Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Hodori Balázs: Tálentum

– Járok egyet – mondta Elemér, és kiment az előszobába. Orkándzsekije bélését már korábban eltávolította, a vatta helyén most ropogós pénzkötegek voltak. Elemér megnézte magát az előszobai állótükörben és kellemes látványt nyújtott. Úgy tervezte: végigsétál a korzón, majd felszáll valamelyik buszra az állomáson; arra, amelyik megáll a Tónál – több ilyen állandó járat is volt. „A Tótól majd gyalog sétálok vissza, esetleg villamossal…”

A csuklós csotrogány középső ajtói csukva voltak. A tömeg felháborodottan tolongott tovább a „bazilika” szárnysajtója elől a „gyóntatófülke” szűkös bejáratához. A gyóntatófülkében terpeszkedő sofőr mogorva pillantásokkal ellenőrizte az emberek által felmutatott jegyeket-bérleteket…

Elemér a szerelvény szelvényinek középső, forgószínpadra-emlékeztető része felé tartott. A rengeteg üres ülőhely látványa azonnal megnyugtatta a sofőr „ügybuzgóságán” felháborodott utasokat. A többi megállóban már a középső, széles ajtón és az oldalsó mellékajtókon is fel lehetett szállni, jelezvén, hogy a nagyvárosi-köröket rovó sofőr buzgalma alábbhagyott…

Elemér nézte az utcán sétáló embereket, és hallgatta a mögötte helyet foglaló három asszonyt… „A kurva anyját!” „A kurva anyját!” – hajtogatta az egyik folyamatosan, és a sofőr személyét érintő félreérthetetlen célzásokat tett. A másik két nő egyetértett vele vagy hallgatott, csak néha szólaltak meg…

A sokadik piros lámpa előtt a sofőr kikászálódott a gyóntatófülkéből, és felháborodottan gesztikulált. Ujja egyenesen Elemér irányába mutatott, de valójában a három asszonyhoz szólt. Büntetéssel és leszállítással fenyegette meg őket: „Ha nem fogják be a mocskos pofájukat!” …

Elemér, nagy bánatára nem láthatta a háta mögötti rendzavarókat, ahhoz hogy láthassa őket, meg kellett volna fordulnia. De mintha a többi utas se nagyon forgolódott volna, inkább csak bambán maguk elé néztek…

A sofőr prédikációját követően Elemér adrenalin-szintje érzékelhetően megnövekedett, és szórványosan izzadtságcseppek jelentkeztek a hónalja alatt és a hátán. Úgy gondolta: jobban teszi, ha leszáll a legközelebbi megállóban, és majd egy másik járaton jut el a Tóhoz. A szárnysajtóból még vetett egy lopott-pillantást az asszonyokra, azután leszállt a csuklós-buszról…

Az utcán sétáló Elemér váratlanul egy volt-osztálytárába botlott, aki szintén az utcán sétafikált… Elemér szívesen beült volna ezzel a jópofa-fickóval egy jó-pofa sörre, a régi szép emlékek felől nosztalgiázni, mivel egykoron egész jó haverságban voltak, és már évek óta nem látták egymást… de Hernyó – ez volt hajdanában a beceneve – láthatólag a munkahelyére tartott…

Idő hiányában tehát egymás szavába vágva, egy álltó-helyükben szidalmazták az éppen aktuális politikai-rendszert… Hernyó véleménye szerint: a magyar politikusok teljesen tehetetlenek és telhetetlenek, – „csődbe vitték az egész kiba… ott államgazdaságot” – akiknek az is kevés lenne, ha minden leadott szavazat egy-egy jól-csengő aranyforinttá változna át a zsebeikben…

– De mi van veletek?! – kérdezte Hernyó… Elemér érezte, hogy ez csak amolyan udvariaskodó kérdés, és csak általánosságokban válaszolt. Válaszolt az ikertestvérét, Andrást érintő kérdésekre is, aki valaha szintén a Hernyó osztálytársa volt.

– Együtt lakunk. – mondta – Néhány éve közös vállalkozásba kezdtünk. A nősülést még korainak tartjuk…

– Azt nem lehet eléggé korán… elrontani. – tréfálkozott a Hernyó becenevű – És mi van vele, hogy is hívják a lányt… Irén… együtt vannak még… együtt vagytok? …

(Elemér és András volt-osztálytársa, a kérdés feltevése után néminemű homályos bűntudatot érzett. Mintha a távoli múltból derengett volna neki, hogy ezzel érzékeny húrokat sért meg… Valami ködös, homályos hallomás, valakitől, valamikor… Tulajdonképpen azt se nagyon tudta már eldönteni: melyik volt-osztálytársa is járt jegyben az Irén nevű nővel annak idején… Lehetséges, hogy mindkét férfinak ez a lány volt a barátnője; emlékfoszlányaiban viszályt és konfliktusokat látott)…

– Irén közigazgatási főelőadó. – mondta Elemér, és hangszíne érzékelhetően megváltozott…

Hernyó kíváncsiságát mindez erőteljesen felcsigázta, adrenalin-szintje az egekbe’ szökött. De sajnos sietnie kellett, főnöke nem volt túl elnéző vele a munkahelyén… Búcsúzóul kicserélték éppen aktuális telefonszámaikat, és kölcsönös jövőbeni-érdeklődésükről biztosították egymást.

Elemér elindult hazafele…

***

– Minek ez a maximalizmus? – csóválta fejét András, és értetlenkedő képet vágott… Elemér nem ment most bele ebbe a konfliktusba, és szó nélkül vetkőzködött… Néhány perc elteltével már az otthoni bemelegítőjében ülve tapogatta a preparátumot… Úgy döntött, nem osztja meg iménti kalandját az ikertestvérével, nehogy feleslegesen felzaklassa. A pénzcsomókat most lassú, akkurátus mozdulatokkal távolította el a széldzseki belsejéből. A Tóról beszélgettek…

– Ide süss kölyök! – mondta András diadalittas-ábrázattal. (Két ujja közt egy kisebb belvárosi-lakás árával egyenértékű aranyveretet tartott). Elemér vetett egy lopott-pillantást a szóban forgó tárgyra… (Bár ő maga kizárólag „rongyos-húszezreseket” hamisított, a középkori-érmehamisításnak jó néhány csínját-bínját elleshette András mellett az évek során, az újdonsült remekművet ennek megfelelően értékelte)… Tekintetük összevillan egy pillanatra, de az Andrásé ismét a markában tartott aranyveretre siklott… Elemér nézte ikertestvére arcát, az elégedetten gyönyörködőt. Tudta mi következik most: András meghívja őt egy jó-pofa sörre… – Majd holnap iszom. – gurult a kurta válasz… András maga indult az előszobai állótükör elé, öltözködött: „Ha nem, hát nem… Végül is, nem vagyunk összenőve…”

Elemér álmot látott. Álmában ő volt Robinson Crusoe, egy lakatlan szigeten, amelyet kör alakúnak látott… A sziget körül körben sötét zátonyok tornyosultak, a parti fövenyen forró, hófehér homok. Zúgott a tenger…

A Hold, mint egy hatalmas, fényes érme, úgy ragyogott az égen; néha arany volt, néha ezüst… Elemér álmában megsimogatta a Holdat… A Hold arcán TÓ volt, fekete, mint egy sebhely…

– András! … András! – kiabált folyamatosan, elhaló hangon…

– András! … András! …

***

Rajtuk ütöttek a kommandósok. András (és) Elemér nem tanúsítottak komolyabb ellenállást, a rend őrei könnyűszerrel ártalmatlanították őket, biztosították a helyszínt. A szembesítésük előtt kihallgatták őket külön-külön. – „Mindent lefoglaltunk.” – mondta a nyomozást vezető altiszt… Elemér elérzékenyülten mérlegelte az elébe tárt bizonyítékokat. A hamisításhoz használt eszközökön mindenhol az ő és az ikertestvére ujjlenyomatai voltak. „Mintha már meghalt volna.” – emlékeztették Elemért. Elemér áhítatosan felsóhajtott…

Az aranyok közt egy ezüst éktelenkedett kirívóan. Elemér csak az Irén képével díszített előlapot látta. A portré körül az ARÁM-ARÁM-ARÁM… felirat futott körbe a peremen…

– Hibátlan rajzolatú, művészi-szintű munka. – állapította meg „hideg-fejjel”… – Verdefényes… Igaz, nem volt rá szükség, hogy másmilyen legyen…1

——————-

1… „Nevezett két személyt ezt követően szabályszerűen előállítottuk és kihallgattuk.

