Ember mióta történelme folyamán próbál kiemelkedni az állatvilágból, azóta nem csak a körülötte történő dolgokat próbálta megmagyarázni, hanem azt eredetét és a saját viselkedését is. Sokan ma is megkérdőjelezik a darwini evolúciót, sőt az ember állatoktól való eredetét. Általában az európai kultúra, ezen belül a kereszténység is kiemeli az embert az állatvilágból, sőt a fölé is helyezi. Nem ismerem eléggé az ázsiai, vagy az ősi amerikai kultúrát, de talán többnyire annak ellenére megtalálható más vallásokban az ember kitüntetett szerepe a világban, hogy a mi keresztény felfogásunkkal ellentétben az embert inkább a természet részének tekintik, mint uralkodójának. Szóval így vagy úgy, de minden kultúra kitüntetett szerepet tulajdonít az emberiségnek.

A keresztény kultúránkat mindig egy kis csodálattal, tisztelettel vizsgáltam, talán az első könyv, ami eszembe jut az a Quo Vadis. Ursus és a bika küzdelme lehet a jelképes régi Róma és a kereszténység összecsapása. Néró uralkodás egyik legjobban kiválasztott korszak, ha a kereszténység küzdelmét akarjuk szemléltetni. Egy csodálatos romantikus regény, ami teljesen magával ragadja az olvasót , átérezzük, hogy a római társadalom válságára egyik válasz a keresztény hit, és azok az erkölcsi tanok, amik a szegények mellé álltak. Ezzel a regénnyel szembe állíthatjuk Faludy György Karoton című művét. Ez a történet már a Diocletianus utáni tetrarchia idején játszódik. Alexandria ekkor Maximus Daia uralkodása alatt állt, és Daia nem kímélte a keresztényeket, de ekkor már mind a szenátusban, mind a társadalomban olyan számban voltak jelen, hogy nem lehetett őket többé sem elnyomni, sem megkerülni. Ekkorra az üldöztetések ellenére világossá vált, hogy a keresztények kezében már hatalom is összpontosul és már nem is a római hatalom volt fő ellenség, hanem egyik felekezetnek a másik katolikus felekezet. A számos szekta harcolt a hívekért nem mellőzve azokat az ármánykodást amit a nagy politikára jellemző. Faludy már árnyalja a katolikusokról alkotott képet, és egy kicsit rávilágít arra is, hogy a régi római kultúrának is voltak értékei, lehetett azt is szeretni a katolikus pökhendiséggel szemben.

De mit is adott a katolicizmus a római kultúrával szemben? Szerintem elsősorban dogmákat. Míg a római kultúra a görög filozófiára, gondolkodásra épült, a társadalmi rendszert gondolkodva vizsgálva fektetett le olyan jogi alapokat, amiket ma is használunk, addig a katolikus hit és az abból kinőtt törvények alapjai a hit volt. Kijelentett dolgokat, amikhez mindenkinek tartania kell magát, ellenkező esetben keményen megtorolták, mert Isten ítéletében mégsem bíztak…

Miért akar az ember elnyomni és uralkodni minden békeközpontú filozófia ellenére? Budha, Jézus is a békét kereste, de ennek ellenére a követői századok múlva mégis az ő nevükben akarnak gyilkolni. Erre a válasz valószínűleg az, hogy mert uralkodni és ölni akarunk. Ha az embert az állatvilágba helyezzük, akkor ezek a kérdések rögtön világossá válnak. Ha valamit nem ismerünk, akkor attól félünk és agresszióhoz vezet. Tudatos lényeknek gondoljuk magunkat, de egy gondolat forrását nem ismerhetjük, lehet, hogy nagyon komplex módon ki tudjuk magunkat fejezni, de a mozgatórugó ugyan az az ösztön, ami egy kutyában is megvan élelem (pénz) szerzés és a szaporodás ösztöne (szerelem). Ezekhez pedig elengedhetetlen a hatalom, amiért folyamatosan harcolni kell, persze a legeredményesebb szervezetten (háború), mert többen esetleg eredményesebbek vagyunk és ha ezen egyvalaki nyer akkor is csurran cseppen valami a többieknek is.

Moby Dick életem egy maghatározó olvasmánya volt. Ezt a könyvet rengetegféleképpen lehet értelmezni, ez túllépné ezen post kereteit, de jól ábrázolja, hogyan sorakozik fel számos nép fia egy őrült mögé, aki megmutatta nekik az ellenséget, akit meg kell ölni, még a saját életük árán is. Ez sokkal jellemzőbb ránk, mint a kereszténység által sugallt magasztos kép.

Ha valóban a megbocsájtás és a béke lenne az elsődleges szempont, ami a cselekedetünket vezérli, akkor nem találkoznánk a mindennapokban azzal a harccal, ami két domináns kutya találkozására hasonlít. Ügye nem kell senkinek a közlekedési konfliktusokat bemutatnom. Talán szinte mindenki tapasztalt agresszív magatartást, netán-tán maga az olvasó leckéztetett már meg valakit, aki szerinte szabálytalan volt. Azt hinnénk, hogy ilyenkor valakinek valamire fel szeretnénk hívni a figyelmét, vagy hogy igazunk van valamiben, de igazából csak ölni akarunk a saját vélt jogunk alapján. Most felhorkan a kedves olvasó, hogy dehogyis. Pedig agy alsó ősi rétegeiből, a hormonok és az idegrendszerek játéka következtében előtör egy ősi ösztön, ahogy a kutyáknál, vagy a vitatkozó majmoknál, egyszerűen oda akar csapni, akár végzetesen is. Az, hogy valamiben igaza van, csak ürügy.

Most jönnének az érvek, hogy a felhőkarcolók, a piramisok, a költészet … Ezek mind csak apró építőelemekből, évszázados tapasztalatok felhalmozása után rutinszerű folyamatok. Például egy építőmérnök nem tekinti csodának a felhőkarcolót. Egy ókori egyiptomi építész sem hiszem, hogy mást látna a falhőkarcolóban, mint sok verejtékes munkát. A költő sem tekinti csodának a művét, csupán egy munka végeredményének, amiben lehet, hogy maradt pár hiba is. A viselkedésünk nem támasztja alá azt, hogy az állatoktól nagyon különböznénk. Anyagi javakat olyan kapzsin akarjuk megszerezni, mint egy csimpánz a bedobott banánt az állatkerti ketrecben. Még harminc évre előre sem tudjuk felmérni a tetteink következményeit, nemhogy az ennél hosszabb távon okozott károkkal számoljunk. Bambán beülünk kocsinkba, este bekapcsoljuk a tévét és megnyugszunk, hogy az egészhez semmi közünk, ami 100 év múlva történik. Ha valamire lehetőségem van akkor azt használom. Pedig az aki lehetőséget ad rá és eladja (mondjuk a kőolajat), őt sem érdekli. Mert ugyan abból az anyagból van. Túl fejlett majmok vagyunk, akik bár sejtik mit tesznek a környezetükkel, de ahhoz ostobák vagyunk, hogy változtassunk, mert nagy pökhendiségünkben a civilizáltságunkat messze túlértékeltük.

Reklámok