Ha egy szörnyű gyilkosságról olvasunk, mindig az okokat próbáljuk keresni. Az valahogy megnyugtatna minket, ha találnánk egy ésszerű okot. De miért jobb nekünk, ha tudjuk az okot? Talán mert akkor azt hisszük, hogy megértettük a szituációt és mi el tudnánk kerülni egy ilyen támadást. Ráadásul feledteti velünk azt a tényt, hogy mindannyian valamilyen részben állatok vagyunk és néha nem tudatosan, hanem egy ősi ösztön szerint cselekszünk.

Bándy Kata halálesete semmiben nem különleges, leszámítva a nagy nyilvánosságot, amit a Facebook generált az eltűnése és a holttest megtalálása között. Az hogy esete ennyire központi téma lett, igazából ugyan azt a félelmünket hozta felszínre, ami mindig ekkor elő szokott kerülni: az a társadalom, közösség, ahol élek meg tud-e engem védeni? Ez az alapvető elvárásunk a közösségünkkel szemben, ezért is élnek csordákban az állatok, mert a tömeg megvéd, jobbak a túlélési esélyek. Az emberi közösség életébe pedig egy ilyen gyilkosság egyszerűen nem fér bele. De akkor miért fordul elő mégis időről időre újból?

Elcsépelt közhely az a tény, hogy bizonyos részben állatok vagyunk. Ezt nem rossz értelemben írom, hanem, mint egyszerű természeti tényt. Ezt a tudományos tény Darwin óta elfogadott, talán ez az egyetlen olyan régi elveket felforgató elmélet, amit relatíve gyorsan elfogadott a tudományos élet. Aki manapság a Darwin evolúciós elméletét vitatja, azt nem vehetjük komolyan. Az, hogy eddig az ember magát kiemelte az állatvilágból azon a jogos elven alapult, hogy nekünk van a legfejlettebb tudatunk az összes élőlény közül a Földön. Ember gondolkodása, szervezőkészsége a legkomplexebb. Problémamegoldó képessége sokoldalú és tudatos, nem ösztön vezérli, a legtöbb esetben. Mégis érdemes ezt a tudatosságot a darwini elvek ismeretében a helyén kezelni. Arról van szó, hogy a szürke állományunk ráépült az agyunk ősibb rétegeire, ami normális esetben elsődlegesen dönt. Ezt a viselkedést tekintjük normálisnak, erre próbáljuk sajnos mindig a nem normálisat is ráhúzni.

Vannak esetek, amikor a legfelső tudatos réteg egyszerűen leáll és átadja a vezérlést az alsó, ösztönök utasításkészletéből dolgozó résznek. Már nem úgy fog viselkedni, mint egy tudatos ember, hanem, mint egy falkából kicsapott farkas, vagy egy éhes oroszlán, mint egy vérszomjas ragadozó. Egy falkából kicsapott farkas is megpróbál szaporodni, védi magát, ha szorult helyzetben van akár ölni is képes, tetteit nyilván nem tudja úgy mérlegelni, ahogy mi tennénk.

Az ösztönös viselkedés többféleképpen is felszínre törhet, pár példa: a tudatos kontroll sérülésével, gyengülésével, de lehet egy közösségen keresztül is. Ha egy közösséget magával ragad egy erőszakos ideológia, akkor a legbékésebb emberből is vadállatot faraghat. Márai élete vége felé foglalkoztatja ez a téma, valamint A Szívszerelem című krimije is érint hasonlót, az ember alapvető erőszakos jellemét tárja fel előttünk. Egy gyilkosságot és egy ősi indián szertartást állít párhuzamba, a gyilkolási vágynak különböző megtestesülését. Ember esetében a tudat felülírja az ösztöneinket, de ha ez a kontroll megszűnik, és ezek az ösztönök vérszomjjal párosulnak, jobb ha nem keresünk mélyebb okokat.

Legjobb, ha elfogadjuk, néha előfordul, hogy a velünk szemben álló ember pontosan úgy viselkedik, mint egy farkas. Egy farkasnak is hiába érvelnék ész érvekkel, hogy mérlegelje tettét, mert különben lelövi a vadász. Az illető olyan tudatállapotban lehet, akit az ősi ösztönök vezérelnek, ha pedig ez agresszióval párosul, akkor csak a szerencsében bízhatunk. Az alkohol is segít abban, hogy a tudatosság vékony gátja megszűnjön és az ösztönök szabadon tomboljanak. Elég ehhez az is, ha más egyéb romboló szerekkel szép lassan elpusztítjuk a „tudatos réteget”, a lényeg: az emberi és állati viselkedés között valóban kisebb a határ, mint gondolnánk, de akármilyen közhelyes is, mégsem számolunk ezzel a veszéllyel a mindennapokban. Nem árt szem előtt tartani, hogy egy megvadult állattá vált férfi, mindig potenciális veszélyt jelenthet egy egyedül lévő nő számára. Ez nem a modern kor hozadéka, mindig is így volt, de mintha hajlamosak lennénk erről elfeledkezni.

Reklámok