A bizonyítékok láttán – védőjük javaslatára – mindketten beismerő vallomást tettek… A bűncselekmények értelmi-szerzőjének és kitervelőjének – a nyomozati-szakasz ezen stádiumában – az idősebbik testvért, K. Andrást véljük… K. András ötvös- szakmájából és széleskörű történelmi-műveltségéből kifolyólag ókori és középkori forgalmi-pénzeket hamisított elsősorban, míg öccsének, K. Elemérnek inkább a jelenleg forgalomban lévő magyar és nemzetközi bankjegyek reprodukálásához volt talentuma…”

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Ember vagy vérszomjas állat

Ha egy szörnyű gyilkosságról olvasunk, mindig az okokat próbáljuk keresni. Az valahogy megnyugtatna minket, ha találnánk egy ésszerű okot. De miért jobb nekünk, ha tudjuk az okot? Talán mert akkor azt hisszük, hogy megértettük a szituációt és mi el tudnánk kerülni egy ilyen támadást. Ráadásul feledteti velünk azt a tényt, hogy mindannyian valamilyen részben állatok vagyunk és néha nem tudatosan, hanem egy ősi ösztön szerint cselekszünk.

Bándy Kata halálesete semmiben nem különleges, leszámítva a nagy nyilvánosságot, amit a Facebook generált az eltűnése és a holttest megtalálása között. Az hogy esete ennyire központi téma lett, igazából ugyan azt a félelmünket hozta felszínre, ami mindig ekkor elő szokott kerülni: az a társadalom, közösség, ahol élek meg tud-e engem védeni? Ez az alapvető elvárásunk a közösségünkkel szemben, ezért is élnek csordákban az állatok, mert a tömeg megvéd, jobbak a túlélési esélyek. Az emberi közösség életébe pedig egy ilyen gyilkosság egyszerűen nem fér bele. De akkor miért fordul elő mégis időről időre újból?

Elcsépelt közhely az a tény, hogy bizonyos részben állatok vagyunk. Ezt nem rossz értelemben írom, hanem, mint egyszerű természeti tényt. Ezt a tudományos tény Darwin óta elfogadott, talán ez az egyetlen olyan régi elveket felforgató elmélet, amit relatíve gyorsan elfogadott a tudományos élet. Aki manapság a Darwin evolúciós elméletét vitatja, azt nem vehetjük komolyan. Az, hogy eddig az ember magát kiemelte az állatvilágból azon a jogos elven alapult, hogy nekünk van a legfejlettebb tudatunk az összes élőlény közül a Földön. Ember gondolkodása, szervezőkészsége a legkomplexebb. Problémamegoldó képessége sokoldalú és tudatos, nem ösztön vezérli, a legtöbb esetben. Mégis érdemes ezt a tudatosságot a darwini elvek ismeretében a helyén kezelni. Arról van szó, hogy a szürke állományunk ráépült az agyunk ősibb rétegeire, ami normális esetben elsődlegesen dönt. Ezt a viselkedést tekintjük normálisnak, erre próbáljuk sajnos mindig a nem normálisat is ráhúzni.

Vannak esetek, amikor a legfelső tudatos réteg egyszerűen leáll és átadja a vezérlést az alsó, ösztönök utasításkészletéből dolgozó résznek. Már nem úgy fog viselkedni, mint egy tudatos ember, hanem, mint egy falkából kicsapott farkas, vagy egy éhes oroszlán, mint egy vérszomjas ragadozó. Egy falkából kicsapott farkas is megpróbál szaporodni, védi magát, ha szorult helyzetben van akár ölni is képes, tetteit nyilván nem tudja úgy mérlegelni, ahogy mi tennénk.

Az ösztönös viselkedés többféleképpen is felszínre törhet, pár példa: a tudatos kontroll sérülésével, gyengülésével, de lehet egy közösségen keresztül is. Ha egy közösséget magával ragad egy erőszakos ideológia, akkor a legbékésebb emberből is vadállatot faraghat. Márai élete vége felé foglalkoztatja ez a téma, valamint A Szívszerelem című krimije is érint hasonlót, az ember alapvető erőszakos jellemét tárja fel előttünk. Egy gyilkosságot és egy ősi indián szertartást állít párhuzamba, a gyilkolási vágynak különböző megtestesülését. Ember esetében a tudat felülírja az ösztöneinket, de ha ez a kontroll megszűnik, és ezek az ösztönök vérszomjjal párosulnak, jobb ha nem keresünk mélyebb okokat.

Legjobb, ha elfogadjuk, néha előfordul, hogy a velünk szemben álló ember pontosan úgy viselkedik, mint egy farkas. Egy farkasnak is hiába érvelnék ész érvekkel, hogy mérlegelje tettét, mert különben lelövi a vadász. Az illető olyan tudatállapotban lehet, akit az ősi ösztönök vezérelnek, ha pedig ez agresszióval párosul, akkor csak a szerencsében bízhatunk. Az alkohol is segít abban, hogy a tudatosság vékony gátja megszűnjön és az ösztönök szabadon tomboljanak. Elég ehhez az is, ha más egyéb romboló szerekkel szép lassan elpusztítjuk a „tudatos réteget”, a lényeg: az emberi és állati viselkedés között valóban kisebb a határ, mint gondolnánk, de akármilyen közhelyes is, mégsem számolunk ezzel a veszéllyel a mindennapokban. Nem árt szem előtt tartani, hogy egy megvadult állattá vált férfi, mindig potenciális veszélyt jelenthet egy egyedül lévő nő számára. Ez nem a modern kor hozadéka, mindig is így volt, de mintha hajlamosak lennénk erről elfeledkezni.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

A társadalmunk alapegysége: az egyén

Ha valaki még nem hallotta ezt a meghatározást, akkor ne szégyenkezzen, mert ilyen tudtommal nincs. Ez a poszt egy szociológiai hangvételű szösszenet lesz, az egymáshoz és a társadalomhoz fűződő viszonyunkról, és ennek a fejlődéséről.

Az eredeti definíció szerint a társadalom alapvető egysége a család. A római jog szerint a család élén a családfő, egy férfi áll. Érdekes módon arról megoszlanak a vélemények, hogy a család alatt a rokoni kötelékeket, vagy egy adott számú rabszolga felett hatalmat gyakorló vezetőt kell e érteni. Persze, ha belegondolunk, akkor ez a kettő nem is áll távol egymástól, hiszen egy férfi, ha megházasodik, a gazdaság fenntartásához rabszolgákat tartott, akik száma a gazdaság méretével növekedett, ami ügye a családfő hatalmának az alapja is volt. Ez a család egyben a társadalom alapvető termelői egysége volt, amihez igazították a hatalmi jogokat is, azaz egy jól működő társadalomhoz jól szervezett családokra (gazdaságokra) volt szükség. Az ősi magyar kiscsaládok esetében a férfi és a nő között jobban megoszlott a hatalom, a ázsiai-türk-mongol családok mintájára, nem egy olyan széles gazdasági termelői egységet kell érteni alatta (6-8 fő), mint a rómaiaknál, mivel elődeink nem is folytattak olyan szervezett mezőgazdasági tevékenységet, mint a rómaiak. Őseink nagycsaládja talán hasonló szerkezetű, mint a római minta. Láthatjuk, hogy az ókorban társadalomnak egy erős igénye volt egy jól szervezett, erős gazdasági alapra. A római birodalom lassú hanyatlásával a család szerkezete is átalakult: a hódítások megszűnésével a rabszolgák utánpótlása megszűnt, a termelést pedig egy másik családszerkezet vette át.

