs erős hazai vállalataink, csak a tőkeimportban bízhatunk, aminek pont az alacsonyabb bér az alapja. Egy új vállalat felfuttatása sem megy pár éven belül, és az ország fellendülése sem fog pár éven belül bekövetkezni, ezt mindenki sejti mélyebb elemzés meg gazdasági modellezés nélkül is. Szóval nem látszik semmilyen gyors válasz a gazdasági válságra, nem tudjuk lényegesen megemelni az orvosok fizetését, amivel legalább enyhíthetnénk az elvándorlást. Így tehát ezek összessége remek táptalaja az EU ellenes retorikának.

Megoldás mégsem a kilépés, vagy a röghöz kötés. Nem szabad abban a hiú ábrándban ringatni magunkat, hogy EU-n kívül jobban érvényesítenénk az érdekeinket. Pont, hogy nehezebben, hiszen nem vehetünk részt egy olyan folyamatokban, döntésekben, amiknek részei vagyunk. Attól, hogy kilépnénk, még Európa szívében maradunk és a kereskedelmi kapcsolataink sem változnak. Talán a röghöz kötés tűnik kevésbé problematikusnak, ez a felfogás azért nem tetszik, mert tulajdonképen EU-s támogatások keretében megkapjuk mi a kivándorolt diplomások képzésére fordított összeget, csak azt nem oda könyveljük. Azok, akik most a hátrányokat látják csak, látni fogják, ha megvonják tőlünk az támogatásokat és az IMF sem ad hitelt, milyen is az EU nélkül élni. Ez az együttélés olyan, mint a házasság: benne csak a hátrányokat látjuk, de ha kilépünk belőle bőrünkön érezzük a hátrányát, és többé nem leszünk függetlenek, hanem csak elvált emberek.

Elveink ára

Múlt héten konstatáltam, hogy a tojás ára majdnem duplájára emelkedett. A sajtó jól körüljárta ez a problémát. Persze mint minden csoda, ez is három napig tartott.

Természetesen elsősorban az EU-s rendeletet tették felelőssé, sőt alapjaiban kérdőjelezték meg a létjogosultságát. Felvetődött, hogy így valóban jobb minőségű lesz e a tojás és a tyúkok valóban jobban érzik e magukat. Hát persze milyen reakciókra is lehetett számítani, gondolhatjuk így utólag. Persze arra is kiváncsi lennék, hogy azok közül akik felháborodtak, mikor a hiradóban annó bemutatták a tyúkok „embertelen körülméneit”, kik vállalnák most fel a jobb tartásuk többletköltségét. Hát nem sokan. Mi értelme van például a műanyag palackok szelektív gyűjtésének, ha azok elszállításához, feldolgozásához szintén igénybe vesszük az ipart, ami szennyezi a környezetet. Telán nem lenne egyszerübb, ha nem vennénk müanyagpalackokat? Már hallom is erre a felháborodott nemeket.

A termelők valószínüleg látták előre ennek a rendeletnek az anyagi következményeit, és gondolom nem is lett volna ezzel semmi problémájuk, ha ehhez megvan a társadalmi támogatás. De így csupán a beruházási költség terheli őket, aminek a megtérülésében csak reménykedhetnek, hiszen az áremelés nyílván keresletcsökkenést fog okozni. Szóval nem lennék most a helyükben, valószínüleg kicsit nyugtalanabb lenne pár éjszakám.

Meg tudom érteni azt az oldalt is akik nincsenek a tyúkok jobb tartása mellett, mivel engem is úgy neveltek, hogy ezek az állatok azért élnek, hohy a húsukat (tojásukat) megegyük. A gazdaságos (azaz olcsó) állattartás meg azt is jelenti valahol, hogy környezetet is kevésbbé terheli. Például a japánok is nagyon egészségessen táplálkoznak, de cserébe végzetesen megritkították a partjaik közelében a halállományt (a bálnavadászatról nem is beszélve).

Nem árt kicsit megérteni a környezetre gyakorolt hatásunk komplexitását, és azt, hogy egy környezetvédelmi szabálynak e maitt nem látható előre a következménye. Talán úgy kellene kezelni, mint egy mérnöki problémát: ha működik ne piszkáljuk, ha nem megy változtassunk rajta.