Ha most már nem is érzünk hasonlót, talán ha olyan régen is lehetett, hogy nem is emlékszünk rá tisztán, de emlékeink közt ott sejlik egy érzés, mikor csak egy dolog jár a fejünkben, nem tudunk és nem is akarunk tőle szabadulni, mikor mindent, de tényleg mindent megteszünk azért, hogy vele legyünk. Vannak olyanok is, akik most is táplálnak ilyen érzelmeket, de a környezetük ezt a kapcsolatot elítéli. Szörnyű lehet nekik, hogy úgy kell együtt lenni a kedvesükkel, közben szégyellni kell magukat. Pedig többen vannak ebben a helyzetben Magyarországon, mint a kedves olvasó gondolná, sőt, orvosok segítenek őket elszakítani a kedvesüktől.

Apósom szerelme például az alkohol. Mivel az ő esetében is egy tiltott szerelemről van szó, így nem sokat beszél róla, nem is tudjuk mikortól datálható, de nagyon régre nyúlik vissza és a mai napig tart. Mivel azt a szerelmet a család nem nézi jó szemmel, csak annyit tehet, hogy megpróbál a lehető legkevesebbet a kedvesével tölteni, de szakítani sohasem fog. De ebben nem is hazudik nekünk, nem is akarja elhagyni. Persze vannak nagyon ritka pillanatok, mikor épen a kedvese szorító ölelése közben felhív minket és megpróbál segítséget kérni, mert el akarja hagyni (nyilván kicsit kényelmetlen neki is ilyenkor a társasága). De csak másnapig kell várni és rohan vissza hozzá.

De miért beszélhetünk szerelemről? Nem lehet, hogy egyszerűen ugyan arról a gyengéd érzelemről van szó, amit normális esetben a párunk iránt kellene táplálnunk? Nagyon hasonló dologról van szó. Egy olyan érzelemről van szó amit szervezetünk mindenképp ki akar alakítani, amit ha nem sikerül egy élő hús-vér társsal, akkor megteszi azzal, amivel tudja.

Apósom próbálta elhagyni a kedvesét. Mikor rájött, hogy a házassága végérvényesen tönkrement (persze sohasem látta be, hogy a harmadik fél miatt), megpróbált egy másik párt találni magának. Persze egyfelől a szerelmétől akart szabadulni, de alábecsülte a szerelem hatalmát, bizony a párválasztásban is nagyon befolyásolta. Végül az új társa olyan valaki lett, aki elfogadja a harmadik felet a kapcsolatukban, pedig eleinte próbálták kizárni, de csak-csak visszajáró vendég maradt, ráadásul egyre gyakoribb.

Esendő az ember, ha nem találja meg az emberi szerelmet/szeretetet, amire vágyik, akkor egy sokkal veszélyesebbet fog választani, aminek az öleléséből már soha életében nem szabadulhat. Ez akkor egy olyan kapcsolat lesz, ami érzelmileg, vagy szellemileg felőröl, a családtól elszakít. Minél hosszabban tart, a kapcsolat annál megszokottabb lesz, a válás annál fájdalmasabb. Hogy ezt mi választjuk, vagy a génjeinkben van, nem tudhatjuk, de ezer út vezet oda.

Szerencsés az, akinek a szerelme olyan valaki, aki vár rá, lehet vele beszélni, lehet küzdeni a kapcsolatért. Ha ez az ital, vagy szer, vagy egy tárgy, vagy egy szoftver, akkor csak ellene küzdhetünk, érte nem. Persze valójában minden tettével érte küzd, amíg ezt fel nem ismeri és el nem jut a tényleges szakításig: azaz meg sem kísérli a találkozást vele, soha a közelébe sem megy.

Reklámok