Ezen folyamatok alatt az egy maihoz hasonló morális válság is lezajlott: a válások száma igen megemelkedett. Ennek helyébe lépett a középkori, keresztény erkölcsökre alapuló családmodell, valamint a vérségi alapú hűbérúri rendszer. Tulajdonképen a hűbérúr volt a nagycsaládfő, az apa pedig a kiscsalád vezetője, termelést pedig a kiscsaládi gazdaságok végezték. Innen pedig eljutunk lassan az ipari forradalomig, amikor a termelést átveszik a kiscsaládoktól a gépek, és ezzel alapvetően megváltoztatják a család szerepét a társadalomban, ami a mai állapotig elvezet. A gépek uralma a gazdasági termelésben szép fokozatosan ment végbe: először a kis családi céheket felváltották a manufaktúrák, ezeket a gyárak, majd jöttek a modern gyártósorok, ahol már többnyire amit lehet robotok végeznek el.

Ha most visszatérünk a fejtegetés elejére és végiggondoljuk a család szerepének és ezzel együtt a méretének alakulását, azt látjuk, hogy a gazdasági szerepe az ipari forradalom óta folyamatosan csökken, méretével együtt. Egy újkori család már nem 6-8 főből áll, anyagi helyzettől függően akár mai klasszikus apa, anya, gyerekek felállás is kialakulhatott. Mivel már nem a család az alapvető gazdasági egység, többé nincs régi jól szervezett munkaközösségre, ezzel párhuzamosan az érzelmek szerepe is egyre jobban előtérbe kerül. A család szerepe arra korlátozódott, hogy az apa dolgozott elsősorban, a nő pedig a háztartást vezette. (Angliában sok helyen nőket alkalmaztak mar az ipari forradalom elején.) De a második világháborúval, amikor a nők tömegesen vállaltak munkát ez a családom belüli munkamegosztás is megszűnt, gazdaságilag a férfi és nő ugyan olyanná vált

De a mai szerepe a családnak a társadalomban tulajdonképen mi? Gazdasági egység még igaz, bár nem úgy mint régen. Valóban munkába állunk, valamit csinálunk (hogy hasznos-e, abba ne menjünk bele), de ez teljesen független a családtól. Sőt! Manapság nagyon sok munkahelyen akadály a család, bizony a munka mellett a családra fordított idő a karrier rovására megy. Világos, hogy régen ez nem így volt, egy feudális rendszerben egy ember nem tudott érvényesülni, egyszerűen nem tudta egyedül elvégezni azokat a munkákat, de ez talán egy újkori manufaktúrára is igaz. Mára egyértelműen kijelenthetjük, hogy a társadalom gazdasági alapegysége az egyén lett.

De milyen hatással van ez az egyén és a társadalom kapcsolatára? Ha egy családon belül kell hatékonyan együttműködni, és ha a társadalom a családot tekinti, akkor a szabályrendszereit is úgy alakítja, amihez az egyén automatikusan azonosul (lásd: Émile Durkheim). Életünk során a saját és a társadalom elvárásainak próbálunk megfelelni, egyéntől függően, számára melyik a fontosabb. Mindkét szélsőség káros: az egyéni érdek túlzott előtérbe helyezése, de az egyén túlzott háttérbeszorítása is problémákhoz vezet (vagy onnan ered). Azok a folyamatok, amikről eddig írtam az egyéni érdekek fokozatos előtérbe kerülését eredményezi a társadalmival szemben.

Aki szociálisan érzékeny, joggal érzi, hogy ezzel tulajdonképen hátrányt szenved. Ha egy pillanatig hezitál a saját és a többség érdeke között, valószínűleg a bizonytalansága vesztett pozíciót eredményez. Lehet a múltból is kiragadott példákat találni, hogy egy önző ember milyen törtető pályát futott be, de azt elmondhatjuk, hogy manapság egy ilyen attitűddel nagy esélyünk van a sikerre. Tulajdonképen elmondhatjuk, hogy egy szociopata viselkedés ma előnyös. Azaz, ha figyelmen kívül tudjuk hagyni a környezetünk érzelmeit, akkor a saját érdekünket jobban érvényesítjük, ami a mai egyénekre alapuló társadalmunkban, a társadalmi kötelékek gyengülésével biztos, hogy kevésbé hátrányos, mint régen volt.

Ez nekem hátborzongatónak tűnik, de ha megpróbálom felülről nézni, akkor itt egyértelműen egy folyamatról van szó. Mégsem egy olyan fejlődést látok, ami örömmel, vagy csodálattal töltene el. Inkább az a kérdés vetődik fel, hogy hova vezet ez? Ha jön egy nagyobb gazdasági visszaesés, akkor a nehezebb körülmények miatt talán 100 év múlva visszatérünk egy régebbi típusú társadalomhoz, de az addig tart, míg egy újabb növekedéshez nem érünk és visszajutunk oda, ahonnan jöttünk, vagy azt túl is haladjuk. Ha tovább növekedik globálisan a gazdaságunk és ezzel a jólétünk, akkor talán fokozódik az egyén szerepe a közösséggel szemben. Lehet, hogy 100 év múlva a család fogalma (újból) teljesen átalakul és már nem is két ember házasságát értjük alatta, hanem csak egy ódivatú szó lesz, amiket a regényekből ismerünk (ha olvasunk majd ilyeneket). Család helyett kizárólag laza haveri társaságok lesznek, akiktől nem függünk, ha valamit elintézni kell, kizárólag szakemberrel, egy vállalattal csináltatjuk. Abba bele sem merek gondolni, hogy a fajfenetartást hogyan oldják meg, de biztos találnak megoldást. (Aki akar kommentben ötletelhet.) Amennyire jelenleg a természetet ismerjük, minden folyamatnak van eleje és vége. A társadalmunk is ilyen. Lehet, hogy rengeteg formája lesz, de az is lehet, hogy egy folyamat végéhez közeledünk, mert az egyént már nem oszthatjuk tovább.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Gyerekvállalás és a Sötétség

A gyerekszületés az egyik legnagyobb mérföldkő az ember életében. Egy másik állapot, amit nem láthatunk az előzőből, csak átlépünk a gyerek születésének pillanatában. Az sem teljesen világos, hogy jutunk el idáig, talán akárhogy is tervezzük, mégis olyan, mint amikor egy szikla peremén állunk és a tengerbe készülünk ugrani. Még akkor is, ha kilenc hónapig várunk rá. Utólag nehéz visszaidézni az előző állapotot, azt is homály fedi, hogy hogyan értünk el idáig. Valahol volt egy párválasztás, ami mindig egy jó story :). Itt egy picit álljunk is meg. Ha magam sem tudom eldönteni, végül is milyen indíttatásból vállaltam gyereket, akkor hogy lehet olyan állami szabályzást kitalálni, ami serkentené a gyereknevelést?

Ha megpróbálok visszaemlékezni, akkor az anyagi biztonság fontos szempont volt. Bár a magyar átlaghoz viszonyítva anyagilag jól álltunk, mégis sokan velünk azonos helyzetűek nem vállalnának gyereket. Fontos volt természetesen a stabil párkapcsolat, valamint az is, hogy a párom akarja a gyereket. Ha az egyik félnek kell erőltetni az régen rossz. Azon nem gondolkoztam, hogy milyenek az ország kilátásai. Azt általában mindig kritikusan ítéljük meg, akkor is, ha véletlenül épen jó. Ez egy olyan paraméter, amit sohasem ismerhetünk, egyszerűen azért, mert a jövőt nem lehet megjósolni. Igen az is lehet, hogy ennél még sokkal rosszabb lesz, de minden bajból valahogy ki lehet mászni, szerintem ezen felesleges rágódni. Mi úgy ítéltük meg, megvannak a megfelelő alap, belevághatunk. Mégis sokan elrettennek a gyerekvállalástól, vagy csak halogatják, de ennek mik lehetnek az okai?

Egész Európa öregszik, a termékenységi ráta mindenhol 2 alatt van, Németországban 1,4, Kelet-Közép Európában 1,4-1,3. Ez a népességfogyást eddig semmilyen gyerekvállalást támogató rendszerrel nem sikerült sehol sem megfordítani. Sokan mondhatják, hogy ilyen gazdasági helyzet mellett nem érdemes családot alapítani, pedig nagyon sokan sokkal rosszabb körülmények között megteszik. Nagyon sokan nálunk jobb körülmények között élve sem vállalnak gyereket. Valahogy a tények azt mutatják, hogy mégsem az anyagi helyzettől függ, mert a szegényebb régiókban általában nő a népességszám.

Pedig ennek az oka egyrészt pont az anyagi helyzet. Mégpedig szerintem arról lehet szó, hogy féltjük a megszerzett társadalmi és anyagi pozíciónkat, amibe egy gyerek nem fér bele. Már csak a belefektetendő idő miatt is a karrierünk szenvedhet hátrányt. Ilyen gondjai egy afrikai szegény családnak nincs, azaz nincs vesztenivalója. Ezt a problémát más szempontból világítja meg Kodolányi Sötétség című novellája, ami 1922-ben jelent meg a Nyugat hasábjain, mint az alcíme is mutatja egy Dél-baranyai tanulmány. Egy családról szól, ahol az anya a második gyerekkel terhes. Mivel még akkoriban nem volt lehetőség a családok teljes szétköltözésére, az anyós is velük lakott, de nem csak megtűrt rokon volt, hanem az akkori szokásoknak megfelelően a családi hierarchiában a feleség felett állt. A felállás a következő: az anya megtartaná a gyereket, de a család többi tagja lebeszélné (élen az anyóssal). Győzködik az asszonyt, hogy a többi nő is átesett hasonló dolgon, csak szólni kell a vajákos asszonynak és ő elintézni. Az asszon persze fél, hogy belehalhat a magzattal együtt. Végén a konfliktus elfajul, az asszon belehal az abortuszba, amiben a férj rúgása is nagy szerepet játszott. A konfliktust leszámítva ez a családi felépítés tipikus volt még az elkövetkező húsz évben is. Minden család csak egy gyereket vállalt, hogy a földet ne kelljen kettéosztani. Szóval a kevés gyereket pont anyagi szempontból vállalnak, kevesebb anyagi áldozattal jár és a már megszerzett vagyont sem kell tovább osztani.

Ha pedig a mai jó európai szociális rendszert nézzük, akkor anyagilag abszolút nem éri meg gyereket vállalni. Eddig nyugodtan számíthattunk az öregségi nyugdíjra, amivel változatlan életszínvonalon élhettünk életünk végéig. Ellenben régen csak a gyerekekre támaszkodhattak az öregek, már ezért is gyereket kellett vállalniuk. A modern fogamzásgátlók elterjedésével a szaporodási ösztön és a gyerekvállalás biztonságosan szétválasztható. Mivel csak a szexet kívánjuk ösztönösen a végeredményét pedig nem, így kézenfekvő is a magyarázat, hogy minél nagyobb kényelemben élünk, egy gyerek okozta kényelmetlenség nem fér bele a modern életünkbe.

Ebből a bizonyos másik állapotból nézve lehetetlen elmagyarázni egy gyermektelennek. Általában figyelni is kell rá, hogy a sok gyerekes történettel ne untassuk őket. Egy gyerek nevelés ellen könnyű érveket hozni. Ha egy gyermektelen pár látja a hisztiző, síró gyereket, hogy mennyire nincs a szülőnek semmi szabadideje, joggal gondolhatja, hogy ez nem a legjobb buli. Szerintem Európa népességfogyása csak egy módon fog megfordulni: ha valamilyen okból minket körülvevő szociális háló megszűnik és újra a csak a gyerekeinkre támaszkodhatunk.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Munkanélküliség és munkaerőhiány

Érdekes ellentmondás, hogy lehet egyszerre munkanélküliség és szakemberhiány Magyarországon. De nem csak nálunk jelentkezik ez a probléma, egész EU-ra jellemző: Angliában, Németországban bevándorlók végzik el azt a munkát, amit a helyi lakosok nem hajlandóak, de Lengyelországban is lazítani akarnak a bevándorlási szabályokon, hogy a hiányszakmákat feltöltsék. Míg Nyugat-Európában a jó szociális juttatások miatt nem hajlandóak elvállalni bizonyos munkákat, addig nálunk ennél sokkal bonyolultabb a kép.

Orbán Viktorral egyet tudok abban érteni, hogy a munkaerőhiányt elsősorban a saját piacról kellene pótolni, hiszen nálunk és Európában is van felszámolandó munkanélküliség, plusz nálunk ez kombinálódik egy vészesen elszegényedő munkanélküli réteggel. Mégis miért nem megoldható ez a feladat? Európa szinten már írtam erről, most koncentráljunk a hazai körülményekre.

A szakemberhiány

Mint Magyarországon sok mindent, ezt is a rendszerváltásnál érdemes kezdeni. Mikor ’89, ’90 körül elindultak a változások, mindenki valamilyen jobblétre számított: szabadabb véleménynyilvánításra, bárki vállalkozhat (bár erre már előbb lehetőség nyílt), magasabb életszínvonalra. Szóval az elvárások adottak voltak, a megvalósítással mint tudjuk akadtak gondok. Nem csak politikai szinten, talán kicsit a lakosság fejében is egy kis zavar támadt, sokan a jobb életkörülmény alatt a kevesebb, vagy könnyebb munkát értették. Állam adta rokkant nyugdíj lehetőségét tömegesen használták ki, aki pedig vállalkozásba kezdett nem számított arra, hogy egy vállalkozás sem magától termeli a pénzt. Ez kombinálódik nem túl kényelmes adórendszerrel, ami mellett egy induló vállalkozás nehezen tud törvényesen működni. Ezek együttesen alakították ki azt, hogy a szakmunkát reménytelennek érezzük, szinte nincs szülő aki ezt perspektívaként állítaná gyereke elé, pedig sok szegény családban az lenne.

Míg az általános vélemény szerint nem érdemes szakmunkát tanulni, mert azzal nem lehet elhelyezkedni, furcsa módon, mikor valami miatt szakemberre lenne szükségünk, nagyon nehezen találunk, ha pedig sikerült, akkor az horribilis áron dolgozik. Ezt azért teheti meg, mert HIÁNY van belőlük. Az is igaz, hogy a szükséglet eloszlása nem egyenletes az egész országban, de ha az ország fele szívesen vállalna külföldön munkát, akkor másik fele lehet annyira mobilis, hogy maximum 500 km-el távolabbi városba költözik. Talán fel kellene éleszteni a szakmunkás képzést a tetszhalott állapotából, mert valóban sok gyár bezárt, csökkent a kereslet, de nem nullára és nem olyan kis mértékben, ahogy azt sokan elképzelik.

Leépíteni a szakmunkásképzést nagy hiba volt. Nem is értem miért nem fordítottak erre a területre több figyelmet, mert nyugaton is egy fontos képzési forma. Rendben, hogy kohómérnökre nincs szükség, de informatikai, adminisztratív, vagy akár kőműves területeken lenne igény középfokú végzettségű emberekre, akkor talán nem közgazdász képzettséggel kellene lényegében titkárnői állást elvállalni. Középfokú végzettség nem szégyen, pedig Magyarországon úgy tekintenek rá, hanem egy választható életpálya, amire szükség van, és hazánkban sokan szívesen is tanulnának ilyen iskolákban (igen, akármilyen hihetetlen cigányok is), de egyszerűen nincs rá lehetőség. Sok falu annyira el van zárva a külvilágtól, hogy a gyerekek nem tudnak középiskolába járni, mert nincs megoldva a közlekedés. Talán a futballstadionok helyett erre kellene először áldozni.

Mérnök kell, közgazdász nem

Diplomások területén is nagyok az aránytalanságok. Míg mérnökökből hiány van, közgazdászokból és jogászokból nagyon nagy a túltermelés. Itthon érthetetlen okokból az utóbbi két szak nagyon népszerű volt, de nem értem miért. Például egy közgazdász diplomával Budapesten kívül szinte lehetetlen volt elhelyezkedni (azt hiszem jogival is), ha pedig igen, nem is kecsegtetett nagy kereseti lehetőséggel. Akármilyen hihetetlen annyit havonta akár burkolással is meg lehetett keresni. Jogi pályáról nem is beszélve, akinek nincs ismeretsége, vagy inkább rokona aki egyengeti a pályáját egyetem után minimum öt évig, az szintén egy irodában köt ki nem túl magas fizetéssel. Bölcsész diplomákról meg kár beszélni, ha a kereseteket nézzük akkor a burkolás szintén versenyképes a tudományos pályával.

Sajnos ez a szomorú helyzet, természetesen vannak kivételek akik a fent említett diplomákkal jól keresnek, de azok a kis kivételek, akik valóban arra a pályára valók. Akik pedig „csak úgy” választották ezeket a karokat, valószínűleg nehéz munkakezdés elé néznek.

A mérnöki pálya jó perspektívákat kínál: viszonylag könnyű kezdeti elhelyezkedést, emelkedő fizetést, és mivel külföldön is keresett szakma egész Európában lehet gondolkodni. De miért nem megy akkor mindenki mérnöknek? Mert a mérnöki pálya nehéz. Olyan tantárgyakat kell, vagy kellene tanulni, amik nehezen elsajátítható, több munkát kellene beléjük fektetni. Mivel a tanári pálya anyagilag vállalhatatlan (lehet, hogy nem csak anyagilag), a minőségi romlás már általános iskolától tapasztalható, arról nem is beszélve, hogy természettudományos órák számát 1998 óta csökkentik. Történelmet tudni is szép, de mint fentebb leírtam, a természettudomány versenyképesebb tudás. Mivel nehezebb tárgyakról van szó, nehezebb jól oktatni is, ráadásul már lehetetlen leadni azt a minimum anyagot, ami egyetemen előfeltétel. Az egyetemi anyagot pedig nem, vagy alig-alig illesztik hozzá a csökkenő középiskolai tudáshoz. Ennek egyenes következménye, hogy a tanulóknak egyre szenvedősebb elsajátítani ezeket a tárgyakat, így érthető is miért nem mennek mérnök szakokra. A minőségi javulást általános iskolában kellene kezdeni, első lépés lehetne az, hogy megemelik (vagy visszaemelik) a természettudományos órák számát és ez még pénzbe sem kerülne.

Összegezve: a kilencvenes évektől napjainkig, mintha semmi valós visszajelzés nem lenne a munkaerőpiactól a szülők felé. Olyan pályákat választottak a fiatalok, amik vagy versenyképtelen, vagy telített azon a területen a munkaerőpiac. Akik pedig akár szakmunkásnak is szívesen tanulnának, azok esélyük sincs eljutni az adott iskoláig. Elterjedt az a mondás, hogy „csak valamilyen diplomás legyen”. Csakhogy az a valamilyen diploma keresetet nézve annyit sem ér, mint egy burkolói, villanyszerelő pedig messze megelőzi. El lehetne gondolkodni, hogy kinek a hibája volt az a félretájékoztatás. Szerintem az iskoláknak kellett volna megkapnia ezeket az információkat, a felvételi tájékoztatóban is jó helye lenne, nem csak nyers adatként, hanem konkrét szándékokként, hogy mire, milyen diplomásra, szakemberre lenne szükség a munkaerőpiacon. Akkor talán nem így ilyen durva létszámcsökkentéssel kellett volna a lakosságot a valósággal szembesíteni. A szakmunkásképzés még egy nagy kérdőjel.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Trianon, neked mit jelnt?

Trianon talán a magyarok számára legismertebb francia szó, szinte teljesen összeforrt a nemzeti gyásszal, fájdalommal. Ezzel a gyásszal növünk fel, tanítják a szüleink, tanítják az iskolában, évben többször szembesülünk vele TV-műsorok kapcsán is, évforduló kapcsán meg pláne a sajtó is tele van ezzel.

Trianon mégis mindenkiben másképp él, mindenki kicsit a maga formájára alakítja. Van aki teljesen azonosul vele, személyes ügyének tekinti. Utánaolvas, tájékozódik, hisz a magyarok régi dicső történelmében. Véleményem szerint sokszor bele is savanyodnak. Mások csak néha elmerengenek a nagy Magyarország térkép felett, milyen szép is volt, megmarad ez az egész egy delíriumnak, egy szép mesének a valóságtól teljesen elszakadva. Megint mások beleuntak ebbe az egészbe, vagy családi okokból soha nem is foglalkoztak vele, e helyett inkább egy magyarnál jobban definiált nemzethez sorolja magát, annak ellenére, hogy a nyelvét már nem is beszéli és a kultúrájáról sem sok fogalma van. Ennek ellenére biztonságosabbnak érzi, mintsem egy ilyen közép-Európában nyelvileg elszigetelt, nem túl szerencsés múltú nemzethez sorolná magát. Végül vannak olyanok, akik akarnak valamit tenni ezért a nemzetért, már csak azért is mert úgy érzik, nincs sok választásuk, ide tartoznak, ezért akarnak dolgozni.

Aki ebbe a csoportba tartozik nagyon elszigetelve érezheti magát, mert nincs az a fórum, ami ilyen embereket gyűjteni szélsőséges nézetek nélkül. Szerintem mindenki érti mire gondolok, mikor arról beszélek amikor kinéznek a társaságból, ha pozitívan próbálsz a nemzetedről beszélni. Rögtön megbélyegeznek, hogy biztos „szélső jobbos” vagy, pedig nem. Csak jobb lenne, ha valahogy pozitívabb lenne a hangulat, ha nem az örökös megszorítások, de rossz a helyzet, meg mennyire rosszul jártunk a történelemben is özönlene ránk minden helyzetben. Problémák mindenhol vannak, tragikus sorsú nemzetekre is van példa a történelemben, amiknek a sorsa lehet, hogy tényleg tragédiával végződött és végleg eltűntek a történelem süllyesztőjében.

A baj mértékétől függetlenül kellő erőfeszítéssel és összefogással szinte mindig ki lehet találni valamilyen megoldást. Szerintem egy nemzet akkor tűnik el abban a bizonyos süllyesztőben, ha már hiányzik az alapvető kompromisszumkészség, az áldozatkészség egy közös ügy iránt, legyen az akár a fennmaradás. Ha az örök reménytelenségben és a rosszban élünk, akkor a sorsunkat be fogjuk teljesíteni, valóban egyek leszünk az eltűnt nemzetek sorában. Vannak példák nálunk rosszabb helyzetben lévő országokra, ahol mégis megmaradt egyfajta kohézió, és ha úgy alakul együtt mozdulnak a közös ügyért.

Trianont nem szabad elfelejtenünk, meg kell tartani az emlékét, de nem csak a gyászra kell emlékeznünk, hanem a hibákra is, amiket a politikusaink elkövettek jóval a trianoni béke előtt. Ide kell érteni a reformok, nemzetiségi ügyek elodázását, a túl maradi gondolkodást. Az iskolákban is fel kellene hívni a gyerekek figyelmét ezekre a hibákra, ebből tanuljanak, ne pedig a felesleges bánatot és haragot neveljük beléjük.

Választhatjuk az örök gyászt is, ami egy bénító nemzeti depresszióhoz vezet, de szembe is nézhetnénk a hibáinkkal, amikből tanulhatnánk, jobbá tehetnénk saját és talán a határon túli magyarok sorsát is. Nekem ezt jelenti Trianon.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Félidőben

Parlamenti ciklus félidejében nem árt egy pillanatra megállni és elgondolkodni, mi is történt eddig. Számos elemzés, cikk, kritika megjelent, amik amolyan helyzetértékelők, legyen ez a poszt is egy ezek közül.

Nem könnyű helyzetben vette át FIDESZ a stafétabotot, egy világméretű válság kellős közepén voltunk, a gazdaságtani jósok elnyúló válságot ígértek, esetleg kisebb emelkedéssel, majd újabb visszaesésekkel. Ezekre fittyet hányva kormányuk egy nagyon optimista politikába fogott: adót csökkentenek. Ez egy tekintélyes lyukat ütött a költségvetésen, amit elkezdtek toldozgatni-foltozgatni, eddig úgy tűnik eredménytelenül. Nem tudom, hogy ezt az optimizmust mire alapozták, mert az adócsökkentés köztudottan rizikós lépés, gazdaságélénkítő hatása pedig soha nem garantált, főleg eladósodott lakosság esetében. Másik gond, hogy nem túl széles réteget érintett, viszont a hátrányait annál többen. Ennek a politikai jelentőségét persze azonnal felismerték és sufnituning megoldással megpróbálták a fizetéscsökkenést megakadályozni. Ehhez a baklövésükhöz pedig végletesen ragaszkodnak.

Tudták azt is, hogy azonnal pénzt kell szerezni. De sajnos az ellenzéki politizálásuk során kényszerpályára helyezték magukat, így kénytelenek voltak olyan „Robin Hood” megoldásokat keresni, amivel nem egyértelműen a lakosságot terhelik, hanem áttételesen, sőt ezt az áttételt is megpróbálták megszüntetni. A bankadóval, multikat büntető adókkal nem értek el mást, mint a kormányba vetett bizalmat csökkentették, így hosszú távon fogjuk megfizetni az árát, előre ki nem számítható mértékben. Egy kivetett adóval legalább tudjuk, hogy jövőre mennyivel kevesebb pénzzel számoljak, de egy elvesztett vagy veszélyben lévő bizonytalan munkahely szerintem sokkal rosszabb.

A nyugdíjkassza reformjáról meg kár is szót fecsérelni: a nyugdíjra szánt pénzünket államosították és a kimutatások szerint bár az összes magánnyugdíj-pénztár veszteséges volt, az állam gazdálkodott a legrosszabbul a nyugdíjvagyonnal! Ezt sem árt észben tartani!

Ezek mellett elindult egy ideológiai megújulás: új alkotmány, új médiatörvény, három csapás stb. Igen a régi alkotmányt még a kommunista időkben alkották, de ettől még nem volt az alapjaiban rossz. Több alkotmányjogász szerint semmi szükség nem lett volna erre az átalakításra, főleg nem ilyen módon. Már csak azért is, mert ’90-ben hozzáértő emberek kiigazították azt, amit kellett. Kinek van arra szükség, hogy megkössék a következő kormány kezét? Miért rögzítenek benne olyan dolgokat amik nem biztos, hogy a jövőben előnyös lesz? Ez csak azt támasztja alá, hogy nagyon meg vannak győződve a maguk igazáról, de ez nem bölcs hozzáállás, ugyanis kételkedni mindig muszáj. Muszáj bízni a következő nemzedékben, hogy bár más utat választanak, de nem csak egy járható, igaz út létezik. Bizony a gazdasági, politikai folyamatok olyan összetettek, hogy több jó megoldásnak is kell lennie ugyan arra a problémára. Szerintem erre a fajta nagy megújulásra a nemzet nem tartott igényt.

Egy másfajta megújulásra viszont igényt tartott volna: a politikának a gazdasághoz való hozzáállásában, valamint ennek a kommunikációjában. Ugyan úgy hitegetnek és ködösítenek, amiből az ország értelmesebbik felének teljesen elege van. Nagy forradalom nevében teljesen nyilvánvaló hibákat vétenek, amiket aztán olyan gyerekesen próbálnak leplezni, hogy azon csak nevetni lehet(ne). Itt félidőben egy lényeges adatot látok csak:
Tárki szerint a FIDESZ népszerűsége az MSZP-ére esett vissza. Ezt úgy kell érteni, hogy a FIDESZ-t annyira utálják, mint az MSZP-t. A másik fontos adat: a választók 49% nem választana semmilyen pártot! Azaz, ha kocsmában a sörtől megokosodva elkezdenénk politizálni, akkor a velem szemben ülő kb. 50% valószínűséggel utálja az összes pártot. Magyarul nem bízunk már egyáltalán a vezetésben, a FIDESZ nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egy hatalomhoz és a saját igazához ragaszkodó idealista párt. A vezetőség fociszeretete pedig már inkább ellenszenves, mint szimpatikus. Ez talán a Kádári időket idézné, ha éltem volna akkor. De nem, így nekem csak Orbán van, akiből mondjuk ki: hiányolom azt az intellektust, amit egy vezetőtől elvárnék. Persze választás sincs, hiszen az MSZP teljesen lejáratta magát, JOBBIK-ról kár beszélni, az LMP pedig annyira naiv párt, hogy inkább sajnálom őket, Demokratikus Koalíció pedig a következő választásokkal meg fog szűnni létezni, nem is kár értük.

Ez egy nagyon keserű hangvételű poszt lett, mert nincs semmi okunk örömködni. Az Európa gazdasági helyzete nagy vihart ígér, FIDESZ pedig nem mutat semmi olyan kvalitást aki ebben a viharban el tudná kormányozni az országot, csupán egy dezsavű érzésünk van, hogy miért is váltották le őket 2002-ben, azzal a különbséggel, hogy most nincs választásunk. Ebben a helyzetben egy igen kiváló kormányra lenne szükség, nem pedig önjelölt forradalmárokra. Bár csak egy elemző hangvételő, vagy esetleg dícsérő posztot írhattam volna, de sajnos nem ment, sajnos ez lett.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Atomenergetika jövője

Az előző bejegyzésemhez érkezett pár visszajelzés, ami arra sarkalt, hogy az előző poszttal ellentétben most a szubjektív véleményemet is kifejtsem az atomenergetika helyzetéről (valamint ez az utolsó atomenergiával foglalkozó poszt ezen a blogon). Előző poszt érintette a környezetvédelmi problémákat, amiket nem kerülhetünk ki, valóban a megújuló energiát ki kell használni, amennyire csak lehet, de ne higgyük azt, hogy ezekkel fedezni tudjuk az óriási fogyasztásunkat. Nem szeretnék itt statisztikai adatok tömkelegét felsorolni, egyrészt a szakavatatlan olvasó ezt elunja és nem is érti, aki pedig szakmabeli maga is utána tud nézni, vagy eleve ismeri is ezeket. Ha ebből a tényből indulunk ki itt jönnek az atomerőművek a képbe. Szerintem az atomerőművek egy olyan energiatermelő eszközök, amik sok jelenlegi problémára megoldást jelentenének:

Globális éghajlatváltozás

Egyrészt a globális éghajlatváltozás tény. Ebben az ember szerepe vitatott csupán. Szerepünket meg szerintem azért kár vitatni, mivel számos faj kipusztításával bizonyítottuk az erős befolyásunkat a globális folyamatokra, a technika gyors ütemű fejlődésével, pedig a légkör összetételét változtatjuk meg nem elhanyagolható mértékben. Tudjuk, hogy a földtörténet során már előfordult magas szén-dioxid koncentráció, de nem tudjuk, hogy ehhez milyen életkörülmények párosultak, esetleg pont egy nagy vulkántevékenységhez, vagy meteoritbecsapódáshoz kapcsolódik, amit meg egy nagy kihalás követett. Attól még, hogy ilyen előfordul természetesen is, muszáj lenne ezt nekünk mesterségesen előidézni? Ráadásul hozzávetőleg 300 év alatt? Mert 300 év földtörténeti szempontból mérhetetlenül rövid idő, ez azt jelenti, hogy az ember befolyás összemérhető a természetes geológiai folyamatokkal. Tudom azt is, hogy a fenti állítás bizonyítása kétséges, mert nem áll rendelkezésünkre megfelelő mennyiségű adat, amiből statisztikát készíthetnénk. Ugyanis, ha egy éves periódusról szeretnénk egy elfogadható szórású mérést végezni, ahhoz 100 évnyi adatra lenne szükség, 1000 év pedig még mindig elhanyagolható földtörténeti szempontból, ehhez pedig 100000 év mérésre lenne szükség. Viszont ebben a témában nálam okosabb emberek kifejtették a véleményüket, alátámasztva az ember szerepét az globális éghajlatváltozásban. Az ember tevékenysége több tudományos nézet szerint veszélyes a földi életre, ezért a szén-dioxid kibocsájtást sürgősen csökkentenünk kell.

Ebben lehetne az atomerőműveknek kiemelt szerepe. Nagy kapacitásúak, így hatékonyan működnének, az azt is jelenti, hogy a szennyezés egy helyre koncentrálódik. Láttam olyan kimutatást is, hogy egy atomerőműnek is van szén-dioxid kibocsájtása, mivel például a szállítást is benzin, vagy dízelmotoros járművek végzik. Ez az érvelés röhejes, ezt nem is értem miért kell az atomerőművek számlájára írni. Ehhez hasonló érvek miatt meg el teljesen az ember kedve a vitától.

Fűtőelem

A fűtőelemek beszerzése nem olyan problémás az atomerőművek esetében, mint a kőolajé, vagy a földgázé. Míg az utóbbit politikailag nem túl stabil, vagy háború sújtotta országokból kell beszerezni, addig az uránérc fő kitermelője Ausztrália, Kanada, amik sokkal megbízhatóbb országok. Sőt, a technológia fejlődésével akár hazánk is újra megnyithatná uránérc bányáit, ilyen irányú kutatásokat a Wildhorse Ausztrál cég jelenleg is folytat. Ez azt jelenti, hogy bizonyos áramár mellett akár itthon is bányászhatnánk a nyersanyagot.

Másik előnye az ár: jelenleg az uránérc a legolcsóbb alapanyag, amiből áramot tudunk termelni. Gázerőművek csak azért maradnak versenyképesek, mert az egész erőmű beruházási költsége nagyon alacsony, így a befektetőnek hamarabb megtérül, míg egy atomerőmű sokkal később kezd profitot termelni, de a földgáz és kőolaj árának emelkedésével a fosszilis erőművek fokozatosan elveszítik előnyüket.

Természetesen az uránkészletek sem állnak végtelen mennyiségben rendelkezésünkre, de beleszámolva, hogy az uránnak nem csak a 235-ös izotópját használhatjuk fel, hanem a 238-ast és a tóriumot is, akkor már nem ötven, hanem több száz éves készletekről beszélünk az egész világ számára.

Dráguló kőolaj

A kőolaj fokozatosan drágul. Ennek egyszerű prózai oka van: fogy. A fogyasztás növelésével (Kína és India bekapcsolódásával), valamint az adott áron kitermelhető készletek fogyása mellett elértünk egy bizonyos maximumot, amit nem tudunk tovább fokozni. Ez vezet a piac idegességéhez, hogy elég egy rossz időjárás Texasban és egekbe emelkedik az olajár. Mivel a fogyasztás tovább nő, míg a kitermelés alig lehet ilyet ütemben növelni, várhatóan ár évről évre monoton emelkedni fog. Ennek elsősorban a gépkocsi közlekedésre lesz hatással, egyre versenyképesebbel lesznek a nem benzin meghajtású autók. Jelenlegi trendek szerint az elektromos autók tűnnek a következő generációnak, és itt jönnek képbe újra az atomerőművek: ezt a megnövekedett fogyasztást honnan termeljük meg.

Ne feledjük el, hogy a magas olajárakból indultunk, ki azaz például Magyarország legnagyobb kapacitású erőműve a Dunamenti Erőmű is drágábban termeli meg nekünk az energiát. Azaz az olaj és gáz ár emelkedése hatással lesz az áram árára is, amire viszont pont nagyobb mennyiségben lenne szükségünk, amit valahonnan meg kell termelni. A megújuló energia jelenleg sem elég, ha pedig erőműveknek kell kiszolgálni a személygépkocsik energiaigényét is, biztos, hogy nem támaszkodhatunk rájuk.

Összegezve

A fenti érveket alapul véve, gazdasági és igen KÖRNYEZETVÉDELMI szempontból is szükségünk lenne az atomerőművekre. Németország populista hozzáállása nagyon káros, mivel mint vezető gazdasági hatalom leállította az ez irányú fejlesztéseket, viszont ha tevékenyen hozzájárulna a technológia fejlesztéséhez, akkor már rendelkezésre állnának olyan technológiák, amivel az elhasznált fűtőelemek sem jelentenének akkora veszélyt a környezetre. E helyett inkább megveszi az áramot máshonnan, mindegy, hogy ott mivel termelik meg azt. Nem beszélve a tóriumról, ami után nem maradna veszélyes hulladék! Ilyenkor teljesen értetlenül állok a politikusok döntései előtt, miért nem használnak környezetünkre kevésbé káros technológiákat, amik már a rendelkezésünkre állhatnának, ha a fejlesztéseket beindították volna.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Kell e nekünk atomerőmű?

Időről időre felvetődik a kérdés, kell e nekünk atomerőmű, egyáltalán szükség van e atomenergiára. A környezetvédő szervezetek és a szakma teljesen ellentétes véleményen van, ami nem könnyíti meg a választópolgárok helyzetét, ugyanis így nem könnyű egy átlagembernek döntést hoznia. Pedig végső soron választókon múlik, erre Németország jó példa: Angela Merkel hiába végzett fizikus, a politikai célok miatt le kell állítani az atomerőműveket, bármi is a szakmai véleménye. Persze Japán messze van, Németországban meg szökőár sem túl valószínű, de ha az emberek félnek valamitől, nem racionálisan döntenek, hanem próbálják a veszélyt lehetőleg teljesen kizárni.

A választók akarata fontos egy demokráciában, de mennyire kell engedni, hogy a választók félelme irányítsa a döntéshozókat, mint a szakmai szervezetek? Mint mindenhol itt is az arany középút lenne a megfelelő: a közembernek mindig résen kell lennie, hogy az egyéni érdekek ne lépjék túl a biztonsági határokat, a szakmai oldalnak pedig kötelessége kampányolni és tájékoztatni a közvéleményt az adott technológia negatív és pozitív oldalairól. E kettő összegéből kellene egy kompromisszumnak születnie ideális helyzetben.

Atomenergia a mumus

Atomenergia az energiatermelés mostohagyereke. Már a születése is rosszul kezdődött: bombakészítés háborús célokra, egy olyan pusztító fegyver, ami akár az egész városokat dönthet romba. (Paradox módon pont ez a fegyver hozta el Európának a leghosszabb békeidőszakot.) Ezzel a kezdettel nem csoda, ha egyből bizalmatlanság fogatta ennek a békés felhasználását is, majd a balesetek (three mile island-i, csernobili, most legutóbb a fukusimai) pedig végleg aláásták a bizalmat. Míg a legkülönbözőbb biztonsági elemzések próbálják bizonygatni, hogy milyen biztonságos egy erőmű, addig a másik oldalon elég Csernobil nevet bevetni és minden érvet lesöpör az asztalról. Ezzel egy németországi erős kancellár-asszony sem tud mit kezdeni. Közvélemény egy része azt hisz, hogy egy atomerőmű bármikor úgy robbanhat, mint egy bomba, pedig egyik baleset esetében sem volt ilyesmi, ha volt robbanás, akkor az gáz, vagy gőzrobbanás volt. Másrészt nincsenek eléggé hangsúlyozva a valós problémák, mint például a használt fűtőelemek tárolása hosszú távon, sokan nem is tudják, hogy ez a legkomolyabb hátránya egy atomerőműnek.

Greenpeace jelenléte nagyon hasznos, így folyamatosan a figyelem központjában vannak és nem engedik lazulni a biztonsági előírásokat. Ennek a kitüntetett figyelemnek egyértelműen ez az egy előnye van: a biztonság tényleg kiemelkedően fontos az atomerőművek esetében. A költségek lefaragása érdekében a management mindig megpróbál a biztonsági követelményeken lazítani, ami könnyen egy kolontári katasztrófához vezethet. Érdekes módon a kolontári baleset után nem kellett az összes alumínium gyárat bezárni, pedig nem csekély környezeti kárt okozott…

Mit akar a nép

Ha a társadalom többsége úgy dönt, hogy be kell zárni az erőműveket, akkor azt tiszteletben kell tartani. De ezt a döntést úgy kell meghozni, hogy minden következményeivel tisztába kell lenni. Ugyanis ahhoz ragaszkodunk, hogy áramunk legyen, méghozzá fejlett európai háztartásnak nem is kicsi az áramfelvétele. Ezt valahonnan meg kell termelni, aminek lesz is hatása a környezetre. Ha emlékszünk a bősi vízlépcsőt megvétóztuk, környezetvédelmi elvekre hivatkozva, sok helyen tiltakoznak a szélerőművek ellen is, különböző okokra hivatkozva: hangos, rontja a látképet, megöli a madarakat, stb.

Atomenergiát fosszilis erőművekkel lehet helyettesíteni (azaz szén, olaj, gáz erőművekkel), amik meg a szén-dioxid kibocsájtást fogják növelni. Persze az ember szerepe a globális éghajlatváltozásban erősen vitatott, de azt sem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy ennek a sok szénhidrogének elégetésének hatással kell lennie a légköri folyamatokra, amik átalakíthatják a bolygónk időjárását, így tulajdonképen az egyik rossz helyett egy másikat választunk: vagy gázokat eregetünk a levegőbe ami az időjárást befolyásolja, ezen keresztül az élelmiszer termelést, vagy választjuk az atomerőműveket a maguk biztonsági kockázatával és vállaljuk a veszélyes sugárzó hulladék tárolását hosszútávra, ami a talajban marad többé-kevésbé lokalizált helyen. Úgy néz ki nincs ingyen energia.

De akkor mi legyen?

Az atomenergia egy olcsó megoldás lenne, ezért életképes ezen ellenszéllel szemben is, valamint nagy kapacitásúak a szél és vízi-erőművekkel szemben. Németország felvállalja a drágább áramot cserébe az erőművek leállításáért. Mi ezt megtennénk? Szerintem nem. De Németország példája is képmutató, hiszen mivel importálja az áramot, nem mérlegeli, hogy ott azt milyen erőművel termelik meg, azaz nekik így csak az a fontos, hogy a szennyezés a határaikon kívül legyen.

Az első lépés a spórolás lenne. Ha kevesebb energiát használnánk, akkor a zöld technológiák aránya is jobb lenne, mert a megújuló erőművek kapacitása véges, ráadásul adott ország lehetőségei nagyon korlátozottak lehetnek. Ha folytatjuk a pazarlást, akkor azzal biztosan a környezetbarát technológiák versenyképességét rontjuk, így vagy importra szorulunk, vagy újabb nagy kapacitású erőművet kell építenünk, ami vagy fosszilis, vagy atomerőmű lesz. Ha pedig a kőolaj készletek tovább csökkennek és ezzel tovább drágul a kőolaj, abban az esetben pedig jelenlegi technológiával nem is látszik más alternatív energia, amivel a jelenlegi életmódunkat fenntarthatnánk.

Bejegyzés dátuma: vajdatamas által

Bajnai-féle politikát!

Másodszor találkoztam Bajna Gordon egy cikkével, amiben az aktuális politikát bírálja, véleményezi. A cikk tartalmával teljesen egyet tudok érteni, politikai és a gazdasági célokkal is. Felsorolt problémák egy részével foglalkoztunk ezen a blogon is, de aki kicsit is követi a napi gazdasági híreket és hajlandó ezeken két percet gondolkodni is, ugyan ezekkel a felvetésekkel találja szembe magát, valamint szerintem hasonló megoldási vázlat körvonalazódik számára.

Amikor Orbán Viktor, vagy mondjuk Lázár János beszédeit, nyilatkozatát hallgatom, mindig azt a benyomást keltik, hogy tényleg az ország helyzetének javításán gondolkoznak, csak egyoldalúan a politikai érdekeik, a népszerűség megtartása az elsődleges szempontjuk. Az érveléseik elgondolkodtatóak, kicsit más kép alakul ki bennem, mint egy cikk tükrében, ahol ügye az intézkedések várható negatív hatását is kifejtik. Egyszerűen nem tudok másra gondolni csak arra, hogy ők tényleg csak jót akarnak. Például mikor a végtörlesztés vitájában Orbán felszólalt, egy nagyon meggyőző beszéddel bizonygatta, hogy itt egy igazságos veszteségelosztásról van szó: ugyanis ezeket a hiteleket körülbelül 150 svájci frank árfolyamon vették fel, így a 180-as árfolyamon a végtörlesztés egyfajta salamoni döntésnek is tűnhet. Orbán szerint ez így igazságos, és erre a választók bólogathatnak is.

De ennek a politikának van egy nagy buktatója: ugyanis ha számítások nem jönnek be és a gazdasági helyzet tovább romlik (azaz rossz anyagi helyzetben lévők kilátásai romlanak), akkor azok a választók, akik az Orbán-féle igazságos megoldásinak örültek, a gazdaság mélyebb elemzésére soha nem fordítanak időt, össze lesznek zavarodva, e miatt dühösek lesznek és egy másik populista politikát hirdető pártot fognak választani, amelyik lehet, hogy szélsőségesebb nézeteket vall … Ugye nem kell folytatnom, ezt tovább gondolva nem nehéz belátni hova is juthatunk ilyen nép-igazságos politikával. Igenis lehetséges forgatókönyv, hogy még Görögországnál is lejjebb csússzunk, hogy az oktatás reménytelenül rossz lesz, ha pedig az elvándorlás miatt újra elűzzük a felnövő értelmiséget az országból, újabb keserves 40 év elé nézünk.

Bajnai Gordon véleménye nagyon szimpatikus, de figyelembe véve azt, hogy nemcsak nincs kormányon, hanem még tervbe sincs véve semmilyen politikai szereplése, nincs semmilyen párt aki tervezne személyével, csupán egy figyelemre méltó vélemény egy volt miniszterelnöktől. Innen nézve persze mondhatjuk, hogy könnyű okosnak lenni, kormányozni mindig nehezebb, mint azt elemezni, bírálni. Viszont Bajnai Gordonnak volt egy éve mikor miniszterelnök volt egy nagyon nehéz időszakban. Selmeczi Gabriellával semmiképen sem értek egyet, hogy az ország tönkretételében vett volna részt. Egy olyan helyzetben kormányzott, ahol esély sem volt arra, hogy látványos politikai győzelmet arasson, vagy népszerűséget szerezzen. Csupán szakmai körökben szerezhetett elismerést, ahonnan tudtommal elismerően nyilatkoznak róla. Sajnos egy olyan stílusú munkának amit ő képvisel nem is lehet hangos sikere, ugyanis egy csendes, kis lépésekből álló projekteknek nincs látványos eredménye rövid távon, a kicsi pozitív változásokat meg sajnos a választók nem veszik észre, de ha valami picit rosszabbra fordul, azt azonnal megtorolják.

Pedig Magyarországnak égető szüksége lenne egy ilyen gondolkodású kormányra. Európa és Magyarország együttes helyzete egy kimért józan, populizmustól mentes gondolkodásra lenne szüksége. Ehhez pont illik Bajna stílusa, de egy ember nagyon kevés ehhez. Sajnos nincs párt, aki hajlandó lenne egy ilyen programmal a választók elé állni, szembesíteni őket a rideg tényekkel és elmagyarázni miért van szükség a megszorításokra. Persze könnyebb lenne, ha a kormányzó párt folyamatosan tájékoztatná a lakosságot a tényleges, valós gondokról, hogy rendszeresen elmondanák: nem csak az ország, hanem Európa is pénzügyi gondokkal küzd, ezért MEGSZORÍTÁSOK jönnek, mert nincs más megoldás. Ezt a FIDESZ nem vállalja fel, pedig a saját következő négy évüket is megkönnyítenék, ha úgy alakulna. Egy pártnak mindig a politikai és gazdasági érdekei között kell egyensúlyozni, de a FIDESZ annyira ragaszkodik a saját ellenzéki politikájához, hogy most kormányon ez a korlátjuk, valamint ebben a helyzetben sokkal inkább a gazdasági érdekeket kellene figyelembe venniük, mint a politikait.

Egy politikától tisztes távolságot tartó párt nem lesz soha nyertes itthon. A megszokott választási témák nélkül nem lehet a választók érzelmeire hatni, ész érvekkel, adatokkal, elemzésekkel pedig biztos, hogy érdektelenségbe fullad az adott párt programja. Olyan mintha egy Bertolt Brecht-féle epikus drámából szeretnénk egy 3D-s mozifilmet csinálni. Semmi értelme mert a kettő pont kizárja egymást. Kár érte, mert nehéz helyzetben hideg, megfontolt fejre van szükség.